!

Andrzej Stasiuk lengyel

1960. szeptember 25. (Varsó, Lengyelország) –

NemFérfi
Wikipédiahttp://hu.wikipedia.org/wiki/Andrzej_Stasiuk

Képek 1

Könyvei 16

Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba
Andrzej Stasiuk: Taksim
Andrzej Stasiuk: Kilenc
Andrzej Stasiuk: Fehér holló
Andrzej Stasiuk: Dukla
Andrzej Stasiuk: Át a folyón
Andrzej Stasiuk: Hogyan lettem író
Andrzej Stasiuk: Galíciai történetek
Andrzej Stasiuk – Jurij Andruhovics: Az én Európám
Andrzej Stasiuk: Grochów

Népszerű idézetek

>!
bibliofilblog_heni

– Mit nézel? A lábam vagy a fenekem?
– Vágyakozással nézek a múltba, és aggodalommal előre.
– Akkor már inkább nézd a seggem.

35. oldal

>!
egy_ember

Elvégre az volt a cél, hogy mindenki kaphasson, mindenkinek lehessen, és rögtön szét is baszódjon, mert akkor új kell.

112. oldal

>!
n P

Ma a házunkkal szemben négy férfi fát vágott. Egyesével az erdő szélére vontatták a fenyőtörzseket. Amikor aztán összegyűlt három-négy, felpakolták a rönköket a lehajtott végű szekérre. Úgy dolgoztak, mint az állatok – lassan, monotonon, ugyanazokat a mozdulatokat végezve, amelyeket száz meg kétszáz évvel ezelőtt. A lefele út hosszú és meredek volt. Belekapaszkodtak a lőcsbe, és néha visszafogták a járművet. A befékezett kerekek csúszkáltak a nedves agyagon. Rongyos vattakabátjukba és köpönyegükbe burkolózva úgy néztek ki, mintha földből gyúrták volna őket. Esett az eső. Csak a svéd benzinmotoros fűrész és az eldobható öngyújtó különböztette meg őket apáiktól, nagyapáiktól, dédapáiktól. No meg a szekér kerekén a gumiabroncs. Minden más kétszáz, talán háromszáz éve változatlan volt. Szaguk, erőlködésük, nyögéseik, létezésük emberemlékezet óta meglévő formát töltött ki. Éppolyan ősiek voltak, mint a két pej a lovaskocsi előtt. A körülöttük elterülő jelen vén volt, akár a világ. Alkonyatkor végeztek és elmentek. Ruhájuk úgy gőzölgött, mint az állatok háta.

35. oldal

>!
egy_ember

Zöld-arany fák, piros busz, cementkockából kirakott, szürke úttest. Mellette állt a könyvtár. Csorba lépcsőkön kellett felmenni, két betongolyó őrizte őket. Az ajtó kilazult üvegtáblái csilingeltek.
A „D” betűvel jelzett polc egész lent volt a padlón. Csak innen lehetett anélkül szemrevételezni a könyvtárosnő karcsú lábát, hogy gyanút keltsen az ember — vékony zsinórokkal körbefont bokáját és két kis koporsóra emlékeztető fadarabba zárt lábfejét. Töprengtem Dumas felett, tapogattam Dosztojevszkijt. A zöld linóleumon térdelve, a por, régi papirosok és terpentin légkörében lapozgattam a Karamazov testvéreket, de félelemmel töltöttek el a nevek. Különösen a Fjodor. A gerincen, a címlapon, majd a szövegben. Volt benne valami sötét, fenyegető, tompa. Mint egy pince vagy visszhang a sötétben. Fogtam a két kötetet, és leraktam a könyvtárosnő elé. Nem kellett kérdeznie a nevemet. Gyakori vendég voltam. Gondterhelten és ábrándokba merülve távoztam. Túl szép volt a nő. Egy tizenhárom éves fiú számára a tízessel idősebb nők mindig keserű, fájó imádat tárgyai.

15-16. oldal

1 hozzászólás
>!
egy_ember

Mert manapság olyan az egész, mint egy csendes háború, egy láthatatlan front. Látszólag nem történik semmi, béke, de annyi marad csak belőle, mintha mindenki fejvesztve rohanna. Semmi se öregszik, csak hipp-hopp meghal. Először új, aztán egyszer csak már nem jó semmire, és átfúj a tárgyakon az üresség.

232. oldal

>!
ppeva P

Valahonnan Limanowa környékéről jött. Nem volt egyedül. a szülei hozták ide egész kicsi korában. A tökéletes pusztaságban megnézhette és emlékezetébe véshette a világ teremtését. Az állami gazdaság valósága maga volt a kozmosz. Itt jön világra az ember, itt él, és itt is hal meg. Nincs nyolc óra a gyárban, nincs villamosozás, aztán magánélet otthon. Ugyanazok az arcok munka közben, és ugyanazok a sáros úton, ami egyszerre sétatér, piactér, találkahely és ütközetek színtere. Nem érkezik senki, néha elmegy valaki. Még a kaszárnyák sem állandóak, mert várakozik bennük a békeidő.

10-11. oldal

3 hozzászólás
>!
simiszabi

Mi történik az idővel, amely elmúlt? Hova távozik mindaz, aminek részesei voltunk?

289. oldal, Grochów (2012) - Grochów (Magvető, 2013)

>!
egy_ember

urbanisztikus vágyakkal megrontott falusi táj

24. oldal

>!
ppeva P

Milyen emlékezettel rendelkeztek az első emberek? Bizonyára olyannal, amely fordított arányban állt a szabadsággal. Ez az összefüggés minden másnál közelebb hoz bennünket az állatokhoz.
Kocsmába menet megkérdeztem egyszer, minek neki a kabátujjában a feszítővas. – Nem ismerek mindenkit. Nem tudni, ki a barát, ki az ellenség.

11. oldal

>!
egy_ember

A fiúk ebben a korban olyanok, mint a macskák — kizárólag azt veszik észre, ami mozog

9. oldal