!

Bari Károly magyar cigány

1952. október 1. (Bükkaranyos) –

NemFérfi
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Bari_Károly
Életrajz

Könyvei 16

Bari Károly: Holtak arca fölé
Bari Károly: Csönd
Bari Károly: A varázsló sétálni indul
Bari Károly: A némaság könyve
Bari Károly: Elfelejtett tüzek
Bari Károly: Tűzpiros kígyócska
Bari Károly: A pontos hely
Bari Károly: A tizenkét királyfi
Bari Károly: Az üvegtemplom
Bari Károly: 21 vers

Szerkesztései 3

Bari Károly (szerk.): Madarak aranyhegedűn
Bari Károly – Pálffy Ildikó (szerk.): Székely B. Miklós
Bari Károly (szerk.): Álomtanya

Fordításai 1

Bari Károly: A pontos hely

Illusztrálásai 2

Bari Károly: A varázsló sétálni indul
Bársony János – Daróczi Ágnes: Vrana Mámi mesél

Antológiák 3

Lukács László (szerk.): Innen és túl
Bikády György (szerk.): Noé vesszeje
Vasy Géza (szerk.): Tengerlátó

Népszerű idézetek

>!
Lali P

Sárkányfejű május

HEJ TAVASZ-ANYÓ
TE VAJÚDÓ RÜGYEKET
ORVOSLÓ VÉNSÉG
mit tud a szerelemről
a nyelvedre-bilincselt csönd?
mit tud a rókavőlegényt rettegő
vadruca-leányról, aki látta a nádasba csalt
vágyat, a játékos csípők önkívületét,
meztelen testünkön az ifjúság harapásait,
látta, hogy a szél lobogós kiáltásaival viaskodó
nádszálak között már tántorog
az éjszaka: a csillagok szemeiből
könnyeket-lopó fekete zsivány, s útszélen ülő
kutyákat: sárga fogaikat csattogtató
virágokat uszít ránk
SOHASEM HITTEM
HOGY A SZERELEM
A MAGÁNY FÖLISMERÉSÉRE IDOMÍTOTT
FARKAS AMELY A SZÍVEK MÉNESEI KÖRÜL
SZIMATOL ÖRÖK ÉHSÉGGEL
S NINCS ÉJSZAKA
MELY TARLÓK TALPAI ALÁ ÍTÉLHETNÉ
KOPONYÁJÁT MERT A FÜVEK BÖLCSŐIBEN
ÁRNYÉKUKAT RINGATÓ
LOMBOK ÉNEKE
GYŐZHETETLEN PÁNCÉL RAJTA
SOHASEM HITTEM
hiszen a lombok madarai
a tóba zuhantak, s könnyű csontjaikon
már iszap nevelkedik
S MOST ELJÖTTEM HOZZÁD MÉGIS TAVASZ-ANYÓ
BÁNAT RÁGJA AZ ÁLMOK ÁGAIN PIROSODÓ HAJNALOKAT
SÁRKÁNYFEJŰ FIADAT A MÁJUST KÜLDD KI
TUDOM HOGY A SZERELMET A VÁRÁBAN ŐRZI
MEGBIRKÓZOM SÁRKÁNYFEJŰ FIADDAL A SZERELEMÉRT
EMLÉKKÉ KÉNYSZERÍTEM HÚSZÉVES MAGÁNYOMAT

48-49. oldal

3 hozzászólás
>!
sophie P

REÁTOK TERÍTEM
     Testvéreimnek

Bocskoros cselédsors
combjai közül kibukó
hét gyöngyszem
hét sziklára
átok-keserű szelek
kiraktak benneteket

piros csőrű kányák
el ne rabolják
didergő fényetek
reátok terítem
egyetlen ingemet

12. oldal

>!
eufrozina

Azt hiszitek…

Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok.

51. oldal

>!
sophie P

SZERELMES VERS

Szétnyílt újjaink: tízágú
virágok, fény szelídül
pillantásainkhoz,
sétálós lábaink nyomából
szobrot épít a szél,
tövéhez furulyázó angyalokat:
madarakat ültet,
az átvirrasztott éjszakák
hadseregei óriási ezüst-dob: hold
zörgéséből csillagszóval
masíroznak útjainkra,
csupasz szivárványokkal:
álmokkal körülzárva élünk,
piros katicabogár-szárnyak
röppennek tízágú virágainkra,
védtelenné meztelenítette
szíveinket a szerelem,
megölhet akárki,
a remény lombja alá húzódunk,
egymás húsából élünk
harminc kilóvá soványodva,
s nem vettük észre, hogy
kékké-fagyott körmeink
alá költözött a tél.

46. oldal

>!
Tíci SP

Százholdas szívedben elfért a világ,
a napok lovai mégis tiportak rajtad,
héthatárba nyerítették bánatodat,
a szegénységet; tüskés ágai fölhasogatták
arcod, vérzett, lecsöppent a porba,
átszivárgott a gyökerek éjszakáján,
az idő csontja is véresen ropogott.
Emlékszem, amikor apád meghalt,
éppen meszeltél, s te meszes kézzel
fenyegetted az istent, aki az ég
szürke ajtaja mögé zárkózott átkaid elől.
Magadra maradtál. Szemeid vakablakán
belépő embersor rádröhögött, szoknyád
alá nyúlkáltak; megkövült kínoddal
szédelegték közöttük. Gyermekeid is
elvágytak mellőled; a kenyér,
amit a szívedből törtél, már keserű volt,
hiába muzsikáltál a csend piros-hegedűin,
nem aludtak el többet rajta, mindegyikkel
elfutottak a vonagló utak, még árnyék-foszlány
sem maradt belőlük, egy elszakadt cipőfűző,
agyonfogdosott fénykép, de még egy hajszál sem.
Magadra maradtál anyám!
Most már csak azt várhatod, hogy a
por-koporsóban húsod falai szétomoljanak,
százholdas szívedben göröngyök táncoljanak,
és meszes ujjaid vas-dárdái az égre meredjenek.

Rekviem (21-22. oldal - Szépirodalmi, 1970.)

>!
Carmilla 

DIMITRIJ PRIGOV
Negyvenkilencedik ábécé
(Ca-ca) (részlet)

(…)
O         O! O! O!
P         Pam-pam-pam-paam, pammm! (Pjotr Iljics Első zongoraversenye, igen, a jó         Pjotr Iljics Csajkovszkijé!) Pam-pam-pam-paam, pamm!
            Pam-pam-pam-paaam, pammm! pammm! pammmmm!
R         Raa, raaa, raa! Rarararariiiraaa, ra-riii, rrarararrirarararirararararirararam!
Sz         Szörnyű történetet mondok el
T         Taram, taram, taram, taram, taaam, tamtaam, titatitatita
            (újra és újra az a Csajkovszkij-szimfónia)
(…)

112. oldal, A pontos hely (Cégér, 1993)

Bari Károly: A pontos hely Műfordítások a kortárs külföldi költészetből

Kapcsolódó szócikkek: Pjotr Iljics Csajkovszkij
>!
Tíci SP

Vakolatlan házam ajtaját
kudarcok baltái döngetik
felkelő nap fényével átdöfött
függönyöm vére elcsorog

Dalolnak időtlen szeretetről
virradatot-szülő hétfejű anyák
csillagos tenyerük közepén
sarjadnak kék-lángú tüzek

Lándzsa-tollas hollók repülnek
csőrükből iszonyat meredez
fekete ködbe csavarják
magukat bálványaim

Észrevette-e már valaki
pacsirták fészkelnek nyelvem alatt
vakolatlan házam titka
lelket-kitakaró keserű láz

Bár kudarcok baltái döngetik
kínomat-nyikorgó kéreg-ajtómat
énekek koszorúja zuhog számból
szikrázik pillantásotok rácsaira tett szívem

Füstöt furulyázok kémények sípjain
vad szél püföl dobjaimon
sorsok kései táncolnak előttem
koponya morog küszöb alatt

Táltosfiú (19-20. oldal - Szépirodalmi, 1970.)

>!
DrEmergencyGrooveHouse P

Ki megy be hamarább a templomba?
Először az emberi beszéd,
aztán a kulcs,
aztán megy be a pap.

423. oldal, Aki kútban nézi az eget (Szólások, találós kérdések, mondókák)

>!
Tíci SP

Arany-fűzfán aranyvár,
ott éldegél Csoszrekár.
Ott éldegél nagy magányban,
ezer ág közt egymagában,
sötét tollán fény lapul.

Eljön a tél fehéren,
dérrel hímzett levélen,
eljön a tél jég-csengőkkel,
szélhajszolta hópelyhekkel,
károg Csoszrekár király.

Milyen király vagyok én
egyedül a fűz hegyén?
Országom sincs, népem sincsen,
koromtollú párom sincsen,
csönd cibálja szárnyaim.

Varjúnépem elrepült,
hideg barázdákba ült,
ott bandáznak vad zsivajjal,
hócsiszolta karmaikkal,
meggyötrik a földeket.

Birodalmam csak egy fűz,
fűzfa hegyén aranytűz:
aranytűzként tündöklő vár,
termeiben senki sem vár,
– kéne már egy feleség!

Vízmosásban rókalik,
Durumuru ott lakik.
vörös bundájú bajszerző,
erdei házasságszerző;
elmegy hozzá Csoszrekár.

Megkérdezlek, szép róka,
lombos titkok tudója,
feleségül kit vegyek el,
te vagy, kinek tudnia kell,
méltó párom ki lenne?

Reszket a róka szája,
hómorzsás a bundája,
fagyos fű volt uzsonnája,
zúzmara a szalvétája,
éhségében felnyüszít.

Megmondanám, Csoszrekár,
éjszaka-színű király,
megmondanám, kit vegyél el,
aranyvárba kit vigyél el,
de egy hete nem ettem.

Gyomrom éhesen korog,
nyelvem már alig forog.
Hozzál egy kis eleséget,
mondok neked feleséget:
holdfényhajú királylányt!

Varjúkirály hazaszáll,
kamraajtókat kitár,
megtöm egy zsákot kaláccsal,
s télrepesztő károgással
a rókához visszatér.

Örvendezik a róka,
lombos titkok tudója:
Meghálálom, amit tettél,
éhhaláltól megmentettél,
fekete szárnyú király!

Amikor eljön a nyár,
s aranypikkelyes aszály
tekergőzik az út szélén,
tengersötét erdő mélyén
egy kék páfrány kisarjad.

Éjfélórán virágzik:
szirma leánnyá válik.
Hogyha varázsszóval kéred,
az a leány feleséged:
varjak királynéja lesz!

Fohászkodik Csoszrekár:
Ó, csak jönne már a nyár!
Ha jég-nyakára a télnek
fény hurkolódna kötélnek,
boldogságom meglelném!

Durumuru, mondd még el,
milyen varázsigével
bűvöljem a páfrány-leányt,
hogy engemet, varjúkirályt,
szerelemmel kövessen!

Figyelj akkor nagyon rám,
varázsverset szól a szám:
Arany-fűzfa, aranyvárfok,
varjú karma menyasszonyt fog,
– magányosság, távozz el!

Ha e verset elmondod,
el fog tűnni a gondod,
kettéhasad majd a magány,
páfrány-virágból nőtt leány
költözik a váradba.

Figyel nagyon Csoszrekár,
mit beszél a rókaszáj,
éjfekete tollruháján,
szélben edzett kemény szárnyán
olvadnak a hópelyhek.

Szökik a tél, messze jár,
virágot terel a nyár,
tengersötét erdő mélyén,
éjfélórán, éjnek éjén
a kék páfrány kisarjad.

Varjúkirály rátalál,
fölötte egy ágra száll,
szuszogó lombok közt várja:
kék páfránynak szép virága
mikor válik leánnyá?

És egyszer csak csodát lát:
holdfényhajú királylányt
pillant meg a páfrány helyén,
koronácska van a fején,
csillag csörög zsebében.

Ágak között szél suhog,
selyem-nyelven fölsusog
hajában kék pántlikája,
páfrány-népét hívogálja,
– páfrány-népe ott terem!

Ámuldozik Csoszrekár:
páfrány-leány táncot jár!
Ez úgy ámulatba ejti,
varázsigét elfelejti,
ijedten kiáltja: kár!

Károgástól megriad,
páfrány-leány, páfrány-had,
könnyű köddé válnak hamar,
csak a szirom-himlős avar
őrzi a lány emlékét.

Sír azóta Csoszrekár,
zeng tőle az aranyvár.
arany-fűzfán, nagy magányban,
pár nélkül él, egymagában,
s azt kiáltja mindig: kár!

Csoszrekár, a varjúkirály

Kapcsolódó szócikkek: varjú