Aiszóposz ókori görög
← Esopus, Aesop, Ezópus, Ezópusz, Aisōpos, Äsop, Aesopus
i. e. 620. körül – i. e. 564. (Delphoi)
Tudástár · 31 kapcsolódó alkotó
Teljes név | Αἴσωπος |
---|---|
Katalógusnév | Aiszóposz |
Nem | férfi |
Életrajz |
Könyvei 42
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A Pesti Szalon mesélő füzetei Pesti Szalon · Az ókori irodalom kiskönyvtára Európa, Magyar Helikon · Magyar Hírmondó Magvető · 100 mese Alexandra · Teknős könyvek Central Könyvek · Tanulságos történetek Reader's Digest · Kispajtások mesekönyve · Olvass velünk! Napraforgó · Meglepetés könyvek Szukits · Egyszer volt, hol nem volt... Alexandra · Szótagolós mesék · Macmillan Collector's Library Macmillan angol · Collins Classics Collins · Penguin Popular Classics Penguin angol · Penguin Little Black Classics Penguin angol · Flame Tree Collectable Classics Flame Tree angol · Bath treasury of children's classics North Parade Publishing · Oxford Dominoes Oxford University Press angol
Antológiák 16
Népszerű idézetek
De egy öreg így szólt közöttük: „Hagyjuk abba, barátaim; úgy látszik, az öröm testvére a bánat, és ha annyira örültünk már előre, most nyilván szomorkodnunk is kell.”
29. oldal (Medio Kiadó, 2021)
Aesopus: A Víz meséi Tematikus válogatás Aesopus meséiből
Diogenész, a cinikus filozófus, mikor egy kopasz ember szidalmazta őt, így válaszolt: „Én nem szidlak téged, távol legyen tőlem. Ellenkezőleg, dicsérem – a hajadat, amiért elhagyta gonosz fejedet.”
87. A teknősbékáról és a keselyűről
Kévánja vala egy időben a teknősbéka, hogy ő is felrepílhetne az égbe, és a ki őtet fel vinné, ígéri vala annak a Veres tengernek gyengyét. A keselyű nem messze állvala, és ezeket mind jól hallja vala. Fel kapá őtet és fel repílle vele. És ott fenn kezdé szolgálatját kérni, a mint meg ígérte volna, hogy meg adná. De mikor amannak nem volna honnét meg adni, meg szoggatá őtet körmeivel, és meg evé. És ezenképpen a teknősbéka, ki az égbe kévánta magát, az égbe vesze el.
106. oldal
Esopus: Esopus fabulái 81% Pesti Gábor szerint
Démadész, a szónok, egyszer beszédet tartott Athénban, de hallgatói nem valami
nagyon figyeltek rá; ezért kérte őket, engedjék meg, hogy egy aiszóposzi mesét
mondjon el nekik. Ahogy azok beleegyeztek, így kezdett beszélni: „Démétér, a fecske és az angolna együtt vándoroltak. Amikor elértek egy folyóhoz, a fecske
átrepült, az angolna pedig átúszott.” Ekkor elhallgatott. Mikor pedig hallgatói megkérdezték: „Hát Démétérrel mi történt?” – azt felelte: „Haragszik rátok, mert
ti a város ügyeit elhanyagoljátok, s az aiszóposzi mesék hallgatásával töltitek az
időt.” Ugyanígy esztelenek azok az emberek is, akik a szükséges tennivalókat elhanyagolják, és inkább a kellemes dolgokkal foglalkoznak.
A delfinek és a kis hal
A delfinek és a bálnák egymással küzdöttek.
A csata már hosszú ideje tombolt,
amikor felmerült egy kis hal,
és megpróbálta szétválasztani őket.
Az egyik delfin azonban nevetve szólt rá:
„Inkább elviseljük,
hogy harcolva pusztuljunk el egymás által,
mint hogy te légy köztünk a döntőbíró.”
Ugyanígy: némely semmirevaló ember
csak viszályok idején látszik valakinek.
14 - 25. oldal, A delfinek és a kis hal (Medio, 2021)
Aesopus: A Víz meséi Tematikus válogatás Aesopus meséiből
A mese azt tanítja, hogy meg kell fontolni: senki sem gyenge annyira, hogy ha gyalázatot szenved, ne tudna bosszút állni érte.
Az egyik hajótörött-társa, aki ott úszott mellette, rászólt: „Ne csak Athénét hívogasd, a kezedet is mozgasd.”
59. oldal (Medio Kiadó, 2021)
Aesopus: A Víz meséi Tematikus válogatás Aesopus meséiből
A VÁNDOROK ÉS A MEDVE
Két barát együtt vándorolt; egyszerre egy medve bukkant fel előttük; erre az egyik futásnak eredt, felmászott egy fára, és ott elbújt. A másik viszont, akit a medve már majdnem elkapott, elnyúlt a földön, és holtnak tettette magát. Mikor a medve odadugta az orrát, és körülszaglászta, visszatartotta a lélegzetét. Azt mondják ugyanis, hogy ez az állat nem nyúl a halotthoz. Mikor aztán a medve eltávozott, a másik lemászott a fáról, és megkérdezte, hogy mit súgott a fülébe a medve. Ő pedig így felelt: „Ezentúl ne járjak együtt olyan barátokkal, akik nem tartanak ki a veszélyben.”
A mese bizonyítja, hogy a szerencsétlenség mutatja meg, kik az igazi barátok.
35. oldal (Magyar Helikon, 1969)