Angyalosi Gergely magyar
Tudástár · 5 kapcsolódó alkotó · 2 kapcsolódó könyv
Katalógusnév | Angyalosi Gergely |
---|
Képek 1
Könyvei 6
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Horror Metaphysicae
Szerkesztései 3
Fordításai 8
Felolvasásai 1
Népszerű idézetek
Nemes Nagy Ágnesről:
Élete fontos szereplőjének, „Cipinek” – vagyis Ottlik Gézának – egészen hihetetlen mértékű alkalmatlansága a lírai költészet befogadására érezhetően megkínozza, de nem próbálja szépíteni a dolgot. Egy másik barátjának, Pilinszkynek a szó szerint a bambaságig menő naivitását és hiszékenységét úgy mondja el, hogy tiszteletkör lesz belőle, meg egy keserű félmosoly. Hiszen ezek az apró csalódások mintázzák a magányt, amelytől ez a büszke individualista annyira félhetett.
172. oldal
Angyalosi Gergely: A minta fordul egyet Esszék, tanulmányok, kritikák
A Hadicsel című elbeszélés 1914-ben íródott és egy Pestre származott paraszt házaspár válásának bonyodalmaira épül. Az elvált férj ráveszi volt feleségét, hogy házasodjon össze a szeretőjével „a gyerekek miatt”, s akkor felemeli a tartáspénzt. Ám amikor ez megtörténik, mégsem fizet, mire az asszony visszaküldi hozzá a három gyereket. Ő viszont éppen erre várt, hiszen férjes asszonynak már nem kell tartáspénzt fizetnie, s a gyerekek is hozzá kerülnek…
”Az ügyvéd idegenül nézte el őket, a sima életű, sima észjárású kultúrember, ezeket a vadakat, akik, mint kalitkába a madarak, beverődtek a szabad pusztákról a nagy város életketrecébe, de a plüss fotelek között ott ég a szikrázó, lidércfényes lelkük, ahogy egy különös, ősi módon háborút folytatnak ebben a rideg színtelen világban.” Nos mindenki ráismerhet, hogy ez a Barbárok lezárásának szituációja, könnyedébb hangfekvésben, iszonytató bűnök és titkok nélkül előadva. A vizsgálóbíró az ügyvéd megfelelője, a kultúrember, a középosztály képviselője, aki nem érti a „vadak” világát. A legszembeszökőbb különbség nyilvánvalóan az, hogy a Hadicsel majdhogynem vígjátéki alapszituációval dolgozik, miközben ugyanazt mutatja be, mint a Barbárok a maga szűkszavú és súlyos módján. Nevezetesen, hogy a lelkiismeret fogalma a középosztályi lét velejárója, s ha nem ismeretlen is a paraszti világ számára, de ott a gyakorlatban valami más helyettesíti…
Móricznak a harmincas évek elejére alighanem átalakult erről a kérdésről a szemléletmódja, úgy, ahogyan az Életem regényében később kifejtette. Önéletrajzi művében introspektív (befelé néző, saját lelkébe tekintő, a belsőt elemző) elemzéssel próbálja kideríteni, hogy miképpen alakult ki benne kisgyermekkorában a lelkiismeret-furdalásra való képesség. A lekiismeret, amelyet szerinte a keresztény valláserkölcsi nevelés ültet el az ember lelkében, azonosítja a büntetéstől való félelemmel. ”A keresztény nevelés valósággal bűnügyi ellenőrzést iktat az ember lelkébe” – mondja. Eszerint a pedagógia szerint a gyerek legfőbb feladata, hogy belsővé tegye a büntetéstől való félelmet, vagyis maga tiltsa meg önmagának, amit a felnőttek szerint nem szabad megtenni. ”A természeti emberben hiányzik ez a lelkiismeret. A falu embere egyáltalán nem szenved ebben a magas rémületben.” A lelkiismeret tehát a ”középosztályátka”. Móricz azonban ennél is tovább megy, és fölfelé, valamint oldalirányban is határt von a lelkiismeret léte vonatkozásában. Egyenesen a hivatalnokréteg ”tragédiájának” mondja a lelkiismeretet, mert náluk a morális parancsnak való engedelmeskedés a békés és nyugodt élet záloga. Ez azonban sem az arisztokratákra, sem a kereskedőkre nem érvényes. A parasztokra különösképpen nem, ezért Móricz szerint a paraszt a hivatalnokhoz képest szabad és független személyiség. ”Az a falutörvény, amely ránézve elsősorban kötelező, nem kapcsolódik semmiféle paragrafusos törvényhez. Az egyéniséget a nagy keretekben szabadon hagyja, sőt szabad utat is enged az erők versengésének, annyira, hogy az emberölés például nem is tartozik a falu törvénye alá: ezt kizárólag a BTK bünteti. A gazdának s pláne lejjebb, a pásztornak, pusztai embernek, dohányosnak az az emberi kötelessége, hogy ember legyen. Nem angyal, ember. Tehát erősnek kell lennie fizikumában s élhetősnek lelke szerint. Nemcsak szabad tehát ravasznak lennie, hanem parancs. Ravaszkodni, hazudni, csalni, például lovat előkészíteni, eladásnál a másikat becsapni, barázdát elszántani, másik szeretőjét elszeretni, ellenséget titkon leütni, Tiszába dobni, mindent szabad, ami főbűn a középosztálynál: más dolog, hogy vigyázni kell, hogy csendőrkézre ne kerülhessen a história.”
Megjegyzések Móricz novellisztikájáról. 74-76. oldal