Baksay Sándor magyar

A nagyvilágban úgy a szokás, hogy a kisleányt beviszik a nevelőintézetbe, ott tartják, míg ki nem növi minden ruháját. Mikor egészen kinőtt a szárnya a kis pillangónak, akkor elviszik a jogászbálba, s ha ott letette a próbát minden táncból – esteli harangszótól reggeli harangszóig- s járta néma megadással, anélkül, hogy avagy csak egy halk sóhajban is panaszkodnék a sok alkalmatlankodó ellen : ezzel fel van avatva nagy leánynak. Meg van neki engedve albumot tartani, arcképet gyűjteni és elveszíteni, sőt emlékkönyvet nyitni, azokban verseket, eleveneket és holtakat lemásoltatni. Mindez a kedves jó anyám gondos felügyelete alatt. A bálokra hónapokkal előbb készülünk, kapunk egy csinos kis jegyzőkönyvet, melybe példás pontossággal jegyezzük be, melyik tánccal kinek tartozunk. Ha a fiatal urak letaposták miattunk egymás lábát, az nekik fájhat, de nekünk annál jobb.
Idelent sok dolog másként történik. Először is a mi leányaink – kicsi, nagy egyaránt – mindig erősen kinőtt ruhában járnak. Nem is rejtegetik őket három-négy esztendeig, mikor az iskolából kiálltak, hanem eresztik szabadon a pázsitra, anyai felügyelet nélkül; hadd leánykodjanak, hadd járják a táncot, eleinte kerekben s később – ha vállalkozó akad, akivel magokat nagy sikoltások között elhúzatják – párosan is. Majd eljön az ideje annak is, mikor a csipkés fehér gyolcs vagy piros keszkenő, mellyel a pázsitra indultak, odavész. Nem is merik panaszkodni, de édes szülém észreveszi és szidja a leányt, noha nem szerfelett; inkább annak szeretne nyomára jönni, vajon ki találta meg? Ez az esemény idelent csak annyi, mint odafent, mikor Aranka kisasszony fényképének hűlt helye marad az albumban. Aranka kisasszony másikat, harmadikat s tizediket illeszt az eltűntek helyére, s minél több a kára, annál boldogabb. De idelent! Jaj volna annak a leánynak, aki a kendőjét sűrűn elhagyogatná, vagy csak másodízben is elvesztené. Őrzi is; s nem engedi; nincs is hatalom, mely akarata ellen kiragadhatná. De nem is támadják meg érte. – Kendőt rabolni olyan leánytól, akinek egy keszkenője már „jó helyen van”, tiltja a bevett szokás. Aki derűre-borúra engedi kendőit; annak a fején a párta nem áll erősen és mikor leesik, nem esik senki ölébe, hanem a maga nyakába szakad.

114-115. oldal, Jáhel

Hektor meg a Páris háza felé váltott,
Melyet maga Páris ékesre csinált ott,
Mert gazdag volt Trója míves emberekben,
Kik néki a házat szerzették remekben,
Ágyas-ház, palota, pitvar együtt, rendén,
A Priamus s Hektor hajlékai mentén.

512. oldal, Hektor harcba hívja öccsét, Párist