Anton Tammsaare észt
1878. január 30. (Albu, Észtország) – 1940. március 1. (Tallinn, Észtország)
Tudástár · 15 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Anton Hansen Tammsaare |
---|---|
Katalógusnév | Tammsaare, Anton |
Nem | férfi |
Könyvei 8
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Kner észt írók Kner · Minoritates Mundi (irodalom) BDF Uralisztikai Tanszék
Antológiák 1
Népszerű idézetek
– A börtönben lehetett dolgozni, de a kórházban csak herdálja az ember az Isten drága napjait, s ez megnehezíti az életét – magyarázta Villu. – Ha rajtam állna, én az összes rabot kórházba zárnám, az biztosan többet segítene, mint a börtön. Inkább mennék egy évre börtönbe, mint egy hónapra kórházba, ilyen volt nekem a kórházi élet.
122. oldal
Valamennyien ismerjük a római közmondást: mens sana in corpore sano, de csak ritkán fogjuk fel, milyen végtelenül okosan fejezték ki magukat! Figyeljük meg: ép szellem az ép testben, nem pedig: ép lélek. A rómaiak mint gyakorlatias nép, nem tanúsítottak a lélek iránt különösebb érdeklődést, megelégedtek a puszta értelemmel, mint ahogy nagyobb súlyt helyeztek a civilizációra, mint a kultúrára. Csak mikor az ókori civilizáció kezdett széttöredezni, amikor már elsatnyult az addig dicsőített ép test, csak akkor kezdte láthatatlan szárnyait lengetni a lélek a pogányság temetői fölött.
153-154. oldal, A manó (Európa, 1978)
A nyomkövetés a szenvedélye volt, csaknem beteges szenvedélye. Vannak emberek, akiknek szokásuk, hogy mindent megszámolnak, ami a szemük elé kerül, akik a vonatban sem tudnak másképpen ülni, csak ha olvassák a tovasuhanó oszlopokat, számtáblákat és bakterházakat. Villu sem tudott elmenni egyetlen nyom mellett, anélkül, hogy ne vessen rá kutató pillantást. Tökéletesen mindegy volt, kitől származtak a nyomok, embertől, vad- vagy háziállattól, élőlénytől vagy élettelen közlekedési alkalmatosságtól – Villu szinte mindet egyforma érdeklődéssel vizsgálta. A vad nyomában igyekezett megállapítani, hogy nyugodtan vagy nyugtalanul haladt-e el erre, messzire ment-e, vagy megállapodott a közelben, úgyhogy, ha kedve támadna, érdemes lenne-e utána menni.
A háziállat- és fogatnyomok vizsgálatának természetesen más célja volt. Érdekes volt megtudni, hogy valaki megvasalta-e a lovát, vagy csak téli patkószegekkel cserélte ki a régit; hogy valaki üresen vagy teherrel hajtott-e el; ha teherrel, akkor rendszerint gyalogosan baktatott a szekér mellett; hogy valaki vasárnap reggel elment-e a templomba, vagy otthon maradt; hogy valaki bocskort, ócska vagy új csizmát viselt-e; hogy az új csizmára már féltalpat vertek, vagy csak foltokat.
Tucatnyi, olykor száz apró jel mesél Villunak az erdőszéli szomszédok létéről-voltáról, munkájáról, dolgaikról. Azért, hogy megtudja, meddig tartottak Porgupohja Karla bocskorai, nem kell odamenni és megkérdezni Karlától, hanem sokkal egyszerűbb egy pillantást vetni az úton a nyomokra; azok megmondják, mikor nyűtt el a bocskor, mikor kellett megfoltozni. Mӓdasoon és Metstoán is vannak bocskorviselők, s azok is el-elhaladnak Katku kapuja előtt, de minden embernek másmilyen a lába, más a bocskora, tudja ezt Katku Villu, s ezért csak ritkán fordul elő, hogy egyik nyomot összecseréli a másikkal.
Ha valaki lovat hoz a vásárról, érdekes a nyomaiból ítélve megmondani, hogy a lónak kicsi, vagy magas, vagy alacsony a patája, s járás közben a hátsó lábával az első nyomába, túl rajta, vagy hátrébb lép. Ezek az egyszerű tények nem mondanak el mindent az új állatról, de meglehetősen sokat elárulnak róla. Az a fő, hogy ítélni, feltételezni lehet a nyomok alapján, s mi lehetne szórakoztatóbb Villu számára, miközben az erdőben puskával a vállán kóborol, vagy magányosan dolgozik valahol, mint apró jelek nyomán megpróbálni kitalálni, mi történik körülötte. Ezt teszi ma is, mikor a női lábnyomokat vizsgálja, mint a vadászkutya, amelynek orrát megcsapja a vad csábító, farkcsóválásra vagy csaholásra ingerlő szag.
13-14. oldal