Ana Serna Vara

Már tudom, hogy mit tegyek, ha szomorú vagyok: beszélgetek a barátaimmal!

– Mindenki volt már szomorú […]
De a szomorúság végül mindig elmúlik.

Eljött az iskolaév utolsó napja.

(első mondat)

[…] nincs abban semmi rossz, ha félünk…
– A félelem figyelmeztet bennünket, hogy óvatosabbnak kell lennünk…

– Srácok – sóhajtott Olívia – , nagyon sajnálom, hogy nem játszottam veletek, de annyira szomorú vagyok.
Nagyon hiányzik Berta…
El vagyok keseredve, hogy nem látom soha többé!
Miért kellett elköltözniük?
Ez nem igazsgág!
És elkeseredésében Olívia sírva fakadt. Ettől a barátai is szomorúak lettek.
– Annyira szeretnék segíteni neked – hüppögte Konrád, és a szárnytollával letörölt az orcájáról egy könnycseppet.
– Bárcsak fel tudnálak valahogy vidítani téged! – sóhajtotta Tibi, mert elképzelése sem volt arról, hogyan segíthetne Olíviának.