Tudástár

>

Bárány Tamás (Budapest, 1922. március 21. – Budapest, 2004. november 10.) magyar író, költő.

Életpályája

1937-től publikált verseket. 1940 és 1946 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult. 1941-től 1943-ig a Ferenc József Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1941 és 1945 között fővárosi tisztviselő volt. 1945-ben a Világosság munkatársa volt. 1946-tól 1947-ig könyvtárosként dolgozott. 1947 és 1948 között a Budapest című folyóirat segédszerkesztője volt. 1950-től 1951.ig az Új Magyar Könyvkiadó, majd 1955 és 1956 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1956-tól szabadfoglalkozású író lett. 1956-1957 között az Írószövetség ellenőrző bizottsági elnöke volt. 1968-1986 között az érdekvédelmi bizottság elnöke volt. 1970-1995 között a választmány tagja volt. 1970-1989 között a Szerzői Jogvédő Hivatal elnökségi tagja volt. 1971-től a Jogi Szakértői Testület elnökségi tagja volt. 1972-1988 között az Írók és Zeneszerzők Nemzetközi Szövetségének Irodalmi Tanácsának tagja volt. 1975-1991 között az Irodalmi Alap vezetőségi tagja volt. 1989-től a PEN Club alelnöke volt. 1989-1992 között a Művészeti Alap választmányi tagja volt. 1991-1993 között a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének felügyelőbizottsági elnöke volt.

Munkássága

Bárány Tamás: Húsz év
Bárány Tamás: Apátlan nemzedék
Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden
Bárány Tamás: Város, esti fényben
Bárány Tamás: Félszárnyú Pegazus

Bárány Tamás: Húsz év · Bárány Tamás: Apátlan nemzedék · Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden · Bárány Tamás: Város, esti fényben · Bárány Tamás: Félszárnyú Pegazus

Első regénye (És megindulnak a hegyek) 1947-ben szürrealista volt; a fasizmusról mondott véleményt. Később inkább a nagyrealizmus jellemezte (Húsz év). A magánélet intenzív ábrázolásával és társadalmi távlatba állításával találta meg írói hangját (Csigalépcső). Később kedvenc témájává váltak a nemzedéki kérdések (Apátlan nemzedék, 1960, Velünk kezdődik minden, 1969). A Város, esti fényben (1968) című fiktív riportregénye kritikus hangon szól a szocialista iparváros gondjairól. Szellemesség, irónia jellemzi irodalmi paródiáit (Félszárnyú Pegazus, 1982).

50 kötete jelent meg, egy tucat színdarabja került bemutatásra. Rádió- és tévéjátékok szerzője, öt regényéből filmet forgattak (Csigalépcső, A világ közepe, Mi lesz veled, Eszterke?, Velünk kezdődik minden, A fészek melege).

Bárány Tamás: Villanófény

Bárány Tamás: Villanófény

Emlékezésekből, interjúkból önéletrajzi kötetet állított össze (Villanófény, 1987). Műveit cseh, francia, lengyel, német, orosz nyelven is kiadták.

Művei

1944-ig

  • Álomváros. Versek; Pátria, Bp., 1937
  • Lassú nyár. Versek; Cserépfalvi, Bp., 1941
  • Szélcsend. Regény; Bersenyi, Bp., 1943

1945–1956

Bárány Tamás: Rákóczi zászlai
Bárány Tamás: Húsz év
Bárány Tamás: Csigalépcső

Bárány Tamás: Rákóczi zászlai · Bárány Tamás: Húsz év · Bárány Tamás: Csigalépcső

  • És megindulnak a hegyek. Regény; Magyar Téka, Bp., 1947
  • Válj bennem verssé!; Officina, Bp., 1948
  • A szerelem komédiája (színmű, bemutató: Budai Színház, 1947)
  • Farkasok; Ifjúsági, Bp., 1952 (Hazáért és szabadságért)
  • Fiatalok. Színmű; Népszava, Bp.,  1953 (Műsorfüzet)
  • Rákóczi zászlai. Regény; Ifjúsági, Bp., 1955
  • Húsz év. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1955
  • Kormányválság Paranában; Magvető, Bp., 1955 (Vidám könyvek) (regény, 1955, cseh nyelven: 1960)
  • Mihályka. Színmű; Népszava, Bp., 1955 (Színjátszók könyvtára)
  • Csigalépcső. Regény; Szépirodalmi, Bp., 1956

1957–1989

Bárány Tamás: Csigalépcső
Bárány Tamás: Rettentő Misi
Bárány Tamás: Űzött vad
Bárány Tamás: Apátlan nemzedék
Bárány Tamás: A világ közepe
Bárány Tamás: Kis ház a szigeten
Bárány Tamás: A fiam nem a lányom
Bárány Tamás: …és így írunk mi!
Bárány Tamás: Ágytól-asztaltól
Bárány Tamás: Sziget
Bárány Tamás: Város, esti fényben
Bárány Tamás: Téves kapcsolás
Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden
Bárány Tamás: Fényes rokonság
Bárány Tamás: Nagy idők tanúja
Bárány Tamás: Kitagadottak
Bárány Tamás: Emberi hang
Bárány Tamás: Vendégjáték
Bárány Tamás: A bíró
Bárány Tamás: Két regény
Bárány Tamás: Villa a Balatonnál
Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort
Bárány Tamás: A világbíró király
Bárány Tamás: A fészek melege
Bárány Tamás: Fortuna kegyeltje
Bárány Tamás: Egy életen át
Bárány Tamás: Villanófény
Bárány Tamás: Aki feltámadott

Bárány Tamás: Csigalépcső · Bárány Tamás: Rettentő Misi · Bárány Tamás: Űzött vad · Bárány Tamás: Apátlan nemzedék · Bárány Tamás: A világ közepe · Bárány Tamás: Kis ház a szigeten · Bárány Tamás: A fiam nem a lányom · Bárány Tamás: …és így írunk mi! · Bárány Tamás: Ágytól-asztaltól · Bárány Tamás: Sziget · Bárány Tamás: Város, esti fényben · Bárány Tamás: Téves kapcsolás · Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden · Bárány Tamás: Fényes rokonság · Bárány Tamás: Nagy idők tanúja · Bárány Tamás: Kitagadottak · Bárány Tamás: Emberi hang · Bárány Tamás: Vendégjáték · Bárány Tamás: A bíró · Bárány Tamás: Két regény · Bárány Tamás: Villa a Balatonnál · Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort · Bárány Tamás: A világbíró király · Bárány Tamás: A fészek melege · Bárány Tamás: Fortuna kegyeltje · Bárány Tamás: Egy életen át · Bárány Tamás: Villanófény · Bárány Tamás: Aki feltámadott

1990–

Bárány Tamás: Megjelenés fehér szmokingban
Bárány Tamás: A férfi Názáretből
Bárány Tamás: Kis magyar irodalomtöri
Bárány Tamás: Zsibvásár
Bárány Tamás: Válogatott novellák
Bárány Tamás: A világbíró király
Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden

Bárány Tamás: Megjelenés fehér szmokingban · Bárány Tamás: A férfi Názáretből · Bárány Tamás: Kis magyar irodalomtöri · Bárány Tamás: Zsibvásár · Bárány Tamás: Válogatott novellák · Bárány Tamás: A világbíró király · Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden

Bárány Tamás munkái (1984–1990)

Bárány Tamás: Csigalépcső – Három regény
Bárány Tamás: Íratlan törvény
Bárány Tamás: Sziget
Bárány Tamás: Űzött vad
Bárány Tamás: Kitagadottak
Bárány Tamás: Palackposta
Bárány Tamás: A világbíró király
Bárány Tamás: A bíró
Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden
Bárány Tamás: A fészek melege
Bárány Tamás: Fortuna kegyeltje

Bárány Tamás: Csigalépcső – Három regény · Bárány Tamás: Íratlan törvény · Bárány Tamás: Sziget · Bárány Tamás: Űzött vad · Bárány Tamás: Kitagadottak · Bárány Tamás: Palackposta · Bárány Tamás: A világbíró király · Bárány Tamás: A bíró · Bárány Tamás: Velünk kezdődik minden · Bárány Tamás: A fészek melege · Bárány Tamás: Fortuna kegyeltje

Bárány Tamás munkái; Szépirodalmi, Bp., 1984–1990

Díjai, kitüntetései

  • Gábor Andor-díj (1972)
  • A Munka Érdemrend arany fokozata (1978)
  • A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1981)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992)
  • A Művészeti Alap Irodalmi Nagydíja (1993)
  • Arany János-díj (1996)
  • Fityisz-díj (1997)

További információk