Alfred Döblin német

Tudni kell a világot látni, és oda kell menni hozzá.

39. oldal

– Maga muzikális? – Hogyne, ha muszáj.

65. oldal

Nézd csak Sarug: ki sokat megél, sokat tapasztal, az könnyen hajlik arra, hogy aztán csak tudjon – és ellebbenjen és meghaljon. Többet akkor már nem kíván. Megjárta az átélés útját, közben elfáradt, teste és lelke belefáradt.

– […] Szorgalmas voltál az órán? – Chopin. A nocturne-öket játszom. Maga muzikális? – Hogyne, ha muszáj.

65. oldal

Tudja, ha az apa egy olyan picike kis növényke, akkor azt szeretné, ha a fiábul fa lenne. Ha az apa kű, legyen a fiábul hegy.

20. oldal

Aki tengernél csókolt egyszer is, s hullám fülelte lejtve kerge táncot, tudja a földön szebb ennél sosincs, az már a szerelemmel parolázott.

96. oldal

Meleg, nyári idő van. Franz megy kocsmáról kocsmára.
Kitér a meleg elől. A kocsmában felvonulnak előtte a nagy korsó sörök.
Az első korsó így szól: – A pincéből jövök, komlóból és malátából lettem. Most behűtöttek, milyen vagyok?
Franz így szól: – Keserű, finom, hűs.
– Igen, én hűsítlek téged, hűsítem a férfiakat, aztán felhevítem őket, és aztán megszabadítom a felesleges gondolatoktól.
– Felesleges gondolatoktól?
– Igen, a gondolatok többsége felesleges. Vagy talán nem?
– De még mennyire! Igazad van.
Egy kis pohár pálinka áll Franz előtt, világossárgán. – Téged honnan kerítettek? – Égettek, apám. – Te marsz, fickó, karmaid vannak. – Nahát! Hiszen azért vagyok én snapsz. Rég nem láttál ilyet, mi? – Nem is, majdnem meghaltam, snapszocskám, majdnem meghaltam. Elutaztam tértijegy nélkül. – Úgy is nézel ki. – Még hogy úgy is nézek ki, ugyan már, ne fecsegj. Teszünk veled még egy próbát, gyere csak. Óóó, de jó is vagy, te tüzelsz, fickó. – A snapsz lecsörgedezik a torkán: – Ez aztán a tűz!
A tűz füstje felszáll Franz belsejében, kiszárítja a torkát, muszáj még egy korsóval leöblítenie: – Te vagy a második korsó, egy már vót, te mit mondasz nekem? – Előbb kóstolj meg, dagadt, azután beszélj. – Jól van.
Erre így szól a korsó: – Figyelj rám te, ha iszol még két korsóval és még egy köményest és még egy grogot is, akkor úgy megduzzadsz, mint a borsószem. – Úgy? – Igen, akkor megint kövér leszel. Hogy nézel ki most, öregem? Hogy mehetsz így az emberek közé? Húzz le még egyet!
És Franz fogja a harmadikat: – Már húzom is le. Gyün egyik a másik után. Rendnek muszáj lenni, mindig.
Azt kérdezi a negyediktől: – Te mit tudsz, kedveském? – Az meg rikoltozik gyönyörűségében. Franz felhajtja: – Hiszek neked! Elhiszek mindent, kedveském, amit csak mondasz. Te vagy az én báránykám, együtt megyünk legelészni.

299-300. oldal

– […] De végtére: mindig voltak szegények és gazdagok. Ezen mi ketten se tudunk változtatni.
Az asztalos egykedvűen pöfékel: – Ehhez csak annyit: Legyen szegényember, akinek kedve van hozzá. Igen, legyenek inkább a többiek szegények, ne én. Nekem éppen nincs kedvem hozzá. Elunja az ember.

358-359. oldal

Felordított: „Adjátok ki! Szerencsétlenné akartok tenni, kutyák? Szamaritánus vagyok. Nem tudtok németül?" Egészen lefeküdt a földre, kutatott, végül vakon kotorászott a fűben, összemorzsolta és szétszaggatta a virágokat, a szája közben nyitva volt, szeme villogott. Sokáig tompán bámult maga elé.

173. oldal (Alfred Döblin - Egy boglárka meggyilkolása) · Alfred Döblin

..az ember ne esküdjön a pénzre vagy a konyakra, vagy arra a pár rongyos garasnyi tagdíjra. Fő az, hogy fej legyen a nyakunkon, és használni tudjuk, és hogy az ember értse, hányadán áll, ne bánhassanak el vele csak úgy. Akkor nincs vész"