!

Barnás Ferenc magyar

1959. szeptember 29. (Debrecen) –

Tudástár · 1 kapcsolódó alkotó

NemFérfi
Honlapferencbarnas.hu

Képek 2

Könyvei 5

Barnás Ferenc: A kilencedik
Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc: Másik halál
Barnás Ferenc: Bagatell
Barnás Ferenc: Az élősködő

Antológiák 1

Keresztury Tibor (szerk.): A szabadság színes ceruzái

Népszerű idézetek

>!
szabadosági I

A másik arca bennünk volt. Olyannyira bennünk volt, hogy bár már hat éve együtt éltünk, még most is lenyűgözött bennünket a tény, hogy a másik van, hogy együtt lehetünk vele, hogy a napot újra és újra elkezdhetjük vele, hogy az ismétlés, az ismétlődés lehetséges.

307. oldal (Jelenkor, 2019)

>!
giggs85 P

Az ablak felé fordultam, és arra gondoltam, hogy a halálunk pillanatában nem is az életünket hagyjuk itt, hanem csak azt az egy-két emléktöredéket, amely ilyenkor valami miatt felvillan bennünk. Minden más kitörlődik belőlünk, az is, hogy éltünk.

15. oldal

>!
szabadosági I

Évtizedeken át abban a hiszemben éltem, hogy jó testvérek vagyunk, amit annak ellenére gondoltam így, hogy legbelül nagyon is tisztában voltam azzal, nem vagyunk azok. Nem azért nem voltunk jó testvérek, mert ártottunk volna egymásnak, hanem azért, mert nem mertünk egymás testvérei lenni.

30. oldal (Jelenkor, 2019)

>!
giggs85 P

A nővéremnek sehogy sem ment a fejébe, hogy az emberek nemcsak elválnak, de össze is találkoznak.

97. oldal

>!
chhaya

Azt hiszem, minél több csendet épít fel maga körül egy mű, annál inkább számíthatunk rá.

283. oldal

Kapcsolódó szócikkek: csend
>!
Cicu

Lehet napokon keresztül feküdni egy ágyban. Ilyenkor egy idő után azt kezded érezni: hogy te nem te vagy. Aztán azt: hogy te nem vagy. Aztán azt: hogy te te vagy, de a tested az más. Aztán azt: hogy ez a más nem tartozik hozzád. Aztán azt: hogy hozzád tartozik ugyan a tested, csakhogy te és a tested két különböző valami, te és a tested két különböző valaki. Közben tovább telik az idő és te megint valaki más leszel. Egyes-egyedül egy test, csak egy test, amelyik fekszik és lassan fogy az energiája; ott fekszel egy ágyon, körülötted a falak meg a könyvek és az egyetlen ablak, amelyre jól tudod, miért nem akarsz ránézni, miközben újra és újra kénytelen vagy ránézni, mialatt érzed, hogy fogy az erőd; az a fajta erő fogy belőled, amely szükséges lenne az élethez, ahhoz, hogy felkelj és csinálj valamit, bármit. Négy nap. Három nap. Akármennyi nap.

164. oldal

>!
Juci P

Ha hónapok óta kint vagy az utcán, előbb-utóbb megtudod, hogy bizonyos emberek a város különböző pontjain mindig ugyanakkor tűnnek fel; mindig ugyanazokat az embereket látod ugyanazokban az órákban; ugyanúgy mennek, ugyanúgy néznek, ugyanúgy hallgatnak, ugyanúgy beszélnek; egy idő után aztán rájössz, hogy nemcsak te vagy, aki hónapok óta mindennap ugyanazt csinálja, hanem mások is, nemcsak te vagy, aki a napnak minden szakaszában szinte mindig ugyanazt csinálja, hanem mások is, és nemcsak te vagy, aki ugyanazon a vonalon járva ugyanazt gondolja ugyanazért az ugyanazonosságért, hanem mások is.

133-134. oldal

>!
Goofry P

Ha a szabad nők már nem kívánnak annyira szabadok lenni, jeleket adnak. Persze alárendelődési vágyuk fajtáját határozottan kimutatják. A lelki függőségre való hajlam némiképpen különbözik a testitől. Az első beéri a tekintetben elkapható mesterkéletlen őszinteség fényével, míg az utóbbi úgy árnyékos, ahogy a nem egészen ártatlan dolgok szoktak árnyékosak lenni. Ez utóbbiba belekúszik egy fa lombozata, amivel máris homályos térrészletek képződnek.

139. oldal

7 hozzászólás
>!
szigiri

az nem csodálat, ha valaki elkezd dolgozni benned, ha valaki elkezd lenni benned, ha valaki egyre csak lesz és lesz benned, pedig te nem is akarod

72. oldal