Azt hiszem, mindig is magától értetődőnek vettem, hogy írok.
Írtam alkalmakra, írtam gyerekeknek, írtam a családnak, írtam barátoknak. Leginkább verseket és meséket. Mind ez idáig azonban ezeket az írásokat többnyire csak azok ismerték, akikhez szóltak. A vírus és a karantén sok változást hozott az emberek életébe. Számomra több időt a befelé fordulásra. Ekkor döntöttem el, hogy újra belevágok rég elkezdett meseregényem folytatásába, és az eddig elkészült meséimet, verseimet is mesekönyvbe/kötetbe rendezem.
Decemberben egyik mesém megjelent a Mesepelyhek című hangoskönyvben, majd sikerrel pályáztam két antológiába, melyek márciusban látnak napvilágot: az „A la carte poetica” című antológia a Közösségi Írók Céhe szervezésében, és „a bundáskenyéren innen” című antológia az Irodalmi Rádió szervezésében.
Elsősorban gyerekeknek írok, ám mostanában egyre többször felnőttekhez is szólnak a történeteim.
„Írni, az valami olyan titokzatos dolog, mint főzni.” /Gabriel García Márquez/
Főzni sajnos nem szeretek. Így írok. Ha szereted, amit kifőztem, már megérte.
