Arthur Golden amerikai

Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron.

431. oldal

A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.

– Az életben egyikünk sem találkozik annyi szeretettel, amennyire szüksége volna.

116. oldal

Ez az oka, amiért az álmok olyan veszélyesek: úgy terjednek, mint a tűz, és néha tökéletesen elpusztítanak bennünket.

112-113. oldal

Eltűnődtem azon, hogy a férfiakat valóban képes-e a szépség annyira elvakítani, hogy megtiszteltetésnek érzik, ha az életüket egy démonnal élhetik le, feltéve, hogy az a démon elég szép.

230. oldal, 19. fejezet (Trivium, 2001)

Olyanok vagyunk, mint egy darab agyag, amelyben mindenki otthagyja az ujjlenyomatát, akivel az életben találkozunk.

301. oldal, 25. fejezet

– […] Aki kételkedik önmagában, nem tud teljes erővel a győzelemre koncentrálni.

329. oldal, 27. fejezet (Trivium, 2001)

A múlt iránti fájdalom furcsa dolog, az ember nem tehet ellene semmit. Olyan, mint a saját magától kinyíló ablak. A szobában hideg lesz és az ember elkezd remegni. Az ablak azonban minden fuvallatra kissé jobban kinyílik és az ember egyszerre csak kíváncsi lesz, mi van mögötte.

260. oldal

Néha csak az segít minket át a nehéz dolgokon, ha elképzeljük, milyen volna az a világ, amelyben teljesülhetnek az álmaink.

389. oldal

Sohasem az a célom, hogy legyőzzem azt, akivel küzdök. Mindig arra törekszem, hogy aláássam az önbizalmát. Aki kételkedik önmagában, nem tud teljes erővel a győzelemre koncentrálni. Két férfi között csak akkor áll fenn erőegyensúly… igazi egyensúly, ha egyforma az önbizalmuk.

341. oldal, 27. fejezet (Trivium, 2007)