Balla Zsófia magyar

Balla Zsófia: Bocsánatkérés

A muzsika lomha
lebegéssel jön felém.
Mintha belőled indult volna,
ezüst fuvolák gyűlnek halomba.

A kávéillat úgy pördül, mint a gong,
s egy ablaknál,
mit csak betörni sikerült,
kinyitni soha,
csendet kér a szivem,
és ő maga zajong.

8. Ne lopj.

Próbálok nem lopni: virág se, könyv se – jó.
De egy címet, egy ötletet se? Rebbe,
a posztmodern könyvek meghalnak ebbe!

Balla Zsófia: Autóbaleset

Meghalt Budai Kata

Amit szemünk filmjén kaptunk belőle:
arcát, hangját, kezét, –
egy néma csattanás kilőtte,
a földön szórta szét.

Mi életbe-rekedten
fésülködünk. Eszünk.
Nyúzzuk a gépet. Azt mondtad, kedden
hívsz. A kedd hova tűnt.

Beszélek hozzád, segíts a bajban,
szidlak, látlak, sírok.
Könyv vagy, kétharmadnál kihajtva.
Helyeden hűlt homok, foltos nyirok.

Már hallom, ahogy elmeséli:
„hajszálon múlt… ostoba vég lett volna, – nem?”

Mindenki ezt lesi, szűkölve méri:
közel vagyunk,
közelebb zökkentünk a semmihez.

Halála fényében ég csupasz életem:
sok bánat, harag semmis, úgy ítéli.

Azt tanuljuk folyton, amit nem értünk meg sosem.

Összébb szorulunk, így hagyunk teret
levegőtlen halálnak, kis helyet.

A földön jobb karod, üvegszilánk, selyem.

A mentős térdel ott s zihál veled, –
ő érkezett irgalom és Isten helyett.

35. oldal · Balla Zsófia

Anyunak

Ma véletlenül
a te kezedbe hull
– ha meghajtom a fejem-
a haj.
Ünnep mindig,
hogy te vagy az örök,
s én ugyanaz, mint a
tavaly.

Az idén is volt október

Az idén is volt október,
s az ősz sem volt csúnyább, mint máskor,
volt ég, voltak színek,
s a gőz megfagyott nagymosáskor.
Volt eső és szakadt harisnya,
volt, ki elővett nagykabátot,
délután libbent már a lámpa,
s mindenki szorgalmasan fázott.
Az idén is krumplit vettek zsákkal,
s mustot csorgatott néhány este,
a pocsolyákon hártya rezgett,
s a reggel ködlabdáit kereste.
Október. Ősz. Egy cipőtalp
átázott, mert nagyon lyukas volt.
Mint máskor utolsó napon, a szél
egy kendőt novemberre hangolt.

Balla Zsófia: Várás az alkonyban

Átszellemült arcú levelek
mosolyként halvánnyá hűltek,
s mikor kezembe vettem őket,
izzó-fehér pergéssel megültek.

Körülfogták a bokám
és sugdolóztak az útja mentén,
fészkelődtek, s a hajam
rozsdás szívükkel összekenték.

Számra zúzott szavak zuhantak,
és beleharaptam az esti füstbe.
Bogyó csettintett a bokron,
s félve nyúlt felém egy tüske.

Faillatú este szállott
sok omló, párás fénygömb alatt,
a kígyók gyönyörű fogsoruk vitték,
s a bőröm suhogva szétszakadt.

Közléseink

Szólni nem is tudunk másról
pénzről bajról rendről sápról
függönyökről lépcsőházról
másról másról mindig másról
szólni nem tudunk egymásról

Balla Zsófia: Szeretlek

…mint őrültek a rögeszmét,
mint düh a szavakat,
mint árnyék a sarkot.
És ez a vadság
felivódik úgy,
hogy téged eltöröl,
s aztán saját képére alkot.

Részeg ólom a vérem,
bársonyos kő az agyam,
s ujjongó bánatomban
azt kérem,
hogy lehessek
faragott kőpárkány,
akin felfut a szeme,
mozdulat,
akivel csak pihen a keze,
fény,
akiben létem kereste,
máglya,
akin elég a teste.

Balla Zsófia: Állandóság

Árvíz leszek és mindent elmosok!
tűz leszek és mindent feleszek!
szél leszek!
földrengés!
gyakori szólam!

Ha borzalommal is,
de tudjál rólam!

Az idegen

Ráz ez a vidék, le akar vetni magáról.
Hova mennék a magam-választotta hazából.
Hol találok ebben a szív hidegben itt
egy-két embert, aki kérdez s fölemel valakit.

51. oldal