Bálint György magyar

Bálint György (Budapest, 1906 – Ukrajna, 1943.) magyar író, újságíró, kritikus, műfordító. A humanizmus, a polgári és demokratikus értékek egyik legjelentősebb őrzője és képviselője, a publicisztika kiemelkedő alkotója a két világháború közti magyar irodalomban.

Az elemi iskola után, 1916-tól a Markó utcai Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult, 1924-ben érettségizett. Részt vett az iskolai önképzőkör tevékenységében, nyolcadikos korában franciából és angolból készült versfordításaival pályadíjat nyert; ekkor már önálló verseket írogatott és olaszul is tanult. 1924-ben érettségizett a Markó utcai gimnáziumban. Érettségi után jelentkezett a budapesti egyetem bölcsészkarának magyar–francia szakára, de felvételét elutasították. Ebben közrejátszott a numerus clausus törvény (1920), mellyel a nemzetiségieket és a zsidókat létszámkorlátozással akadályozták meg a továbbtanulásban. Ugyanebben az évben apját a banktól idő előtt nyugdíjazták, és Bálint Györgynek kereset után kellett néznie. Apja kérésére elvégezte a Kereskedelmi Akadémia egyéves tanfolyamát, de közben a Nyugathoz beküldött versei közül kettő megjelent az 1925. áprilisi számban.
Pályáját Az Est Lapoknál kezdte 1926-ban. Verseinek köszönhetően és nagybátyja segítségével jutott el Mikes Lajoshoz, Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjéhez. 1926 végén fölvették a rendőri riporter segédjének, de hamarosan önálló interjúkat is készített, és nyelvtudása révén őt küldték ki az ideérkezett hírességekkel interjú készítéséhez. Így indult el alulról az újságírói, írói pályán, mely a következő évtizedben egész életét betöltötte.
1929-től 1939-ig elsősorban a Pesti Napló munkatársaként, közben a Daly Express és az amerikai Hearst-lapok tudósítójaként is dolgozott. Az Est-lapok Miklós Andor sajtóbirodalmához tartoztak (amit 1933. évi halála után felesége, Gombaszögi Frida vett át). Az Est kimondottan bulvárjellegű, a Magyarország konzervatívabb, a Pesti Napló pedig némileg igényesebb, színesebb és terjedelmesebb lap volt. Bálint György írásainak többsége az utóbbiban jelent meg, a kötelező feladatok mellett viszonylag szabadon választhatott témákat. Első versei után a Nyugat novelláját is közölte (Megújhodás, 1926). 1928-ban kezdődött regényfordítói tevékenysége, 1929-ben pedig megjelent első kötete, a Strófák. Ez a – saját költségén kiadott – versgyűjtemény egyben az utolsó is volt, mivel a versírást teljesen kiszorította a kispróza, a publicisztika. Nekem a Rejtsd el örömöd hangzatosabb című verseskötete van meg.
A Strófák kötet borítóját Csillag Vera (1909. december 5. – Ausztrália, Sydney, 1997. április 29.) tervezte, akivel 1933-ban kötött házasságot. Csillag Vera a gimnázium után művészeti iskolában tanult, majd Bortnyik Sándornál képezte magát és grafikus, tipográfus lett. Házasságkötésük után, 1933. májustól egy-másfél évig Budán, a Keleti Károly utca 35. szám alatt laktak, majd Pesten a Szent István park 5. számú ház kétszobás lakásába költöztek.
A Pesti Napló mellett közreműködött az 1935-ben indított Gondolat című lap szerkesztésében is, amely szintén sok cikkét közölte, és amely csakhamar az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja legális lapja lett. 1936-tól az új szerkesztő, Mihályfi Ernő invitálására a Magyarország szerkesztésében is részt vett, ebben a lapban számos rövid jegyzete név nélkül jelent meg.
1939-ben Az Est-lapokat feloszlatták: Az Est új néven jelent meg, a Pesti Napló megszűnt, a Magyarország pedig Teleki Pál lapja lett (új szerkesztője a Felvidékről érkezett Szvatkó Pál volt). Már alig maradt lap, ahol Bálint György publikálhatott. Az Újság, a Népszava, a Magyar Csillag közölte egyes írásait. A zsidótörvények miatt azonban belső munkatársként (havi fizetésért) már sehol nem alkalmazhatták, cikkeiért alkalmanként fizettek honoráriumot.
A megfeszített munka mellett szinte minden évben rövid nyugat-európai utazást is tett, később feleségével együtt. Az utazások élményanyagából is hosszabb-rövidebb munkák születtek (Történelem, Görög máglya, Krikett, Spanyolországban jártam, stb.). Feleségével tervezték a zsidóüldözés előli emigrációt, de megfelelő külhoni foglalkoztatás hiánya miatt ez elmaradt.
Versei kevésbé voltak sikeresek, mint prózája. Kiemelkedőek tárcái, szatirikus cikkei és egyes prózai műfordításai. A humanizmus volt az életeszménye, írásaival küzdött a fasizmus térhódítása ellen és a szegénység felszámolásáért. Ostorozta a népi írók és az urbánusok ellentétét. Kassák Lajos individualista megnyilvánulásait bírálta, de méltatta Egy ember élete című önéletírását; vitatkozott Füst Milánnak és Kosztolányi Dezsőnek a háborúra vonatkozó felfogásával, de magasra értékelte Kosztolányi Édes Anna című művét. Babits Mihály és Thomas Mann műveit tartott legtöbbre.
Gyorsan és pontosan dolgozott. Az írásait tartalmazó szakbibliográfia 1135 címet sorolt fel az 1960-as évek végén, azóta ez a szám gyarapodott. Különféle sajtóműfajokban alkotott, mestere volt a publicisztikának és a kritikának. Rövid jegyzeteinek sora „egy kivételesen erős intellektus és érzékeny kedély napi reflexiója, folyamatos pere a háború felé rohanó világgal és azokkal, akiknek megérte háborút hozni a világra. (…) írásain tévedhetetlenül fel lehet ismerni az ő keze nyomát. Rá lehet ismerni jellegzetesen tömör stílusára, a finom gúnyra, fölényesen biztos ítéleteire, és mindenekelőtt: rá lehet ismerni szilárd és egységes világnézeten alapuló, bátor véleményére.
Kritikusi alkatát és munkásságát egy kutatója így jellemezte: „Teljes emberségével vett részt a bírálatban: biztos tudással és tárt lélekkel, szilárd elvekkel és türelmesen, érett ízléssel és hajlékony olvasóként, önérzetesen és tisztelettel. Jókedvvel és rezignáltan, esendően, »egyre sokasodó lelki vereségeivel« és mindig vértezetten. Jelentékenyebb bíráló volt nálánál, de szövetségre termettebb nem volt.”
1942 október 27-én vonult be utolsó munkaszolgálatára Gödöllőre, „különleges munkásszázad”-ba, vagyis büntetőszázadba; egy hónappal később, november 27-én indították el szerelvényüket Ukrajnába. Bálint György ott halt meg 1943 január 21-én.

Radnóti Miklós az Ötödik eclogá-ban így emlékezik Bálint Györgyre:
Eltűnt, – koppan a hír.
És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét –
Mégsem tudok írni ma rólad!