Albert Tímea magyar

De azon a délután eldöntöttem, hogy nélküled megyek tovább. Akkor még nem is sejtettem, hogy te már ötvenhét napja ezt teszed.

91. oldal esetlen dilemma

Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az. Csak fáj a világ rendellenessége.

46. oldal nem kereslek

Igen azt hiszem, az volt a legszebb pillanat, mikor meglátták rajtam, mennyire szeretlek.

32. oldal kialvatlan testek

– Ugyan már, Luna, hiszen az élet az ilyen. Kiszámíthatatlan, heves, néha összetör, néha te törsz össze másokat. És bármilyen fájdalmasan hangzik, pontosan ettől tudod, hogy élsz.

256. oldal

Túlzásnak tűnhet, de ekkora nyomot talán soha nem hagyott bennem senki. Most is átnézek az embereken. Gyűlölöm az érzést, hogy senkiben nem találom még egy kicsiny részleted sem.

79. oldal

Egy ideje már csak keresem a szavakat, hogy hova is tegyelek. Fiókból fiókba pakollak, polcokra kiteszlek. Nézlek. Eltakarlak. Hogyan lenne könnyebb? Ellenállok, majd azzal a lendülettel át is engedlek. De legtöbbször csak nézlek. Mivé növesztjük egymást? Többek vagyunk-e egymás belélegzésénél, megálmodásánál?

110. oldal végállomás

Valahogy lesz majd holnap. Kialszom magamból a bánatot. Hogy megint nem voltam elég. Hozzád. Sem.

16. oldal

Tudod, az én álmom belenevet a valóság szemébe.

Én tényleg nem tudom, mi lett azzal a lánnyal, aki tudta, mit akar. […] Először tárgyakat veszítettem el, majd már embereket is. Sejthettem volna, hogy egyszer majd én következem. És persze innen is fel lehet állni. Innen is lehet még szépeket álmodni. De csak hitvány másai lesznek az egykori egésznek.

66. oldal

Jó érzés volt tartozni valakihez annyi üres hónap után.

134. oldal