Barna Imre magyar

(Eco: A rózsa neve c. regényének fordításáról)
Persze nehéz munka volt. Kukacoskodni is kellett, citátumok és terminus technicusok után nyomozni. Hetekig töprengeni, hogy mi legyen a személynevek sorsa. (Guglielmo? William? Vilhelmus? Vilmos?!…; és akkor viszont: Gioacchino da Fiore helyett Virág Joachim?) Latolgatva, hogy latin vagy olasz couleur localja legyen-e (legyen-e?) a magyar szövegnek. Eldönteni, hogy a szerzetesek tegezzék, kegyelmedezzék, önözzék vagy – horribile dictu! – magázzák-e egymást. Hogy a protestáns Károli, a katolikus Káldy vagy netán a Szent István Társulat Szentírás-szövegét idézzék-e, a modernet. Hogy mennyire legyen régies a regény szövege; hogy miféle szöveg legyen. Egy további „szövegváltozat”-e? Vagy csak amolyan „mű”-fordítás? Az eredeti, ugye, a szememen át bejön a fejembe olaszul, az ujjaim pedig lent, az írógép billentyűin kikopogják magyarul…

Fordítás közben: A másoló öröme

„(…) A legtöbb ember értékrendjét nem értem. A mohóságot meg a kéjsóvárságot értem, de nem értem, mire jók a meghatározások, a beskatulyázás. Aki meghatároz, az rombol. Egyébként sem határozott semmi ezen a világon.” (1976)

185. oldal - Ahogy öregszik

„(…) Olyanok próbálják megváltoztatni a világot, akiknek el se hatol az agyáig, mi fáj másoknak. Egy se meri bevallani, hogy nem is ismerik egymást igazán. Ők valószínűleg élni és virulni fognak akkor is, amikor mi már rég nem leszünk, és más lépett a helyünkbe. Az ő helyükbe viszont biztos, hogy soha, senki nem fog lépni.” (1966)

73. oldal - Ki figyel oda?

…Nekem senki se mondja, hogy mit 'erkölcsös' tenni. Ne mondja, hanem mutassa. Én arra vagyok kíváncsi, hogy ki mit csinál, nem pedig arra, hogy kinek mi a véleménye az erkölcsről. Ez rám is vonatkozik. Én csak ahhoz értek, hogy önmagam legyek. Senkinek se tudom megmondani, hogyan változtasson a dolgokon. Mert változtatni csak egyféleképpen lehet. Úgy, hogy az ember megszabadul a mindenféle láncaitól.

70. oldal - Ki figyel oda?

„Az a helyzet, hogy az emberek általában nem veszik észre: a hosszú haj melegít. Mindenki melegséget akar. A rövid hajúak gyakran fagyoskodnak. De titkolják, hogy fáznak, és féltékenyek mindenkire, aki nem fázik. Aztán vagy borbély, vagy kongresszusi képviselő lesz belőlük. Egy csomó börtönőr is rövid hajú. (…)” (1966)

90. oldal - Légy!