Bánffy Katalin erdélyi magyar magyar

Elvitt az Operaház akkori koreográfusához – a nevét már elfelejtettem –, aki éppen balettet tanított egy csomó leánykának. Irigykedve néztem őket, amint spiccelnek, pörögnek. Ó, bárcsak én is… (Anyám és a balettmester ezalatt melegen és hosszan üdvözölték egymást.) A maestro, vékony emberke, aki inkább németül értett, mint magyarul, magyarázott valamit, hogy tíz-tizenkét évesen már késő… Aztán hozzám lépett, megragadta egyik lábszáramat, és (komolyan mondom) majdnem a fejem köré csavarta. – Á, igen, még hajlékony… – biccentett elismerően, s hozzátette: – Rendben van… Mire Anyám riadtan tiltakozott, mondván, nem balettre gondolt, hanem modern társasági táncokra. Erre a kis ember elvesztette érdeklődését, de csak adott valami címet.