Alynne Webb magyar

„– Akkor mit tegyek?! Hagyjam meghalni az öcsémet?! Nem!
– Akár az életedet is odaadnád érte? – kérdezte a katona.
Tara keményen a szemébe nézett.
– Igen.
A katona egy pillanatig Tara arcát fürkészte, majd a botosra sandított, aki alig láthatóan
bólintott.
– Ez esetben mind veled vagyunk.”

– Azt hittem, a varázslók mágikus eszközökkel kommunikálnak – szólalt meg Benny, enyhe csalódással a hangjában.
– A több száz éves varázslók számára a mobiltelefon is mágikus eszköz – mondta Oz, miközben tárcsázott.

78. oldal

    – Van még valami arra az esetre, ha netalán tényleg életben maradunk. Egy varázsló akkor halott, ha kristályszoborrá változik. Ha mozdulatlanul fekszem, nem lélegzem, ha nem érzed a szívverésem sem, de nem lettem szobor, eszedbe ne jusson eltemetni! Felébredve kicsit bosszús lennék.
    Erre már Tara is halványan ugyan, de elmosolyodott.
    – Igyekszem nem elfelejteni.

357. oldal

Jusson mindig eszedbe, hogy a legelveszettebbnek látszó helyzetben is mindig van, aki melletted áll !

235. oldal

    – Létezik olyan méreg, ami legyengíthet, és láthatatlanná tehet egy erős varázslót?
    – Várj egy peercet! Megnézem.
[…] Az egyik asztalon egy laptop feküdt, s a férfi éppen egy listát böngészett rajta.
    – Te most viccelsz velem? – szólalt meg Aral. – Hová lett a nagy alkimistakönyved?
    – Haladj a korral, drága barátom! A könyv már a múlt, s ez itt a jövő – mutatott a gépre. – Benne van minden feljegyzésem a főzetekről.

108-109. oldal

    – Jóslat? Miféle jóslat?
    – A boszorkánymester szerint eljön majd egy vezető, fehér köpenyben, ezüst lovon, nyakában zöld kendővel, akit tiszta szív vezérel, s nekünk követnünk kell majd, mert ahogy a boszorkánymester fogalmazott, mi leszünk Wadnaha egyetlen reménysége.

180. oldal

    – Mit műveltél? – kérdezte Sethra már-már dühösen, mire Oz széttárta a karját, és felvette ártatlan arckifejezését.
    – Boszorkánymester vagyok! Démonokat idézek!
    Sethra erre még idegesebb lett, és vissza akart vágni, de Oz már nem hallhatta a szavait, mert egy erős kéz megragadta a kabátját, és áthajította a portálon.

167. oldal

– Ha nem lennél, ki kellene téged találni.
Anton bárgyú mosolyát látva nagyot sóhajtott, és elfordult szolgájától.
– Ó… ez most átvitt értelmű volt – ismerte fel végre Anton.
– Anton, a te értelmed is átvitt… nem is lett visszahozva.

298. oldal

A zöld nem rossz szín, Tara egyszer azt olvasta egy újságban, hogy megnyugtatja az embert, ám a cikk szerzői minden bizonnyal nem erre az árnyalatra gondoltak.

3. Mestermű

Arcában nem volt semmi különleges – kissé nyúlt arcél, vékony vonalú száj, szabályos arc és világosbarna, már-már bronzhoz vagy aranyhoz hasonlító szemek –, mégis, az első szó, ami a lánynak eszébe jutott róla, az volt, hogy: időtlen. Nem tudta meg magyarázni, miért ez a szó ugrott be elsőként. Talán a szeme sugallta, a szem, melyben tapasztalat, bölcsesség, s talán hiúság tükröződött.

43. oldal, 3. Mestermű