Amor Towles amerikai

A türelem aligha számítana erénynek, ha nem tennék próbára lépten-nyomon…

185. oldal

Igen, a száműzetés egyidős az emberiséggel. De az oroszok jöttek rá elsőként, hogyan küldjenek száműzetésbe valakit a saját hazájában.

214. oldal

Hiszen mit árul el nekünk az első benyomás valakiről, akivel egy röpke percre találkoztunk a szálloda halljában? Ami azt illeti, mit árul el egyáltalán az első benyomás? Bizony nem többet, mint egy akkord Beethovenről vagy egy ecsetvonás Botticelliről. Az emberi lélek természeténél fogva olyan szeszélyes, olyan összetett, olyan szívderítően ellentmondásos, hogy nemcsak alapos megfigyelést, hanem többszöri alapos megfigyelést kíván, továbbá rendületlen eltökéltséget, hogy mindaddig nem adunk hangot a véleményünknek, amíg az illető az összes lehetséges helyzetben és időpontban meg nem mutatta magát nekünk.

158-159. oldal

…az az ember, aki nem ura a helyzetének, szükségszerűen a körülményei áldozatává válik…

537. oldal

Egy jó sakkjátékos arról ismerszik meg, hogy leüti a saját királyát, amikor rájön, hogy a vereség elkerülhetetlen, függetlenül attól, hány lépés maradt még hátra.

126. oldal

Az illem nem olyan, mint egy doboz bonbon, Nyina. Nem válogathatod ki önkényesen azokat a szabályokat, amik a legjobban tetszenek neked, az meg végképp elképzelhetetlen, hogy a félig megcsócsált darabokat visszatedd a dobozba…

74. oldal

Visinszkij: Ön a szerzője ennek az 1913-as költeménynek, melynek címe: Hol van már?
Rosztov: Nekem tulajdonítják.
Visinszkij: Miért írta ezt a verset?
Rosztov: Magától íródott. A szóban forgó reggelen történetesen épp az íróasztalnál ültem, amikor a vers úgy döntött, hogy rám kényszeríti magát.

10. oldal

Ott, a sarokban, a kétszemélyes asztalnál várt rá a deres hajú, karcsú nimfa.

591. oldal

After all, what can a first impression tell us about someone we’ve just met for a minute in the lobby of a hotel? For that matter, what can a first impression tell us about anyone? Why, no more than a chord can tell us about Beethoven, or a brushstroke about Botticelli. By their very nature, human beings are so capricious, so complex, so delightfully contradictory, that they deserve not only our consideration, but our reconsideration—and our unwavering determination to withhold our opinion until we have engaged with them in every possible setting at every possible hour.

“A king fortifies himself with a castle,” observed the Count, “a gentleman with a desk.”