Anne Cathrine Bomann dán

Van valami magányos abban, ha nem él az ember. Mint törött lábbal nézni, ahogy mások játszanak.

57. oldal

Tényleg minden ember ennyire nyomorult lelkiállapotban van, vagy csak én találkozom kizárólag boldogtalanokkal? Van-e bárki a világon, aki elégedetten hajtja álomra a fejét, és tudja, miért kell felkelnie másnap?

62. oldal

Az a benyomásom, hogy azt hiszi, a jó életnek létezik egy képlete, és amíg rá nem talál, voltaképpen azt sem engedi meg magának, hogy éljen.

98-99. oldal, Agathe IX. (Jelenkor, 2019)

Én viszont utálom azt a gondolatot, hogy mindig mindent meg kell javítani. Miért nem lehetünk egyszerűen szomorúak, ha meghal valaki?

201. oldal (Jelenkor, 2023)

– Azt hiszem, az élet túlságosan rövid és túlságosan hosszú egyszerre. Túl rövid ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan kell élni. Túl hosszú, mert a hanyatlás minden egyes nappal egyre láthatóbbá válik.

99. oldal, Agathe IX

És ha legalább meg sem próbálom, akkor mire vagyok jó?

75. oldal

– A szerelem nélküli élet nem sokat ér.

88. oldal

Az idő keresztülfolyt rajtam, akár a víz egy rozsdás szűrőn, amelyet senki sem akar kicserélni.

15. oldal

Kezdhetnénk azzal a felvetéssel, hogy a gyász olyan állapot, amit meg kell gyógyítani. Ez már önmagában teljesen abszurdnak tűnik számomra!

181. oldal (Jelenkor, 2023)

Tulajdonképpen azt akartam kifejteni, hogy a gyász azért fontos, mert elmond valamit arról, amit elvesztettünk. Hogy az egész feldolgozási folyamat megsemmisül, ha gyógyszerbe fojtjuk.

200-201. oldal (Jelenkor, 2023)