Aletta Vid
Katalógusnév | Vid, Aletta |
---|
Könyvei 1
Antológiák 2
Népszerű idézetek
In memoriam Virginia Woolf
Nyitva az összes ablak és kacagnak,
a Hold figyel, én finnül dúdolok,
fekete, vörös illatok a kertben
forogva, mint az éhes farkasok
belekapnak a kéklő lepedőbe,
s lehúznak egy-egy álmos csillagot.
Nyár van az éjjel bársonyfüggönyében.
Kastélyomon halkszavú szél matat,
hosszú ujjakkal fonja a borostyánt,
aztán elejti, bólint, elszalad.
Tudom úgyis, a folyóig rohan csak.
S ott majd a fehér köd hajába túr,
remegni fog, a hullámokra hullik,
megmossa arcát, végül elcsitúl.
Meleg van még. Gyökereim a vízben.
Köveket látok, árnyékhidakat,
Orlandót látom, közeleg az úton,
nyomában apró aranymadarak.
Orlandót látom. S lenn, bokája mellett
A legfalánkabb isten ébred most: a Nap.
Hátha!
1.
Látod, most itt ülök, magamban.
Nem tudom, végül mit akartam.
Te is ott úszkálsz rossz zavarban.
Tekints fel! hozd el, amit értesz.
Hát nem ítéltünk több türelmet?
Csak azt mondd meg, hogy mit is féltesz.
Hová tekintesz? Merre nézel?
Mondd, egyszer tisztán, amit érzel!
Faggassalak? Miféle kényszer
szorít torkon; milyen veszéllyel
számolsz, ha jön s itt ér az éjjel?
2.
Látod, most itt ülök mögöttem
felgyülemlett bölcs mondatokkal –
könyvtáram lassan dőlni látszik,
annyi kötettel megpakoltam.
Biztonságom a bizonyosság:
szétnyit, lehull a nőszirom.
Valóság?! mint a kőoroszlán.
Senki sem tudja tegnapom.
Félreértések, ajándékok…
Te gyászolsz még…? Hány éve már?
Tartsd elém kezed: Itt egy lepke.
Engedd el.
Hátha fényre száll.
21-22. oldal
Szerelem, jaj!
Sóhajok. Hallgatások. Más. Mások.
Meg visszatérés. A francba is, minek?!
Vagy törött pohár, vagy törött ablaküveg.
Nem boldogtalan, de hát nem is ragyog.
Már a fél életén túl vagyok!
Szombat van, és hullik az ősz.
Lehet, hogy szebb egy lepke.
Lehetne… Nem lehetne.
Kabát. Cipő. Sál. Kell egy könnyű nátha?
Ha más nincs, majd az Isten…
A fene tudja. Hátha.
Nézzük, hogy változnak a hajnalok, az árnyak…
Nézzük meg! Nézzük még! a falon körbejárnak
boldog-bolondult foltok.
Lerántom magamhoz a végtelen mennyboltot
hogy ittmaradj –
(Maradj, maradj.)
„Ki fél, hogy a rét túlsok virággal veress
s az ég túlsok csillaggal ékszeres?”
Naná, ki fél.
Szeress.
Romantika, ah! (részlet)
Száműzetésben
Hajózzunk át a csatornán,
vigyük, amit lehet,
egy kosztümöt, pár konzervet,
egy Babits-kötetet,
a papírt, hogy hol a hazánk,
ki szült, hogy nevezett,
és szótár kell majd, kettő is,
nélkülük nehezebb,
és vinni minden emléket,
mit régen feledett
ez a gubancos tár, most mind
testszerte bizsereg;
mi voltam? Már senki se lát.
Azonosságom kétes.
Hajón ülök. S az odaát
elér, itt lesz, bevégez.
A hétköznapok bája
Tudod, hogy nincs bocsánat,
ital van, no meg a bánat,
légy, ami lennél, férfi,
és építsd azt a házat!
mondotta volt a hitves,
kezével is jelezve,
hogy nem javaslat vot ez,
és nem jöhet keresztbe
se jégverés, se átok;
felsőbb hatalom nincsen,
ő van csak,
minden este
és nem lesz folyton Pilsen.
Együtt vagyunk. A gyermek
már épp javában ordít.
Az asszony anyja lágyan
egy új irányba fordít:
hát, nem hallod, te mamlasz,
eredj a kisszobába,
nézd meg!
úgy tűnik nékem,
hogy tehetem tisztába.
Nem volt ez mindig így!. Hajdan erős magyar: én – csupa vakme-
rő terv, aki voltam, hérosz Kronosz szigetén…
Most nézem az egynemű masszát Reménységünk fenekén.
11-12. oldal
Bármiben hiszek, semmiben soha,
enyém legyen, ő és a mosolya
legyen enyém! Hiba hibát követ,
nyelvem alá néhány apró követ
gurítsatok, hogy ne zökkenjen át
a gondolat a szenvedély nyomát
taposva bájtalan a síma flaszteren
árokvirág közé, immáron esztelen…
Harminc fölött a szerelem (részlet)
Utazás
Tudom, tudom: szellem bolyong a parton,
s a vízen túl nyárvégi nyitnikék,
arcod kezemben ezer éve tartom,
könnyed, könnyű az alkony, és az ég
valami támasz nélkül futó szőlőinda,
ahogy a felhőpárák közt a kék,
a tiszta lég szerelmet úsztat össze
(vagy vissza) olyan, olyan…! ilyen vagy épp,
s a tavon túl egy borzas hajú dombon
ott bóklászik egy újabb ezredév.
Szegény család. Büszke anya.
Siker, New York, egy új haza.
Elismerések, díjak, érvek,
hajnalt hozó beszélgetések,
jóképű férj és két gyerek,
Sylvia Plath, nem értelek.
Mesterségünk, te gyönyörű (részlet)
(Beszélgessünk)
a vágyról, hiszen hírből ismerem,
még éjszakákon itt zörög köröttem,
szeret, szeressem, szeretne – zavart
ragozásba kezd, hogy tudjam én is,
ha megbolygatjuk kissé az avart.
Klasszikusoktól csak pontosan...! (részlet)