!

Bajtai András magyar

1983. december 3. (Szeged) –

Bajtai_András I
38 figyelő · 14 figyelt · 90 értékelés · 6 polc · 0 karc · 0 észlelés
NemFérfi
Honlaphttp://www.bajtaiandras.hu
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Bajtai_Andr%C3%A1s
Facebookhttp://www.facebook.com/bajtaiandras
Életrajz

Könyvei 3

Bajtai András: Betűember
Bajtai András: Kerekebb napok
Bajtai András: Az átlátszó város

Antológiák 7

Kele Dóra (szerk.): InstaVers
Géczi Zoltán (szerk.): Robin Williams
Keresztesi József (szerk.): Telep-antológia
Szegő János (szerk.): Szép versek 2017
k. kabai lóránt (szerk.): Egészrész
Kárpáti Kamil (szerk.): Kövek szülnek virágot
Acsádi Rozália – László-Kovács Gyula (szerk.): Szelek ladikján

Népszerű idézetek

>!
K_A_Hikari

Figyelem az arcát,

ajkait. Nem tud róla. Megfogom
a kezét. Hallgatom, ahogy lélegzik.
Először alszunk együtt.

Bajtai András: Hóesés, hajtóvadászat · Bajtai András

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát Kortárs versek 16 éven felülieknek

>!
ESanka P

A gyönyör és az őrület kútja
ugyanazt a vizet hajtja fel, kell, hogy
szeressem, kell, hogy szeresselek.

Felesleges ostrom

>!
_selene_ IP

Nappal megtagadlak, éjszaka mégis
kikövetellek magamnak, te nemek fölötti,
aki úgy rezegsz bennem minden pillanatban,
akár az ég elvághatatlan hangszalagjai
a boldogság szétroncsolt torkában.

20. oldal Bajtai András: Recitativo · Bajtai András

>!
_selene_ IP

A felejtés és a remény közelharca
szétszaggatta az elme faliszőnyegét,
és most egy ködvirág nyílik mögötte,
kék derengés, emlékek máglyahalála.

19. oldal Bajtai András: Ködvirág · Bajtai András

>!
_selene_ IP

Te kísérsz engem a tisztaság égövén.
A nyár csordultig telt roncsaiban bujkálsz,
amikor remegésem fésűi megindulnak
a szerelem idegszálain. Velem vagy,
amikor állataim hűtlenségnek vetett
háttal nekivágnak a józan pusztáknak.
Bogarak tábora pihen homlokunkon,
menetelünk a halszálka alakú éjszakában.

67. oldal, Recitativo

>!
Dün SP

BAJTAI ANDRÁS

Kavics

Tegnap éjszaka, miután elküldtél,
volt időm átgondolni, mennyire
szeretlek. Nem tudtam elaludni,
a lelkiismeret kutyáinak ugatásától
sokáig forgolódtam, akár a kövek
Sziszüphosz álmában, aki nem
ismerte a boldogságot, és elhitte
büntetését. A kezemben egy kavicsot
szorongattam, mert a kő túlzás.
A bánat is túlzás, lombtalan ágai
mégis az ablakot verdesték.

Eszembe jutott, amikor fülbevalód
beleakadt a sötétbe, ahogy utoljára
mosolyogtál rám, és a szemed,
ami esőszürke lett, mint egy kavics.
Mert túlzás a kő, és túlzás az ég is,
alatta a bánat sokasodó bokraival.
Halkan vettem a levegőt, ahogyan
szarvasok vonulnak a ködben.
Nagyon szerettem volna a kavicsot
szuszogásodban megforgatni,
és minél messzebbre elhajítani.

22-23. oldal · Bajtai András

>!
ESanka P

Nagyon szerettem volna a kavicsot
szuszogásodban megforgatni,
és minél messzebbre elhajítani.

Kavics

>!
ESanka P

A tükörből most egy idegen férfi néz
vissza ránk, háta mögött a halott fiúval.
Vereségeiben még magunkra ismerünk,
de győzelmünket már nem bitorolhatja.

Második születés

>!
virrasztó

A másik oldal

A testemnek van egy árnyékos oldala.
A sötétben él, ragadós kezeivel állandóan tapogatózik.
A szülei nem tanították meg viselkedni,
ezért a radiátorhoz kötöztem, néha mégis napokra
eltűnik, és amikor visszajön, érzem a szagán,
hogy a dögkúton járt. Néha csak lemegy
a pincébe, és a pucér nőket bámulja a falakon, vagy
a satu közé szorítja a fejét, és úgy babázik.
Élesztővel etetem, de nem adok neki sokat,
nehogy túl nagyra nőjön, különben még nem bírnék vele.
De nem aggódom annyira, mert gyorsan öregszik,
mint a féltengelyek gumiharangjai, már látom is,
hogy ráncosodik-gyűrődik kezén és arcán a bőr.
A bölcsődében felejtette valaki, ott találtam rá.
Beszélni, olvasni, írni nem tanították meg,
de amikor az erkélyen áll, mégis a vállára ülnek a madarak.
Alig hasonlít rám, de ha kérdezik, azt mondom,
hogy a testvérem. Pedig nem érdemli meg.
Mert sosem fog megjavulni, mindig ilyen alattomos marad.
Az esős napokon érzem, hogy megmerevedik,
de ilyenkor nem lehet vele mit csinálni,
ezért a gyúródeszkára ültetem, és megvárom,
amíg lenyugszik. Egy biciklit szeretne karácsonyra,
mondja ilyenkor, és hogy vigyem le a homokozóba.
Azt akarja, hogy megsajnáljam, pedig már régóta
nem érzek iránta semmit. Együtt élek vele,
akár egy öreg végtaggal, néha megsétáltatom,
de ha nyúlkálni kezd, már indulunk is haza,
pedig tudom, csak több figyelmet akar.

12. oldal