Barna Imre magyar

[Weöres Sándor] egy diák-közönségtalálkozó KISZ-es agent provocateur-ének kérdésére, hogy ugyanis szocialista költőnek tartja-e magát, némi vonakodás után nem átallott így válaszolni: „Szociál-izmus? Societas, társadalom, emberek… Igen, hát az embereknek írok én, nem a halaknak..”

168. oldal, Lectura

A Trump-szövegek francia fordítója, Béréngére Viennot bezzeg nem tudja, melyik ujját harapja. „Olyannak fordítsuk-e, ahogy beszél, vagy a mondattörmelékeit szépen összerakva, keltsünk-e inkább olyan látszatot, mintha normálisan fejezné ki magát?” – tette föl nemrég a Le Monde-ban a kérdést.

195. oldal, Trumpslation

…a jó (próza)fordítás ideális esetben arról ismerszik meg, hogy nem ismerszik meg. Ami megismerszik, az csak hiba vagy modor lehet.

191. oldal, 4543 karakter

…vigyázni kell, igen, mert – bár a kutyaharapást szőrivel gyógyító homeopatát, a biorezonancia és a pi-víz, a húszezer éves boszniai piramisok és a hermetikus pszichológia szelíd híveit, vagy épp a chemtrail-mérgektől, a védőoltásnak álcázott gonosz mikrochipektől, meg az évezredek óta köztünk élő gyíkemberektől rettegő szegény paranoiásokat sem volna szép dolog egy kalap alá venni azokkal, akik szívük szerint elgázosítás útján győznék le a zsidó világ-összeesküvést – azt azért nem árt látni, hogy gondolatmenetükben bizony van hasonlóság. A saját meggyőződéséhez az „alternatív tudások” mégoly ártatlan híve is hozzá kell hogy képzeljen ugyanis minimum egy titkos komplottot. Azt tudniillik, hogy a mainstream tudomány képviselői tudatosan hazudnak, és nem elvi, hanem nagyon is földhözragadt és cinikus megfontolásból, hatalmi okokból igyekeznek diszkvalifikálni az ő titkos (és persze egyedül érvényes) igazát. És akkor innen sajnos már csak egy kéznyújtásnyira van akár a terrorista is, aki Istent keresi.

64. oldal, A gnózistól az ősrobbanásig

…Balaton-part, utószezon, andalító naplemente, nagy csönd. Kézen fogva közelítünk feleségemmel a kihalt strand felé. Az üdülőfalu három állandó lakosából kettő a bejárati Lila büfé pultjánál markolássza a sörét. – Helló! – tesz próbára bennünket az egyik. – Jó estét – köszönünk vissza rá. – Ja! – derül fel akkor a sörös ember arca. – Olyan halkan beszéltek, azt hittem, franciák.

107. oldal, Azt hittem, franciák

[Sztálin] Aki az ős-Pravda munkatársaként, még Dzsugasvili néven, nem kevesebb, mint negyvenhét alkalommal adott vissza cikket az általa egyébként nagyra becsült Leninnek; és aki később, nevezett külső munkatárs halála után, azt tette mind szemléletesebbé – úgy is, mint Az SZKP rövid története című pártkatekizmus tárgya, auktora és fő-fő szöveggazdája –, hogy esetében a diktátorkodás tulajdonképpen csak a szerkesztői tevékenység folytatása más eszközökkel.

79. oldal, A szerk.

Hiszen ki jobban, ki rosszabbul, ki ügyesebben, ki ügyetlenebbül, de mégiscsak csaltunk, csalunk, és csalni fogunk mindvalahányan. Külföldieket beszéltetünk az anyanyelvünkön, és még ártatlan képet is vágunk hozzá.

71. oldal, Leveses (Európa, 2018)

„S szólt a holló: nevem Mór” – ezt már idéztem, de mint viccet, bocsánat. És Karinthy is viccnek szánta persze; de tudja, érzi vagy legalábbis sejti az ember, hogy viccnél több ez azért. Mert így is épp elég félelmetes az a holló, és – mi tagadás – kurva jól hangzik a refrén. A „sohasem” nem károg, csak susog, és a „soha már” sem eléggé kemény. Tényleg így volna a legjobb.

117. oldal, Széken lebegni (Európa, 2018)

Jó néhány éve, amikor már tudtam annyira angolul, hogy úgy-ahogy megértsem a Dylan-dalok szövegét, elhatároztam: akcióba lépek egy magyar nyelvű Dylan-verseskötet ügyében. Csakhogy már az első, fölkért lektor (Orbán Ottó) így írt:
„Bob Dylan dalszerző. Annak költő. De annak az. Ez nem szofisztika, hanem tényközlés. Bob Dylan, mint századunk költője: harmatos ökörség.”
Azután így folytatta: „Kesernyés humora, éles nyelve, csontig ható önsajnálata híven jelzi nemzedéke úttalan útját, a romantikus árvaságot, a lődörgést valamiféle ’megvilágosodás’ felé. Ez, akárhogy is, a megtámadott személyiség egyik lehetséges védekezése századunk második felében, és mint ilyen, sanzonanyaggal, tehát ősközhelyekkel operálva is: költészet. Csakhogy itt a baj. Ezt a költészetet, és most nem véletlenül hagytuk el az idézőjelet, a nyelvhasználata hitelesíti, az a kicsit ’orrhangú’, kopj-le-öregem ízű, de közben Burnsszel is kacérkodó, városinak falusi, falusinak városi beszédmód, ahogy Dylan és nemzedékének egy része használja azt a nyelvet, amit hajdanában-danában angolnak neveztek valahai használói. Ennek a nyelvnek magyarul nincs megfelelője. Dylant tehát csak ’leműfordítani’ lehetne, annak meg sok értelmét nem látom.”

9-10. oldal

A szófordulatokkal (Redewendungen) mindazonáltal nem árt vigyázni. Élhet-e úgy egy japán regény hőse, mint Marci Hevesen? Törökből fordított párbeszédben elhangozhat-e az, hogy “több is veszett Mohácsnál”? Állhat-e “csehül” egy szlovák, egy dán vagy egy norvég? Aligha.

132. oldal