!

Alekszandr Ivanovics Herzen francia orosz

Tudástár · 8 kapcsolódó alkotó

KatalógusnévHerzen, Alekszandr Ivanovics
Nemférfi

Képek 1

Könyvei 5

Alekszandr Ivanovics Herzen: Ki a bűnös?
Alekszandr Ivanovics Herzen: Válogatott filozófiai tanulmányok
Alekszandr Ivanovics Herzen: Levelek a természet tanulmányozásáról
Alekszandr Ivanovics Herzen: Emlékek és elmélkedések
Alekszandr Ivanovics Herzen: Emlékezések és elmélkedések

Kapcsolódó kiadói sorozatok: Orosz Remekírók Európa · Filozófiai kiskönyvtár Európa · Emlékezések Európa · Tudomány és haladás Szikra · Forradalmárok Hungária, Művelt nép

Antológiák 2

Dolmányos István (szerk.): Orosz forradalmárok a XIX. században
Kosaras István – V. Juhász Mária – Székely Tiborné (szerk.): Orosz-szovjet irodalom

Róla szóló könyvek 2

Kovács Endre: Herzen
Kovács Endre: Történelmi arcképek

Népszerű idézetek

>!

Meg kell jegyeznünk, hogy Eliza Avgusztovnának volt mit mesélnie. Nagy Katalin cárnő uralkodásának utolsó éveiben jött Oroszországba, mint egy francia színtársulat szabónője; férje második hősszerelmes volt a társulatnál, egészsége azonban sajnos sehogyan sem bírta Pétervár éghajlatát, különösen azután, hogy nős emberhez nem illő buzgalommal pártfogolta a társulat egyik színésznőjét s egy gárdaőrmester emiatt egy emeleti ablakból kidobta őt az utcára. Esés közben a derék hősszerelmes nyilván nem tette meg a kellő óvintézkedéseket a nedves levegő ellen, attól a perctől fogva köhögni kezdett, két hónapig köhögött, majd abbahagyta – azon egyszerű oknál fogva, hogy elhalálozott.

108-109. oldal

>!

„A tettes személye nem lévén megállapítható, jelen ügy az isteni igazságszolgáltatásra bízatik, az ügydarab pedig elintézettként irattárba tétetik.” Jegyzőkönyv

(első mondat)

shano>!

Az élet nem múlik el nyomtalanul az olyan ember fölött, akiben egyszer hatalmas erővel támadt fel valamilyen gondolat. Látszólag nem történik semmi, a mai nap éppen úgy eltelik, mint a tegnapi, az azelőtti, minden egészen köznapinak tűnik fel – s akkor egyszerre csak hátrafordulsz és ámulva döbbensz rá, hogy óriási utat tettél meg, rengeteget halmoztál fel és ugyanannyit herdáltál el.

183. oldal

Nati_>!

Az Akadémia elnöke a tiszteletbeli tagok közé javasolta Arakcsejevet. Labzin megkérdezte, milyen érdemei vannak a grófnak a művészetek terén. Az elnök zavarba jött, és azt válaszolta, hogy Arakcsejev – „az az ember, aki a legközelebb áll őfelségéhez”. – „Ha ez elegendő ok, úgy javaslom Ilja Bajkov kocsist – jegyezte meg a titkár –, nemcsak közel van őfelségéhez, de előtte is ül.” […]

47.

>!

… én pedig csak szanszkrit nyelvben nem ejtek hibát, abban is csak azért nem, mert nem is konyítok hozzá.

15. oldal (Egy fiatalember feljegyzései.)

>!

A bárgyúságnak ez a világa legalább olyan következetesen van megszervezve, mint a japán állam; a jelen pillanatban minden változás lehetetlen, mert ez a szervezet erősen gyökerezik a múltban és hű talajához. Az egész élet az anyagi szükségletekre szorítkozik: pénz és kényelem – ez a vágyak netovábbja, s pénzszerzéssel telik el az élet.

51. oldal (Egy fiatalember feljegyzései)

shano>!

Napóleon azt szokta mondani, hogy a „sors” olyan szó, amelynek semmi értelme sincs, azért olyan vigasztaló.

105. oldal

Nati_>!

Hasonló szeretetre méltó tréfáival kihívta maga ellen permi barátai dühét, és a főnökség úgy határozott, hogy ezt a negyvenéves imposztort Verhoturjébe küldi. Az elutazás előtti napon fényes ebédet rendezett, amelyre a hivatalnokok, félretéve a viszályt, mégis elmentek: Dolgorukij azt ígérte, olyan piroggal kínálja meg őket, amilyent még soha nem láttak.
A pirog valóban pompás volt, és valószínűtlen gyorsasággal tűnt el az asztalról. Amikor a kenyérhéjon kívül már semmi sem maradt, a házigazda patetikusan a vendégeihez fordult, és így szólt:
– Ne mondja senki, hogy amikor búcsúzom, bármit is sajnálok önöktől. A pirogért tegnap megölettem Gardi kutyámat.
A hivatalnokok elborzadva meredtek egymásra, és szemükkel a közismert dán dogot keresték: a kutya nem volt sehol. A herceg olvasott gondolataikban, és megparancsolta szolgájának, hozza elő Gardi földi maradványait, a bundáját. Belsőségei a permiek gyomrában voltak. A fél város belebetegedett a szörnyülködésbe.

116. oldal

Nati_>!

„Egy Vaszilij nevű parasztfiú női nembe sorolásának ügye.”
Ez utóbbi annyira szórakoztató volt, hogy azon nyomban elolvastam az elejétől a végéig.
E feltételezett Vaszilij apja kérvényben azt írja a kormányzónak, hogy tizenöt évvel azelőtt született egy lánya, akit Vasziliszának akart elnevezni, de a pópa, ittas lévén, a kislányt Vaszilij névre keresztelte, és így vezette be az anyakönyvbe. Ez a körülmény ugyan szemlátomást nemigen nyugtalanította a muzsikot, de amikor rádöbbent, hogy nemsokára sorozni fogják a leányt, sőt a fejadót is kivetik, jelentette a dolgot a falu elöljárójának és a kerületi rendőrfőnöknek. A rendőrség az ügye túlságosan különösnek találta. Először azzal utasította el a muzsik kérvényét, hogy tíz évet késett vele. A muzsik a kormányzóhoz fordult. Az elrendelte, hogy e nőnemű fiút vessék ünnepélyes törvényszéki orvosi vizsgálat alá, egy orvos és egy bábaasszony jelenlétében… Ekkor aztán hosszas levelezés kezdődött a konzisztóriummal, színre lépett a pópa is, annak az utóda, aki annak idején pityókás állapotban szemet hunyt a testi különbségek felett. Az ügy évekig húzódott és a leányon kis híján rajta maradt a gyanú, hogy fiú.
Ne gondolják, hogy ezt a képtelen történetet én találtam ki a tréfa kedvéért, egyáltalán nem. Ez az eset tökéletesen megfelel az orosz önkényuralom szellemének.

127. oldal

Nati_>!

Néhány évvel ezelőtti érkezésem előtt a járási rendőrfelügyelőnek kedve támadt váltságdíjat szedni. Elszállíttatott egy hullát egy nagy orosz faluba, és – ha jól emlékszem – kétszáz rubelt követelt. A sztaroszta egybegyűjtötte a faluközösséget. A falu száznál többet nem volt hajlandó adni. A rendőrfelügyelő nem tágított. A parasztok dühbe gurultak, bezárták két írnokkal együtt a járási közigazgatás épületébe, és megfenyegették, hogy megégetik. A felügyelő nem hitte el. A parasztok szalmával rakták körbe a kunyhót, és mint egy ultimátumot, benyújtottak az ablakon egy rudat egy százrubeles bankjeggyel. A felügyelő hősiesen követelte a másik százat. Akkor a parasztok négy felől meggyújtották a szalmát, és a zemsztvo-rendőrség három Mucius Scaevolája bennégett. Az ügyet később a Szenátus tárgyalta.

124. oldal