Algernon Charles Swinburne brit

TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT
Dal a Chastelard című drámából

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszu vágyra kurta kéj,
s óh szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserü lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és naphunyat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, mig
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat
tenger fölött és part alatt…

9. oldal · Algernon Charles Swinburne

„Ez itt a csönd világa,
itt minden, ami bánt,
holt szél, holt víz sírása,
holt álom egyaránt…"

/Perszefoné kertje/

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt…

Algernon Charles Swinburne: Tenger és alkonyég között · Algernon Charles Swinburne

AZ ÁLDOZAT

Kifosztva állok, mit kivánsz?
felizzó lelkem is tiéd.
Bár lenne száz tüzes szivem,
hogy érted égjen mind a száz
s ha érted égne, értenéd
dalom, szép szárnyas kedvesem.

Ha látom angyal-arcodat
a mindenség mind semmiség,
s ha ujjam újra rádtalál,
ha egy a vér, a gondolat,
akkor söpörhet büszke szép
kegyetlen szárnyad porba már.

Szerelmem ennyi, láthatod:
szerelmet oszt csak, kedvesem.
Pazarlón szórt, ki gazdagabb
és szárnyalt, kinek szárnya volt,
de én csak ezt adom. Szivem,
mely él, mig éghet, mint a nap.

Tarbay Ede

115-116. oldal · Algernon Charles Swinburne

Megszabadúlni végre!
menj remény, szerelem!
nézünk hány istenségre
s köszönjük szüntelen,
hogy nem örök az élet,
hogy holt nem kel, nem ébred,
s folyó bármerre téved,
tengerben elpihen.

Nem ébred nap sem csillag,
nem változik a fény,
tenger nem reng, nem harsog,
nincs hang a csend szinén:
holt lombok nem újulnak,
napok évvé nem nyúlnak,
örök álomba hullnak,
hol az éj örökkön éj.

32. oldal Perszefoné kertje

BÚCSÚ

Menjünk tovább, dalom; ő meg se hall,
menjünk, ne féljünk, menjünk, méla dal!
Légy néma most! Az ének éve elszállt
sok édes régi vígodalmival.
Szerettük őt, de ő keblére nem zárt:
úgy van, dalom, bár angyalmódra dallj :
ő meg se hall.

Keljünk fel, menjünk, mert ő mitse tud.
Menjünk tengerre, mint a szél, ha fut
homokkal, habbal; mert van-é reményed?
Reményed nincsen: minden erre jut.
Keserves ízü, mint egy könny, az élet.
De hasztalan panaszlod ezt a bút:
ő mitse tud.

Menjünk tovább s haza; ő nem sirat.
Álmot s napot a szerelem miatt
s késő gyümölcsöt s illatlan virágot
feladtunk, mondva: Légy te, ki arat!
Most nincs fűszál sem; ő mindent levágott.
Vetők, aludni! ránk már nem virad,
s ő nem sirat.

Menjünk, nyugodjunk; mert ő nem szivell,
ha róla dallok, arra nem figyel.
Nem látja, mint törődik a szerelmes.
Menjünk. Ne szólj. Elég. Hagyjuk mi el.
Szerelemtenger meddő, mély, keserves,
s bár látta már virágim ezrivel,
ő nem szivell.

Mondjunk le, menjünk; mert ő fel se vesz.
S bár a csillagtól a lég is tünde lesz,
s bár a sok habvirág, mozogva, ringva
egy holdvirágtól aranyfénybe vesz:
súlyos hajunkra, fúló ajkainkra
mind ránkomolhat, eltemethet ez:
ő fel se vesz.

Menjünk, menjünk tovább; ő meg se lát.
Még egyszer, együtt, zengjük el dalát:
ő is tán, tűnt szavakra és napokra
gondolva, visszafordul arra, rád:
de már mi mintha ott se lettünk volna –
s bár minden ember résztvevő arat:
ő meg se lát.

Babits Mihály

14-15. oldal · Algernon Charles Swinburne

A TERHEK BALLADÁJA

Gyönyörüszép nők terhe. Hiu kéj,
s szégyelt-édes, öngyilkos szerelem,
s bús öregség, mely nappal jőni fél,
éjszaka oson tolvaj-lépteken,
hogy őszt hagyjon a szőke tincseken,
s bánat, mely úgy szól, mint öröm beszéde,
s csömör, mely bérért tart csak éberen:
minden emberi vágynak ez a vége.

Vásárolt csókok terhe. Jaj, amit
gyermek gyümölcse soha meg nem áld;
egy élten át, estétől hajnalig,
reggeltől, estelig, egy életen át
vacogó ajkad és vacogva zárt
szemhéjaid azt súgják, tűzben égve,
hogy a szerelmet szégyeld és utáld:
minden emberi vágynak ez a vége.

Mézes szók terhe. Jöjj, född el fejed,
ess térdre és sírj; mert ez alja-nép,
mely agyba-főbe dicsér s hízeleg,
rád se hederít majd, ha jő a vég.
Ha jő a vég, ártéri hordalék
lesz arcod ingoványos süppedéke,
honnan a meddő tenger visszalép:
minden emberi vágynak ez a vége.

Hosszú élet terhe. Egy kis halál
lesz álmod, és ébredned rettenet;
s éjszaka szólsz: „A nap csak kelne már",
s szólsz reggel: „Ó, a nap csak halna meg.”
Napok unalma ruház és etet,
s bújsz a bűnbánat nehéz köntösébe,
gyász lesz a fátylad, és gond lesz öved:
minden emberi vágynak ez a vége.

Ragyogó színek terhe. Fényveszett
aranyt látsz majd, s a zöld lesz szürke folt,
és arcod is olyan lesz, mínt ezek,
a régi látás hamvaiba holt.
S a kegynek mondhatod: „Valaha volt",
s múlt csókok holtát kell megérned, élve,
s szólván, szavadban könnyek árja fojt:
minden emberi vágynak ez a vége.

Bús számvetések terhe. Jő a nap,
mely minden elmúlt napodról felel:
mint múlattad időd, utad, szavad,
kivel volt lenned jó s édes kivel –
mig tűntében visszáját veti fel
a régi órák minden édessége,
s a végső perc pokol-tüzet lehell:
minden emberi vágynak ez a vége.

Négy évszak terhe. Lombtörő szelek
tavasszal s közben hó és jég esőz,
s nyár, amely zöld bánatot gyüjtöget,
s nyomor vackán fetrengő, buja ősz,
mely az évre sóváran visszanéz,
amíg a máglya hamva hull a szélbe,
s tél, annyi nyavalyával ismerős:
minden emberi vágynak ez a vége.

Holt arcok terhe. Nem szerethetők
többé, nem láthatók, nem foghatók,
fény s árny határán váltva libbenők,
a szedett földön sírva kaptatók,
hol csűr nem áll, nem sarjadnak magok
s kétes napok kurta lélegzetére
pereg, pereg a sóhajtó homok:
minden emberi vágynak ez a vége.

Túlságos öröm terhe. Odahagy
élet s boldogság, tisztaarcu kéj;
lábad alá dagaszt sűrű sarat,
metsző szelet bocsát fejed fölé;
s mi piros volt, lesz vértelen fehér,
s mi igaz volt, hazugság lép helyébe,
s mi nappal volt, helyébe lép az éj:
minden emberi vágynak ez a vége.

Ajánlás

Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,
e rímet vésse jókor még eszébe:
mert élni édes, ámde halni kell.
Minden emberi vágynak ez a vége.

Somlyó György

29-32. oldal · Algernon Charles Swinburne

HALÁL UTÁN

Koporsót fed négy deszkaszál,
s hallják, hogy a holt mit csinál.

Első átka: ajka között
síri szomj és hulla-üszök.

Fejében, átka, második,
hogy Isten műve szétesik.

A harmadik, hogy a keze
hulla-gézzel pólyálva be.

S lábára, mint negyedik,
a szemfedél tekeredik.

„Volt pénzem, sárga és fehér,
s nevem, mely nagy fénnyel felér.

Volt szép ruhám, zöldszínű, rőt,
s jó aranypánt fejem körött.

De számba hús már nem kerül,
így élek itten, féregül.

Hajamban nincs aranyszalag,
így élek itten, mint a vak.

Inam feszes volt és kemény,
itt meg egy araszt nyúltam én.

Ágyékomnak száz vágya volt,
s most kiszikkadt, porrá omolt.»

Az első deszka így beszél:
„A hús jobb-e vagy a kenyér?"

Majd a második deszka szól:
„A méz édesebb vagy a bor?"

Aztán a harmadik beszél:
„Arany lány-fej aranyat ér?"

S negyediktől a felelet:
„Mivelünk ez mind egyremegy."

És kérdezi tőlük a holt:
„Nincs rétemen láng-marta folt?

Fiam nem falták föl ebek?
Nőm húsa vadat nem etet?

Szolgálóm üstben főzik-e?
Szolgám bitón kivégzik-e?'

A négy deszka meg így felel:
„Kegyetlen dolgokat hiszel!

Aranyágyban hever a nőd,
lepedői hímzése rőt.

A fiadon selyemruha;
ujja, mint aludttej, puha.

Szolgálód új szoknyát kapott,
és a szoknyán kék szalagok.

Szolgádon kesztyű és gyűrű,
szemnek, szeretni, gyönyörű."

Kérdezi erre a halott:
„Isten nekünk mi jót adott?"

Felel a négy, egy se rest:
„Húst, hogy poklok férgét etesd!"

Tellér Gyula

63-66. oldal · Algernon Charles Swinburne

KOSSUTH LAJOSNAK

Apáink szemefénye is azóta.
Esthajnali jó csillagunk! neved –
mely délbe láng volt nagy idők felett,
hogy harminc év előtt állott a próba,

s orkánosan rázkódott Európa
villámba, szélbe – még ma is nevet,
s új korban új kor hirdetője lett.
De nem a múltért dicsérünk, hunyóba,

Kossuth, ki szívünknek, mint Landor, áldott,
hanem mivel a hangod most kiáltott,
az Isten trombitája, és a rossznak

most törsz neki villámszóró kezeddel,
s kardoddal, melynek éle nem veszett el,
most vágsz oda a zsarnoki orosznak.

Kosztolányi Dezső

119. oldal, Kossuth Lajosnak · Algernon Charles Swinburne

MAY JANET
Breton ballada

„Kelj fel, kelj fel, te May Janet
gyere háborúba velem”
két kezénél magához húzza,
úgy néz szét a tengeren.

„Fehéret arat, aki vöröset vet,
s vörösből lesz fehér
mielőtt arcod s lányomé,
nászágyban összeér!

Aranypénz nő a sárga mezőn
s zöld rozs a tengeren,
s piros alma nő piros rózsafán
mig benne gyümölcsöd terem”

S ő így: „Enyém lesz a szárazon,
vagy enyém a tengeren,
csellel, erővel is elviszem őt,
nem lesz itt kegyelem.”

Apja úgy rántotta oda a lányt,
ruhája szétszakadt,
s úgy belevágta, hogy aranylánca
villant a tenger alatt.

Két kézzel kifogta a kapitány
a szép zöld tengeren:
„Állj fel, kelj fel te May Janet,
gyere háborúba velem”.

Az első városba értek
a mátka szobája kék,
ott selyembe öltöztette őt,
az öve ámbra-ék.

Másik városban a vacsorán
nyüzsgő vőfélysereg –
ott ezüstbe öltöztette őt,
hogy nézni is remek.

Harmadvárosba értek
a nyoszolyólány mind arany,
de ő mindnél csudásabb:
bíborruhája van!

Az utolsó városba értek
piros-fehér ruhája van,
s zöld zászló a jobb s a baloldalán,
s a feje fölött arany.

Hajnal Anna

56-58. oldal · Algernon Charles Swinburne