Arne Falk-Rønne dán
1920. december 5. – 1992. július 9.
Katalógusnév | Falk-Rønne, Arne |
---|---|
Nem | férfi |
Életrajz |
Könyvei 3
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Világjárók Gondolat
Népszerű idézetek
[…] az indiánok tanítottak meg rá, hogyan kell igazán teljes életet élni. Minden egyes napot olyannak elfogadni, amilyen, s nem próbálni kisajtolni belőle többet, mást, mint amit önmagától ad. A hétköznapok tele vannak kalanddal, ha eléggé nyitott szemmel élünk ahhoz, hogy ezt felismerjük. És minél kevésbé hagyatkozunk a külső körülményekre, annál intenzívebben érezzük át a mindennapos kalandot: azt, hogy élünk.
192. oldal
Arne Falk-Ronne: Dr. Csörgőkígyó Beszámoló azokról az évtizedekről, amelyeket Bjarne Berbom fehér bőrű orvosságos emberként töltött Dél-Amerika őserdeiben
Mennyire különbözőek a déli tenger szigetei, mind méreteiket, mind fejlettségi fokukat tekintve! Kezdve Új-Guineán, mely akkora, mint a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország területe együtt, egészen addig a parányi atollig, mely elférne a koppenhágai városháza előtti téren! Vagy ha Hawaii áramvonalas Paradicsomparódiájától, a Waikiki-part képtelen architektúrájú felhőkarcoló-szállodáitól billentyűzzük végig a fokozatok hosszú sorát egészen addig a kis Malekula nevű szigetig (Új-Hebridák) ahol az úgynevezett big-namba harcosok öltözete a legkülönbözőbb méretű penis-védőkócokból áll csupán! (Mely okból a helyi adminisztráció egyik képviselője joggal felelte egy amerikai hölgyklub valamely tagjának kérdésére: „Kedves Asszonyom. Ön az iránt érdeklődik, mi szükséges a bennszülöttek ruházkodásához; Nos, mi egy pár jó ötujjas kesztyűből tíz felnőtt harcost tetőtől talpig fölruházunk”.)
– Ohó, az öreg Numatigiát keresed – mondta az udvarias luluai. – Azzal ugyan nem jutsz sokra. Ott hever a sarokban, halálán van.
A főnök bizonyára észrevette, milyen hatást tesznek rám a szavai, ezért nyomban hozzáfűzte:
– De mi nem esszük ám meg őt, master, mi itten civilizált emberek vagyunk… ásókat vettünk a kainantui boltban, hogy eltemethessük a halottainkat.
Mindezt a tolmács fordította le fore nyelvről, és a sarokban ülőheverő öreg sem volt azért annyira erőtlen, hogy a fiatal főnök szavait ne kövesse. Fáradt hangon tiltakozott, de a tolmács sehogyan sem akarta megmondani, hogy mit motyog. Végül azért mégis kibújt a szög a zsákból.
– Az öreg fajankó azt kérdi, miért nem akarják megadni neki a végtisztességet, szóval: miért nem eszik meg az ittmaradók. Azt mondja, a tenyere húsát (ez különleges csemegének számít) magára a luluaira hagyta. Azt is mondja, hogy természetes halállal távozik, és akkor a keze tapasztalatai mind a főnökre szállnának. „Egyetek meg, halljátok” azt hajtogatja, „nem kuruban halok meg!”
A főnök felindultan ismételte: – Master, mi Kainantuban vettünk ásókat, boltból, halottainkat nem esszük. Az unokafivéremnek ébresztőórája van.
Legkedvesebb daluk egy fiatalasszonyról szól, aki a férje engedélye nélkül kiment a kunyhó elé – súlyos vétség ez, halállal büntethető. A dalbeli história nem végződik ilyen tragikusan, névtelen szerzője azon csodálkozik csupán, hogy ez az ifiasszony mennyire nem tudja megbecsülni a szerencséjét: nemrég ment férjhez, és most várná élete nagy pillanata, amikor két nőrokona kiverné két fölső metszőfogát, amiből mindenki láthatná feleségstátusát. Ugyan miért akar lemondani egy nő ekkora gyönyörűségről? Nyilván ez a dal refrénje, melyet a teherhordók hosszú sora énekel az őserdő nyirkos homályában. A dal azzal végződik, hogy a fiatalasszony jobb belátásra tér, és boldogan megy vissza a kunyhóba, ahol már várja a kedves mama és a segítőkész nővér, kő a kezükben, azzal végzik el a fogműtétet. Romantikus, megindító sztori, popsláger nagy-namba földről! S mint látom, hatása a teherhordó férfinépre nem csekély.
Hébe-hóba más dalokat is énekelnek, ezeket a leviampi kis-namba tanító rádióján hallották. A tanító, óriás antennája segítségével, ausztrál állomásokat is fog; úgy történhet, hogy kísérőink nagy-namba dalokról hirtelen beatles-„yeah-yeah-yeah”-re váltanak át.
Nos, a fiatal lányok, mint mindenütt a világon, a Tonga-szigeteken is az ifjak körül találhatók. De itt talán mások a szerelmes férfiak hízelgő szavai, mint nálunk. Körülbelül így hangzanak: „Foiatelolo ta o mua mata mahina hopo!” – ami szó szerinti fordításban ezt jelenti: „Ó, te rezgő hájpacni, te csupaolaj, gyere, nézzük együtt a holdat!” – Vagy egy másik változat (tessék választani, melyik az ízesebb!): „Te csodás, fiatal, hájas disznó, mit szólnál hozzá, ha ma este meghívnálak moziba?”
Nem tagadom: Metribusz asszony magyar férjét első látásra polinézebbnek nézem, mint a feleségét. Áradó humora, tömérdek, pompás története magával ragad, kellemes hangulatba ringat; és már-már hajlandó vagyok feledni a 750 koronát, amit – lapunk főkönyvelőjének szavajárása szerint – „idegen égövi hopszaszákra” pocsékoltam. Eleinte arra gondolok, hogy az arawa törzs tulajdonképpen éppúgy érkezhetett volna a Balaton partjairól, mint Tahitiról.
„Bármi történjék is: az élet kaland. (Misztikus erők vezetnek különféle helyekre, hoznak össze különböző emberekkel.) Talán nem vagy képes meglátni, mi a célja és a szándéka annak, ami történik veled, de azért ne hidd, hogy nincs értelme az életednek.”
224. oldal
Arne Falk-Ronne: Dr. Csörgőkígyó Beszámoló azokról az évtizedekről, amelyeket Bjarne Berbom fehér bőrű orvosságos emberként töltött Dél-Amerika őserdeiben
Otthoni élményeim egy teljesen más világhoz tartoznak, amelybe nem is szeretnék és nem is tudnék visszatérni. Mi értelme olyasmit keresgélni, ami már amúgy is a múlté. Akkor már jobb egypár szép emléket őrizgetni a szívünk mélyén.
191. oldal
Arne Falk-Ronne: Dr. Csörgőkígyó Beszámoló azokról az évtizedekről, amelyeket Bjarne Berbom fehér bőrű orvosságos emberként töltött Dél-Amerika őserdeiben
Tudom, hogy a tenger lesz a sírom, és nem akad pap aki elmondja majd felettem a halotti imát. De ez nem nyugtalanít. A legtöbb ember közösségben él, és segítheti egymást. Meghalni azonban egyedül kell; magányos életemben nem riaszt ez a gondolat.
21. oldal