!

Bajtai András magyar

1983. december 3. (Szeged) –

Bajtai_András I
37 figyelő · 14 figyelt · 101 értékelés · 5 polc · 0 karc · 0 észlelés

Tudástár · 9 kapcsolódó alkotó

Nemférfi
Honlapbajtaiandras.hu
Facebookhttp://www.facebook.com/bajtaiandras
Életrajz

Könyvei 3

Bajtai András: Betűember
Bajtai András: Kerekebb napok
Bajtai András: Az átlátszó város

Kapcsolódó kiadói sorozatok: JAK-füzetek

Antológiák 10

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát
Kele Dóra (szerk.): InstaVers
Géczi Zoltán (szerk.): Robin Williams
Keresztesi József (szerk.): Telep-antológia
Szegő János (szerk.): Szép versek 2017
k. kabai lóránt (szerk.): Egészrész
Szentmártoni János (szerk.): Az év versei – 2007
Kárpáti Kamil (szerk.): Kövek szülnek virágot
Szentmártoni János (szerk.): Az év versei – 2006
Acsádi Rozália – László-Kovács Gyula (szerk.): Szelek ladikján

Népszerű idézetek

Dün P>!

BAJTAI ANDRÁS

Kavics

Tegnap éjszaka, miután elküldtél,
volt időm átgondolni, mennyire
szeretlek. Nem tudtam elaludni,
a lelkiismeret kutyáinak ugatásától
sokáig forgolódtam, akár a kövek
Sziszüphosz álmában, aki nem
ismerte a boldogságot, és elhitte
büntetését. A kezemben egy kavicsot
szorongattam, mert a kő túlzás.
A bánat is túlzás, lombtalan ágai
mégis az ablakot verdesték.

Eszembe jutott, amikor fülbevalód
beleakadt a sötétbe, ahogy utoljára
mosolyogtál rám, és a szemed,
ami esőszürke lett, mint egy kavics.
Mert túlzás a kő, és túlzás az ég is,
alatta a bánat sokasodó bokraival.
Halkan vettem a levegőt, ahogyan
szarvasok vonulnak a ködben.
Nagyon szerettem volna a kavicsot
szuszogásodban megforgatni,
és minél messzebbre elhajítani.

22-23. oldal · Bajtai András

Dün P>!

Ma egész nap úgy éreztem magam,
mintha bepaníroztak volna.

18. oldal (Panír - részlet)

3 hozzászólás
K_A_Hikari P>!

Figyelem az arcát,

ajkait. Nem tud róla. Megfogom
a kezét. Hallgatom, ahogy lélegzik.
Először alszunk együtt.

Bajtai András: Hóesés, hajtóvadászat · Bajtai András

Péczely Dóra (szerk.): Szívlapát Kortárs versek 16 éven felülieknek

Dün P>!

Ne me quitte pas

Végül is nem utaztunk el Koppenhágába.
Pedig nézhettük volna együtt a hóesést,
mint azon az első közös délelőttön
a Mária utcai lakás ablakából, összebújva.
Az így kellett volna kései tanulságából
mostanra nem maradt más, mint a szégyen
és bűntudat felesleges körvonalai, hiszen
te már régen megbocsátottál nekem,
de én magamnak – még mindig nem. Azon
a télen pedig amúgy sem esett annyi hó,
ami betemethette volna a sok múlt idő
és feltételes mód közöttünk húzódó árkait.
Elengedtük egymást, ahogyan a rácsok
mögött született állatokat engedik vissza
a vadonba, ha felnőttek. Te azóta talán
újra szőke vagy, én pedig megőszültem,
csak ezt még kevesen veszik észre.
Egyre ritkábban hallgatom meg közös
dalunkat, aminek címét mostanáig csak
mi tudtuk, de alig észrevehetően most
is összerezzenek, ha meglátok egy nőt
piros ruhában az utcán. Lappangsz bennem,
mint az elszáradt gesztenye a fiókomban,
te, a harapós lány, aki a leghidegebb
napjainkon a bokáján hordta karóráját.

24-25. oldal

ESanka P>!

A gyönyör és az őrület kútja
ugyanazt a vizet hajtja fel, kell, hogy
szeressem, kell, hogy szeresselek.

Felesleges ostrom

Dün P>!

Előbb járni, számolni és várni, aztán
kérni, simogatni, végül megbocsátani
is megtanulunk.

45. oldal (Sziámi - részlet)

_selene_ IP>!

A felejtés és a remény közelharca
szétszaggatta az elme faliszőnyegét,
és most egy ködvirág nyílik mögötte,
kék derengés, emlékek máglyahalála.

19. oldal Bajtai András: Ködvirág · Bajtai András

_selene_ IP>!

Te kísérsz engem a tisztaság égövén.
A nyár csordultig telt roncsaiban bujkálsz,
amikor remegésem fésűi megindulnak
a szerelem idegszálain. Velem vagy,
amikor állataim hűtlenségnek vetett
háttal nekivágnak a józan pusztáknak.
Bogarak tábora pihen homlokunkon,
menetelünk a halszálka alakú éjszakában.

67. oldal, Recitativo

ESanka P>!

Nagyon szerettem volna a kavicsot
szuszogásodban megforgatni,
és minél messzebbre elhajítani.

Kavics

ESanka P>!

Zárás előtt

Az ember végül homokos, szomorú, vizes
síkra ér, gondolta. A pályaudvar bisztrójában
ült, nem szólt senkihez. Figyelte, ahogy
az utolsó vendég poharáért nyúl, később
a koszos műanyagterítőt bámulta hosszan.
Talán a padlás jutott az eszébe, talán a lepedők,
vagy idegen nőket szólított le gondolatban.
Nem mozdult, mert őt akarta, a lázat, a hűvös
dinamót, a dinnyehéjat, és egy utolsó ölelést:
figyelni közben, ahogy elleng a néma, kék
idő, és az öcsödi erdő hirtelen megöregszik.

42. oldal

3 hozzászólás