Almásy László magyar
1895. augusztus 22. (Borostyánkő) – 1951. március 22. (Salzburg, Ausztria)
Tudástár · 11 kapcsolódó alkotó · 1 kapcsolódó könyv
Teljes név | Almásy László Ede |
---|---|
Katalógusnév | Almásy László |
Nem | férfi |
Életrajz |
Könyvei 7
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára Franklin-Társulat
Róla szóló könyvek 4
Népszerű idézetek
Végre is meguntam a szűnni nem akaró hangos kiabálást és odamentem hozzájuk.
Gyerekes megszeppenéssel felugráltak, én meg a lehető legkomolyabb arccal, dörgő hangon elszavaltam nekik Toldi Miklós bevezető sorait, mert hiszen mindegy volt, hogy mit mondok nekik.
A hatás rettenetes volt. Már egy félóra múlva küldöttség jött, majdnem sírva kért arra, hogy vegyem le róluk ezt a szörnyű, idegen átkot, mert valamennyiüknek az összegyűjtött szárított húsa meg fog romlani.
Weber alig tudott komoly maradni, amikor ezt tolmácsolta nekem és alaposan össze kellett magamat szednem, hogy néhány ünnepiesen elmondott további strófával hatályon kívül helyezzem az «átkot».
Ezentúl sohasem keletkezett többé hangos csetepaté a táborban.
87. oldal
Alig egyórányi munka után a hengerfej fel van szerelve,
mindössze az olajvezeték összeköttetése van hátra, néhány
csavar és az ember azt gondolná . . .
Igazán nem csoda, ha 50 fokos melegben kint a zeriren
nehéz út és fárasztó munka után, egy balszerencse-sorozat
közepette az ember idegei felmondják a szolgálatot. Ezért
nem is szégyenlem bevallani, hogy könnyes lett a szemem,
amikor tudomásomra jutott, hogy soffőrünk az apróbb
alkatrészeket szerencsésen Vadi-Halfában felejtette.
Szónélkül fordultam el, és hogy nem gyilkoltam akkor
a magányos sivatagban, azt egyedül annak a belátásnak
köszönhetem, hogy : . . . én magam vagyok a hibás. Az
ilyen helyzetben semmit sem lett volna szabad másra
bíznom.
De még csak most látom magam előtt annak a részletes kutatómunkának a szükségességét, mely minden felfedezéssel együtt jár. Bízom benne, hogy munkámat folytathatom, nemcsak a vendégszerető Egyiptom és a tudomány hasznára, hanem hogy ezzel is szolgálhassam becsülettel a magyar nevet.
212. oldal (Franklin-Társulat, 1934)
– Nincs abból a gyümölcsízből, amelyet most mindig ettem?
– Elfogyott, százados úr.
– Miért nem szólt idejében az élelmező altisztnek? Mondtam, hogy sokáig leszünk idekint.
Az altiszt kissé habozva felel:
– Azt nem vételeztük fel, százados úr.
– Hát honnan volt? – faggatom.
– Én kaptam, százados úr, az édesanyám küldte tábori postán.
– Ember! De hiszen maga abból sohasem evett!
– A százados úr számára tartogattuk.
Most mit mondjak neki? Ilyenek ezek a fiúk, megkínálnak a hazulról kapott jó falattal és amikor látják, hogy ízlik, szó nélkül lemondanak róla és úgy tesznek, mintha az „kijárna” nekem. Szemrehányó szavaimra a derék fiú szerényen felel:
– Százados úr is mindig ellát minket cigarettával.
Tudom, hogy embereim már sok esetben így viselték gondomat, és hogy sok apró bajtársi figyelmességükre sohasem fogok rájönni, úgyhogy köszönetet sem mondhatok értük. Most sem tehetek mást, mint hogy megkínálom cigarettával.
138. oldal, Utánpótlás (Dénes Natúr Műhely, 1999)
Ezelőtt sohasem ittam feketekávét, de ezen a napon megtanultam, hogy az egyiptomi hivatalokban, mielőtt rátérhet az ember az ügyes-bajos dolgok tárgyalására, mindenekelőtt illő egy csésze illatos török kávét elfogyasztani és amíg azt fel nem hörpinti, nincs kilátás a tárgyalások megkezdésére. Mivel még sohasem fordult elő, hogy automobilos turisták érkeztek Egyiptomba, az idevágó rendeletek egész sorozatát kellett áttanulmányoznunk, mindegyiket más-más helyen, más-más előadókkal. Ez a délelőtt bőven kárpótolt a «feketeleves» terén eddig elkövetett mulasztásaimért.