Astrid Lindgren svéd

– Az ilyesmi csak a könyvekben szokott megtörténni.
– Talán ez is egy könyvben van – vélte Kalle.
– Hogy érted? – bámult rá Anders.
– Talán nem is létezünk – mondta Kalle tűnődve. – Két fiú vagyunk egy könyvben, amit csak úgy kitalált valaki.
– Lehet, hogy te az vagy – felelte Anders mérgesen. – Nem csodálkoznék egyébként, ha kiderülne, hogy te csak egy sajtóhiba vagy. De én nem, arról biztosíthatlak!

5. fejezet

(…) arra gondoltam, hogy meg kell, mindenképpen meg kell próbálnom, hogy bátrabb legyek. De nem most, mert éppen borzasztóan féltem.

69. oldal

Apja meghagyta, vigyázzon, nehogy a hegyi folyóba pottyanjon, ezért naphosszat a vízparti síkos sziklákon szökdécselt vidáman, ahol a legharsogóbban zúgott el alatta a víz. Hisz ha az erdőben jár, nem tud vigyázni rá, hogy a folyóba ne zuhanjon! Csak akkor van értelme a vigyázásnak, ha ott történik a nagy zuhogónál, sehol másutt!

17. oldal

Remélem, hogy te éppen úgy szereted a könyveket, mint én. Én ugyanis nemcsak olvasni szeretem a könyveket, hanem kézbe fogni, megtapintani s tudni, hogy az enyém.

43. oldal, Október 19. (Móra, 1992)

Nem furcsa, hogy az ember tudja a születésnapját, de nem ismeri a napot, amelyen meg fog halni? Hiszen az ember minden évben átéli azt a napot, amely egykoron ott áll majd a sírkövén. Azt hiszem, az embernek valami különöset kellene éreznie ezen a napon, valamiféle furcsa csendet s búbánatot, amelyet csak a visszavonhatatlan dolgok kelthetnek a szívünkben.

SNÄTTRINGE, SZILVESZTER ESTÉJÉN

És ha valaha férjhez megyek, csak olyan férfit választok, aki a két alapvető követelménynek megfelel, vagyis: szereti a könyveket, és szereti a gyerekeket.

44. oldal, Október 19. (Móra, 1992.)

… ismersz engem: a könyv a legjobb csalétek, ha horogra akarnak kapni. Ha egyszer valami okból annyira megvadulnék, hogy senki se merne közelíteni hozzám, akkor elég lesz, ha egy könyvet dugnak az orrom alá, és máris úgy meghunyászkodom, hogy a kiskölykök körülugrándozhatnak.

65. oldal (November 28.)

(…) senki sem szereti az árulót, még az sem, akinek haszna van belőle.

65. oldal

Gondold csak el, ha össze tudnád gyűjteni az első tavaszi májvirág, a ropogósra sült, meleg búzakenyér és a frissen fürdetett Monika nyakának illatát meg a karácsonyi fenyőillatot, és az egészet összekevernéd a tűz pattogásával csendes őszi estén, amikor eső veri az ablakot, Anyu könnyű simogatásával az arcodon, amikor bánatos vagy, Beethoven Menüettjével és Schubert Ave Mariájával, a tenger énekével, a csillagok fényével, a folyók halk mormolásával, Apu gyengéd csipkelődéseivel, amikor esténként együtt ülünk; szóval, ha vennél egy csipetnyit mindabból, ami a világon gyönyörű, szép és boldogító, nem gondolod, hogy olyan keveréket lehetne összeállítani, amelyet a kórházakban bódítószerként használhatnának?

142-143. oldal, Április 17. (Móra,1992.)

– Jó, jó, de úgy értem, anyukád vagy apukád nem lakik itt?
– Egyáltalán nem – vigyorgott Pippi.
– Akkor ki mondja meg neked, mikor kell lefeküdni este, meg ilyesmi?
– Én mondom meg magamnak – felelte Pippi – Először egészen szelíden mondom, és ha nem fogadok szót, akkor már erélyesebben mondom, és ha még az sem segít, akkor jön a haddelhadd, értitek?

10. oldal