Andrassew Iván magyar

    Nem kereste az emberek társaságát. Úgy vélte, a nyomorúsága másokra is rátelepedhet, a vidámság legkisebb esélye is odalesz, ha egy estélyi mulatságra való meghívást elfogad. Rákapott a magányra.

102. oldal, Sehovase (Ferenczy, ?)

— Kérdeztem Csanádtól azt is, hogy ő mit gondol. Történészként például nyilván hallott a holokausztról. Akkor megmondta őszintén, hallott, de úgy foglalkozott vele, mint mindenki más az ő közegében: hát, ez ki tudja, hogy volt, így volt, nem így volt, nekünk is megvannak a magunk bajai… Nekünk is volt Trianon és az újvidéki vérengzés, és — mit tudom én… Hát mindenkinek megvan a maga baja, nem kell ebből most ilyen nagy ügyet csinálni. Amíg nem hallotta a nagymamájától személyesen, addig nem vette komolyan.
Ez is fontos tanulság: nem lehet a nácikat, az antiszemitizmusra, a kirekesztésre hajlókat mindig úgy kezelni, hogy ezek ordas eszméket hirdető emberek, és ezekbe csak belerúgni szabad. Ez nem vezet sehova.

206. oldal

Most már sok éve kint vagyunk a Szigeten, van egy standunk: „A rabbi tanácsa tíz forintért”. Az oda leülőknek nagy többsége vagy antiszemita, vagy „igénye van rá”. Életében először beszélget zsidóval. Látom, milyen hatással van rá, hogy beszélgetek vele, és nem rúgom hasba. Van, aki azt mondja, ő óriási dilemmában van, nem tudta még eldönteni, hogy ő antiszemita legyen vagy sem. A nagyapja nyilas volt, de azért ő érzi, hogy ez nincs rendben, viszont ezt is hall, és azt is hall. Ha mi szeretnénk megnyerni ezt az ügyet, akkor nem lehet csak bokszkesztyűvel kiállni az igazunkért. Talán ebben is segít Csanád története.

207. oldal

Bár erről eszembe jut egy történet. Egyszer Tahitótfaluban, a helyi boltban (talán már akkor CBA volt) a pénztárnál fölfigyeltem egy jajgató nénire. A pénztárossal beszélgetett. Arra panaszkodott, hogy teát készített a boltban vásárolt filteres teából, de az nagyon borzalmas volt. Kiderült, hogy amit vett, az filteres szaunaillatosító volt, amit az Usztics Mátyás-féle Magor termékek polcáról választott. Sose tudtam kitalálni, miből gondolták a terjesztők, hogy azokban a falusi boltokban, amelyekben többnyire idősebb parasztasszonyok vásárolnak, számottevő kereslet van szauna illatosítóra.

108. oldal

    Pakson élt egy ember, aki egy hálót küldött nekem. Benne volt egy egészen picikére aszott ember. Holtan persze. A hálónak nem volt nyitja.
    A csomag kísérőcédulkáján az állt, hogy ne nagyon elmélkedjek az örökkévalóságról, mert így járok. Amikor megkerestem, csak azt mondta: romló húsok száradnak bőrökben. Aztán ültünk a házának teraszán, néztük a Dunát.

63. oldal, Romló húsok száradnak bőrökben (Ferenczy, ?)

[…] És ha az ember rendesen megtanul ölni, tehát a májra, szívre vagy az agyra céloz, és képes is valamelyiket eltalálni, akkor a másik ember azonnal tárggyá zuhan, mindenféle pofavágás, dögös és megható tekintet nélkül.

89. oldal, Dögkút (Ferenczy, ?)

De aztán kiderült, hogy az se megy, már ez se megy nekünk, mégiscsak van bennünk valami, nemhogy kiirtani, a helyét kifürkészni is képtelenek vagyunk, vagy lettünk. Az is lehet, hogy vándorol bennünk, mint egy sunyi repeszdarab.

26. oldal, Elmentünk fázni egy kicsit (Ferenczy, ?)

Először is nyilván fölmerül, az emberben mindig ott motoszkál, hogy őszinte-e ez a közeledés. Ám a zsidó filozófia vagy világszemlélet szempontjából ez másodlagos kérdés: mi abban hiszünk, hogy az embert a cselekedetei határozzák meg. Az, hogy valaki őszinte, mennyire őszinte, miért őszinte, az az Örökkévaló előtt nyitott dolog. De ezt mi hogyan tudjuk megállapítani? Tehát a cselekedetei fontosak.

190. oldal

Magyarán kedves Csandáunk titkolta a dolgokat addig, amig a Jövőnkön nem segitettek neki abban, hogy leessen végre a tantusz – bő másfél év után! Úgy látszik a zsidó tantuszra kisebb erővel hat a gravitáció.

32. oldal

Célunk, hogy Magyarországon se szakközépiskolában, se gimnáziumban ne érettségizhessen le úgy fiatal, hogy nem ismeri a székely-magyar rovásírást.

74. oldal