Tudástár

>

Bálint Ágnes (Németh Sándorné, Adony, 1922. október 23. – Vecsés, 2008. október 24.) József Attila-díjas magyar író, szerkesztő, dramaturg.

Ilyen új s eredeti mese negyedszázadban egy születik. Mintha a magyar Andersennel találkoztunk volna!
– Ujság, 1941. december 19.

Élete

Karl May · Jókai Mór

Már kisgyermekként is jól rajzolt. Anyja 5 éves korában megtanította olvasni, írni. Korai olvasmányai (Karl May, Jókai Mór) nagy hatással voltak rá.

A gimnázium első két osztályát magánúton végezte. Vizsgáit a székesfehérvári leánygimnáziumban (jelenleg Teleki Blanka Gimnázium) tette le. Ott végezte el a III. évet is. A következő évben a család úgy döntött, hogy a budapesti Angolkisasszonyok zárdájában tanul tovább. A zárdai életet nagyon nem szerette.

Bálint Ágnes: Fánni, a modern tündér

Bálint Ágnes: Fánni, a modern tündér

1937 októberétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában rajzolni tanult. Tanultak könyvillusztrálást és plakátrajzolást is. Ezt az iskolát nagyon szerette. Közben (14 éves korában) a Magyar Úriasszonyok című folyóirat mellékletében a Fánni, a modern tündér című meseregényét folytatásokban közölték.

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony
Bálint Ágnes: Cimborák

Bálint Ágnes: Az elvarázsolt egérkisasszony · Bálint Ágnes: Cimborák

1941-ben, 19 éves korában a Dante kiadónál jelent meg első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony, majd 1942-ben a második, Cimborák címmel.

1944-ben feleségül ment dr. Németh Sándorhoz, akitől két lánya született, Ágnes és Anna.

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában?
Bálint Ágnes: Mazsola

Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? · Bálint Ágnes: Mazsola

1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. Bálint Ágnest a TV Maci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is. 1961-től bábjátékokat írt (Mi újság a Futrinka utcában, Mazsola), majd rajzfilmek forgatókönyvét (Kukori és Kotkoda, Frakk, a macskák réme, illetve társszerzőként a Vízipók-csodapók). 1968-ban indította az első környezetbarát műsort, a Kuckót.

Palásthy György

Később több könyve (Mi újság a Futrinka utcában?, Mazsola-kötetek, Frakk-kötetek, Szeleburdi család) és fordítása (Babar) is megjelent. A Szeleburdi családot és a Hajónaplót Palásthy György két filmben feldolgozta. A Magyarországon a 90-es évek közepén bemutatott Garfield rajzfilmekhez is ő készítette el a magyar szövegeket.

Csukás István

2008. október 24-én, egy nappal 86. születésnapja után elhunyt. 2008. november 5-én Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra, a pályatársak nevében Csukás István mondott búcsúztatót.

Díjai, elismerései

  • Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1957)
  • Szocialista Kultúráért díj (1961)
  • Művelődési Minisztérium nívódíja (1969, 1982, 1983)
  • József Attila-díj (1975)
  • A Móra Könyvkiadó Nívódíja (1981, 1983)
  • A Munka Érdemrend arany fokozata (1981)
  • A Szocialista Televízióért (1985)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
  • Magyar Örökség díj (2016)

Művei

Bálint Ágnes: Gücülke és cimborái
Bálint Ágnes: Vízitündér, vízimanó
Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci
Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda – A végtelen giliszta és más történetek
Bálint Ágnes – Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda – Születésnapi szemétdomb és más történetek
Bálint Ágnes – Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda – A nyikorgó daráló és más történetek

Bálint Ágnes: Gücülke és cimborái · Bálint Ágnes: Vízitündér, vízimanó · Bálint Ágnes: Én vagyok a Tévé-Maci · Bálint Ágnes: Kukori és Kotkoda – A végtelen giliszta és más történetek · Bálint Ágnes – Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda – Születésnapi szemétdomb és más történetek · Bálint Ágnes – Németh Ágnes: Kukori és Kotkoda – A nyikorgó daráló és más történetek

  • Fánni, a modern tündér (meseregény) (1936)
  • Az elvarázsolt egérkisasszony (gyerekregény) (1941)
  • Cimborák (meseregény) (1942)
  • Foltoskönyökű (meseregény) (1962)
  • Mi újság a Futrinka utcában? (meseregény) (1964)
  • Mazsola (mesesorozat) (1965)
  • Megint Mazsola (mesekönyv) (1966)
  • Szeleburdi család (ifjúsági regény) (1968)
  • A szitakötők szigetén (mesék) (1969)
  • Brúnó kapitány (verses képeskönyv) (1970)
  • Mazsola és Tádé (képes mesekönyv) (1971)
  • Frakk, a macskák réme (gyermekregény) (1973)
  • Hajónapló (ifjúsági regény) (1974)
  • Iskola a faliszekrényben (mese) (1975)
  • Labdarózsa (gyermekregény) (1975)
  • A repülő dívány (ifjúsági regény) (1977)
  • Frakk és a foci (gyermekregény) (1979)
  • Koránkelő Darázs (ifjúsági regény) (1979)
  • Mazsola (képes mesekönyv) (1980)
  • Jó éjszakát, Maci! (képes mesekönyv) (1981)
  • Labdarózsa lámpája (gyermekregény) (1981)
  • Hol a cica? (képeskönyv) (1982)
  • Lepke az írógépen (életrajzi történetek) (1982)
  • Bari, bari, bárány (képeskönyv) (1983)
  • Egy egér naplója (meseregény) (1983)
  • Én vagyok a Tévé-Maci (képeskönyv) (1983)
  • Kukori és Kotkoda (képeskönyv) (1985)
  • Micsoda pók a vízipók! (meseregény) (1985)
  • Tündér a vonaton (meseregény) (1986)
  • Az irigy kutya karácsonya (mese) (1987)
  • Zöld erdőben jártam (mese) (1987)
  • Madárfürdő (ifjúsági regény) (1988)
  • Duruzsoló (mese) (1989)
  • Gücülke és cimborái; Polygon, Bp., 1989
  • Vízitündér, vízimanó; Santos, Bp., 2001
  • Én vagyok a Tévé-Maci; 2. felújított kiad.; Móra, Bp., 2008
  • Kukori és Kotkoda. A végtelen giliszta és más történetek; Móra, Bp., 2009
  • Kukori és Kotkoda. Születésnapi szemétdomb és más történetek; Móra, Bp., 2010
  • Kukori és Kotkoda. A nyikorgó daráló és más történetek; Móra, Bp., 2012
  • Vízitündér, vízimanó; Holnap, Bp., 2016

Fordítások

Művei megjelentek többek közt német, orosz, szlovák, lett és japán nyelven is.

Filmjei

Csukás István · Botond-Bolics György · Marék Veronika · Tarbay Ede

Forgatókönyvíróként

  • Mi újság a Futrinka utcában? (1962-1967)
  • Mazsola (1964-1966)
  • Cinci kandúr (1968)
  • Egy egér naplója (1968-1969)
  • Gabi és Dorka (1969)
  • Mazsola és Tádé I-III. (1969-1971)
  • Kukori és Kotkoda I-II. (1970-1972)
  • Frakk, a macskák réme I-IV. (1971-1985)
  • Tévé-ovi (1972)
  • Futrinka utca (1979)
  • A szeleburdi család (1981)
  • Szeleburdi vakáció (1987)
  • Szimat Szörény, a szupereb (1988)
  • A kék egér I-II. (1997-1998)

Dramaturgként

  • Csoszogós (1966), író: Leszkay András
  • A Kiscsacsi kalandjai (1972), író: Csukás István
  • Mekk mester (1973), író: Romhányi József
  • Mikrobi (1973-1975), író: Botond-Bolics György
  • Mirr-Murr, a kandúr I-III. (1973-1975), író: Csukás István
  • A legkisebb ugrifüles I-II. (1975-1976), író: Csukás István
  • A kockásfülű nyúl II. (1976), író: Marék Veronika
  • Vízipók-csodapók I-II. (1976-1980) társszerző, dramaturg. Forgatókönyvíró: Kertész György
  • Magyar népmesék I-III. (1977-1984)
  • Marci és a kapitány (1977), író: Demány Ottó
  • Varjúdombi mesék (1977), író: Tarbay Ede
  • Pom Pom meséi I-II. (1978-1981), író: Csukás István
  • Vuk (1980), forgatókönyvíró: Fekete István műve alapján Dargay Attila, Imre István és Tarbay Ede
  • Mondja, struccné! (1981)
  • A nagy ho-ho-horgász I. (1982), író: Csukás István
  • Vízipók-csodapók moziváltozat (1982), forgatókönyvíró: Kertész György

Szerkesztőként

Ifjúsági műsorok
  • Komisz kölykök kalendáriuma (1968)
  • Gyermekjátékok (1972) - Astra marionett együttes Bartók Béla zenéjére
  • Kutyák, macskák, gyerekek (1981)
  • Falun nyaralunk (1982)
  • Vadászkutyák (1983)
Dokumentumfilmek
  • Fáradhatatlanok (1982) - A tanárnő Bundy nővérek Csengeren
  • Kincses Klárafalva (1986) - Kisznerné Gábor Rózsa kosárfonó és festő
Ismeretterjesztő műsorok
  • Bagolyvár (1965-1967), forgatókönyv: Dr Pásztor Lajos
  • Kuckó (1967-1990) 1.–272.adás, (1994–95) 1.-17. adás
  • Több világrész egy parkban
  • Szereted a dinnyét?
  • Az állatok világa 1.

Szinkrondramaturgként

Év Cím Szinkron év
1950 Bátor Jankó 1969
1974-1977 Barbapapa 1993-1994
1978 Szegény kis éhenkórász 1981
1982 Itt jön Garfield (2. magyar szinkron) 1993
1983 Garfield az élet sűrűjében (1. magyar szinkron)
1984 Garfield a természet lágy ölén (1. magyar szinkron)
Hangyabanda 1992
1985 Garfield rémes-krémes éjszakája (1. magyar szinkron) 1993
1986 A boszorkányiskola szégyene
Boldi, bolygónk fia 1992
Garfield a Paradicsomban (1. magyar szinkron) 1993
1987 Garfield Hollywoodba megy (1. magyar szinkron)
Garfield karácsonya
1988 Garfield kilenc élete (1. magyar szinkron) 1992
Garfield és barátai I. (1. magyar szinkron) 1994
1989 Garfield, a nyomozók gyöngye (1. magyar szinkron) 1993
Garfield és a hálaadás ünnepe (1. magyar szinkron)
1990 Garfield a képzelet szárnyán (1. magyar szinkron)
1991 Garfield, az életművész (1. magyar szinkron)
1992 Icurka-picurka ikrecskék 1994

Bálint Ágnes Emlékház

Az írónő hajdani vecsési otthona - ahol 61 évet élt a családjával - 2010 óta megújulva, emlékházként várja Bálint Ágnes tisztelőit, a mesék szerelmeseit.

További információk