Arto Paasilinna finn

(…) elővették a szerzetest, aki a paráznaság bűnébe esett, méghozzá idegen nővel. (…)
A végtelen megbánás jeleként az igumen úgy rendelkezett, hogy a bűnös testvér mindennap vigyen egy zsák földet a kolostor hátsó udvarára. A zsákot kaviccsal és kővel töltötték meg, így igencsak nehéz volt. A barát mindennap megtöltötte a zsákot, azután imbolygó lábon elcipelte oda, ahova az igumen mutatta. A bűnbánás zsákjaiból rövidesen egész „bűndomb” keletkezett, az évek során pedig „bűnhegy”, mely már a kolostor ereszmagasságát is meghaladta. A barát hozzászokott a cipekedéshez, nagydarab, erős férfi volt, olyan, aki jól keresett volna, ha rakodónak áll egy kikötőben. Tíz év múlva a domb már nagyobb volt, mint egy ház, de a szerzetes tovább hordta a zsákokat. Közben a kolostor igumenje is kicserélődött, és az új vezető eltűnődve nézte a hegyet. Úgy látta, hogy a barát a valamikori bűnt levezekelte, ezért nem kell a hegyre több földet és követ hordania. Az a veszély fenyegetett ugyanis, hogy a hegy beárnyékolja a kolostor épületét.
    A szerzetes azonban annyira hozzászokott a cipekedéshez, hogy nem lehetett tőle eltántorítani. Állította, hogy még mindig nem vezekelt eleget, ezért a munkát folytatnia kell. A hegy végül már óriási lett, combvastagságú fák nőttek rajta és a tetejére lépcsősor vezetett. Norvégiából jártak a csodálatára, azt tartották, ha egy lotyó megmássza, tisztességes nőként tér haza. Turistaszezonban több száz nő mászott fel a dombra.

158-159. oldal Harmadik rész 26

Ó, a hétfán fütyülő rézangyalát ennek a krucifix világnak!

5. oldal

– Ha még egyszer bevillamosozhatnék a hármassal Kallióból a Piactérre és vehetnék egy tízkilós lazacot, és bepácolhatnám. Itt csak fehérhúsú hal van, és a saját autómon kell mennem mindenhova. De a legeslegjobban a füstös szauna hiányzik. Gondolj bele! Ki a gőzből, be a tóba, utána pedig hűsölni a szauna előtt. Itt tisztességes, sütni való kolbászt sem kapsz. Nem készít ilyet egyetlen vágóhíd sem. Ha csak egy éjszakára elmehetnék Finnországba, bevenném magam a szaunába, megennék egy kiló főzőkolbászt hidegen és meginnék rá egy dézsa házisört.

17. oldal

Az egyetlen emlősfajta ugyanis, amely iránt Juntunen behatósan érdeklődött, a női nem volt.

40. oldal

A könyvtárosok is emberek.

44.

Mindhárman befészkelődtek éjszakára a szénapajtába. Vatanen pokrócokat hozott, Irja pedig levest szerzett. A pajta hátsó falánál megvetette az ágyat. Vatanen becsukta a pajta ajtaját. Leszállt az est.
– Jaj ne, nézd, hogy figyel! – hallatszott belülről.
A pajta ajtaja kivágódott, és kirepült rajta a nyúl. Vatanen kihajította a rétre. Az ajtó becsukódott, a nyúl riadtan ott maradt ülve a szürkületben. Fél óra múlva Vatanen megjelent az ajtóban, és elnézést kért a nyúltól, amiért kidobta.

109. oldal

    A rókakölyök hosszan szaglászta a macska nyomát. Erősen töprengett, miféle szörnyeteg hagyhatott maga után ilyen iszonyatos szagot. De nem tudta megoldani a kérdést, mert soha életében nem látott macskát.
    Így aztán félelmében nyüszített.

116. oldal Harmadik rész 18

    Én a férjhezmenetelem előtt jártam először az Alsó-kolostorban. Az a szegény barát akkor már kilencvenéves volt, de még mindig hordta a földet. Télen a zsákra ülve, fenekén csúszott le a a dombról, ha úgy látta, hogy az igumen nem veszi észre. Meredek, vidám hegy volt.
    Aztán a barát zsákhordás közben meghalt, és a többiek úgy ítélték meg, hogy ezzel megszabadult földi bűneitől és be lehet szentelni, ahogy a többi barátot.
(…) Aztán jöttek az oroszok, és fölrobbantották a dombot, úgyhogy ma már nincs meg.
    Csak a bűn maradt meg.

159. oldal Harmadik rész 26

Lappföld ege mindent lát, de nem árulkodik.

149. oldal

A stockholmi Humlegården negyed egyik öreg, különösen értékes kőpalotájában tehetős népek laktak, köztük a finn Oiva Juntunen, aki mesterségére nézve útonálló volt.

(első mondat)