Austin Wright amerikai
| Katalógusnév | Wright, Austin |
|---|
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Arany pöttyös könyvek Könyvmolyképző
Népszerű idézetek
És egy új felfedezést tett, méghozzá azt, hogy a kút, melyben eddig reményeit őrizgette, feneketlen, mély, hideg, sötét és üres. Rájött, hogy a jövő teljes hiánya lakozik benne…
Az ember azért ragad tollat, mert a dolgok elenyésznek, és meg akarja menteni őket a pusztulástól. Mert a világ egy nagy katyvasz, amit nem lehet megérteni addig, amíg térképet nem rajzolunk róla a szavakból. Mert csak homályosan látunk mindaddig, amíg az irodalom szemüvegét fel nem tesszük.
Ezek meg akartak ölni, suttogta. Ez a gondolat mélyen belevésődött az agyába. Olyan mélyen, hogy nem is gondolta volna. Még egyszer elismételte: ezek meg akartak ölni. És ha engem meg akartak ölni, akkor… Nem fejezte be a gondolatot. Ennél rettenetesebb dolog még soha életében nem jutott az eszébe. Körülötte sötéten aludt a világ, az út, az erdő, az égbolt, a pusztulás.
Arnold a végletekig lenézte a féltékenységet, amit a legostobább érzésnek tartott, hiszen a féltékeny ember összekeveri a szerelmet a birtoklás és a hatalom vágyával.
Száguldott a betegszínű, vérvörösen izzó délutáni napba, és egyáltalán nem is akarta tudni, hogyan haltak meg. Hiszen mennyivel könnyebb lenne, ha ez is éppolyan fekete folt lenne, mint annyi más a történelemben. De ő mindent tudott. Ők nem a világ névtelen halottjai voltak, ők Laura és Helen voltak.
Agyában egyelten szó zakatolt: Nem, nem, nem! És a kétségbeesett tagadása a kis szünet után újra továbbfolyó időnek. A jövőnek vége. De a perc elvált a perctől, és az idő csak mozgott tovább, csak már az ő részvétele nélkül.
Hiányuknak az újra és újra felfedezése mindig meglepetésszerűen tört rá, és a mindennapjait egyetlen, szűnni nem akaró fájdalomtengerré változtatta.
Cadillacek, Volkswagenek és mindenféle teherkocsik között cikázva gyorsabban száguldott, mint valaha a tág, júniusi délutánban, mely hűvös volt még, de már meleget hozott, és a szél a jó idő puha felhőit sodorta az égen. Nem hagyott el egy szemernyit sem korábbi szeretetéből, de eljött az idő, hogy az életét új mederbe terelje. Tony Hastings énekelt. Rendbe tette a bajt, ami emésztette. Enyhülés jött az enyhülhetetlenre, végre összetörte a borospalackot, és kivette a közepéből a kis maketthajót, ő, a mindig tökéletes Tony.
Amíg egy szív darabokban van, nem kell aggódni, hogy dobogni kezd valakiért.
147. oldal, Első közjáték, Harmadik rész (Könyvmolyképző, 2020)
