Tudástár

>

Craig Glenday · William Shakespeare

Agatha Christie (Torquay, 1890. szeptember 15. – Wallingford, 1976. január 12.) angol írónő, „a krimi koronázatlan királynője”. Mary Westmacott álnéven romantikus regényeket is írt, de az utókor számára inkább mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a legnagyobb példányszámban az egész világon.

Színpadi darabja, az Egérfogó (1952) tartja az első előadást követően a leghosszabb időn át játszott előadás rekordját: elsőként 1952-ben mutatták be az Ambassadors Theatre-ben Londonban, és még ma is (2023) játsszák.

Élete

1890. szeptember 15-én a délnyugat-angliai tengerparti Torquay városában Agatha Mary Clarissa Miller néven látta meg a napvilágot. Anyja, Clara Boehmer angol, míg apja, Frederick Alvah Miller amerikai származású. A Miller házaspár harmadik gyermeke volt: Margaret Frary (Madge – 1879-1950) nővérénél tizenegy, bátyjánál, Louis Montantnál (Monty – 1880-1929) tíz évvel volt fiatalabb.

1897-ben édesapja betegeskedése, valamint a család anyagi helyzetének romlása miatt bérbe adták ashfieldi otthonukat és Dél-Franciaországba költöztek. Itt tanult meg Agatha hallás után rendkívül jól franciául (az iskolában emiatt nehézségei akadtak) és itt kezdett el zongorázni tanulni. A zene és az opera szeretete egész életét végigkísérte, kiskorában titokban operaénekes akart lenni, ez az álma azonban sosem valósult meg.

A hosszúra nyúlt „nyaralás” befejeztével visszaköltöztek Angliába, azonban apja egészsége nem javult. 1901-ben Frederick kétoldali tüdőgyulladást kapott és nevelőanyja ealingi házában meghalt. Mivel Monty a család „tékozló fia” volt, Margaret pedig 1902-ben férjhez ment, anya és kisebbik lánya magára maradt.

Agatha 1912-ben ismerte meg Archibald Christie-t, a Royal Flying Corps pilótáját egy táncestélyen. 1914. december 24-én házasodtak össze. Egy gyermekük született: Rosalind Margaret Clarissa Christie 1919. augusztus 5-én Ashfieldben.

Agatha az első világháború ideje alatt a torquayi kórházban ápolónőként, majd vizsgáit letéve egy új gyógyszerlaboratóriumban dolgozott. Ekkor formálódott meg benne a regényírás gondolata, melyben mérgezéssel követnék el a bűncselekményt, és egy detektív alakja is, aki kideríti az igazságot. Ő a híres Hercule Poirot, a zseniális belga nyugalmazott nyomozó, aki a háború viszontagságai miatt menekült Angliába. A könyv elkészültével Agatha elküldte a kéziratot hat kiadónak, azonban mindenhol elutasították. 1920-ban végül megjelent regénye – a Bodley Head főnöke, John Lane csekély összeget fizetett az elsőkönyves szerzőnek (mintegy 25 fontot), és következő öt könyvének kiadási jogát is hasonló feltételekkel kötötte le. Agatha lelkesen és tudatlanul aláírta a szerződést.

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

1926 Agatha Christie életének legjelentősebb fordulópontja volt több okból is: ekkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság, mellyel elindult a világhírnév felé, valamint ebben az évben tűnt el.

Archibald bevallotta Agathának, hogy egy másik nőbe, Nancy Neele-be szerelmes, és miatta el szándékozik tőle válni. December 3-án a pár vitatkozott, és sunningdale-i (Berkshire) otthonukból Archie szeretőjével Godalmingba (Surrey) utazott, hogy ott töltsék a hétvégét. Aznap este Agatha eltűnt, egyetlen levelet hagyva hátra titkárnőjének, melyben azt írta, hogy Yorkshire-be utazott. Eltűnése nagy felzúdulást váltott ki a társadalomban, mivel ekkor már sokan nagyra tartották írói munkásságát. Az írónő megtalálására indított kiterjedt kutatás tizenegy napig eredménytelen volt. Ezen a napon Christie-t azonosították a Swan Hydropathic Hotelben (ma Old Swan Hotel(en)), Harrogate-ben (Yorkshire), ahová vendégként jelentkezett be, Mrs. Teresa Neele néven, Cape Townból. Christie nem adott magyarázatot eltűnésére. Habár az orvosok amnéziát állapítottak meg nála, eltűnésének oka sokáig találgatások tárgya maradt. Egy elmélet szerint idegösszeroppanást szenvedett, valójában azonban hűtlen férjét akarta bosszantani. Az eltűnés megszervezésében sógornője, Nan Watts volt a segítségére. 1928-ban elvált Archibaldtól.

Agatha 40 évesen ismerte meg a fiatal régészt, Max Mallowant, egy, a Közel-Keleten tett útja során. 1930. szeptember 11-én összeházasodtak Skóciában. Házasságuk az első években boldog volt, és később is kitartott, dacára Mallowan számos félrelépésének, különös tekintettel a Barbara Parkerrel való viszonyára, akivel 1977-ben, Christie halála után egy évvel össze is házasodott.

Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában
Agatha Christie: Halál a Níluson

Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában · Agatha Christie: Halál a Níluson

Christie a második világháború alatt is segédkezett a kórházban, és rendszeresen kísérte el második férjét ásatásokra. Ezek az expedíciók adták az ötletet több híres művéhez is, például a Gyilkosság Mezopotámiában-hoz (Murder in Mesopotamia) vagy a Halál a Níluson-hoz (Death on the Nile).

Férjét régészeti munkásságának elismeréseképpen 1968-ban lovaggá ütötték, ő pedig 1971-ben megkapta a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét.

Christie egészsége 1971-ben gyengülni kezdett, de folytatta az írást. 1976. január 12-én, 85 évesen halt meg berkshire-i otthonában, Wallingfordban. A közeli St. Mary temetőben nyugszik, Cholsey-ben. Max Mallowan 1978. augusztus 19-én halt meg.

Művei

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Christie első regényét, A titokzatos stylesi esetet 1920-ban adták ki, ebben a történetben mutatta be az olvasóknak Hercule Poirot-t, aki azután hosszú időn át, összesen 33 regényben és 54 novellában szerepelt.

A másik ismert szereplője Miss Marple, aki A kedd esti klubban (The Tuesday Night Club) szerepelt először, és akit olyan nőkről formált meg, mint saját nagymamája és az ő régi barátnői.

Agatha Christie: Függöny
Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

Agatha Christie: Függöny · Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

A második világháború idején írta azt a két regényét, a Függöny: Poirot utolsó esetét (Curtain) és a Szunnyadó gyilkosságot (Sleeping Murder), melyeket két nagy nyomozója utolsó ügyeinek szánt. Christie mindkét könyvet elzárta egy bankszéfbe, és csak élete végén, több mint harminc évvel később adatta ki, amikor érezte, hogy többé nem tud írni.

Arthur Conan Doyle

Hasonlóan Arthur Conan Doyle-hoz, a '30-as évek végére Christie is egyre jobban megunta nyomozóját. Ebben az időben naplójában Poirot-t elviselhetetlennek nevezte, és a '60-as évekre úgy érezte, hogy Poirot "egy egocentrikus, dilis alak". (Poirot-val ellentétben Miss Marple-t kedvelte.) Azonban – ellentétben Conan Doyle-lal – Christie ellenállt a kísértésnek, hogy elpusztítsa népszerű nyomozóját. Úgy vélekedett magában a dologról, hogy ő egy szórakoztató, akinek az a munkája, hogy előállítsa azt, amit a közönség szeret – és a közönség Poirot-t szerette.

Christie soha nem írt olyan regényt, melyben együtt szerepelt volna Miss Marple és Hercule Poirot. Egy nemrégiben előkerült hangfelvétel szerint ezt így indokolta: „Poirot, a tökéletes egoista nem szerette volna, ha (ki)oktatják saját mesterségében, vagy hogy egy élemedett vénkisasszony tegyen neki javaslatokat.”

Agatha Christie: Függöny
Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

Agatha Christie: Függöny · Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

A Függöny: Poirot utolsó esete hatalmas sikerét követően 1976-ban Christie engedélyt adott a Szunnyadó gyilkosság kiadására is, de még a könyv megjelenése előtt elhunyt. Ez adhat magyarázatot a regényben levő ellentmondásokra, melyek egyébként szokatlanok a Miss Marple-történetekben, például hogy Arthur Bantry ezredes, Miss Marple barátnőjének a férje még élt és virult a Szunnyadó gyilkosságban, annak ellenére, hogy a már korábban kiadott könyvekben halottként utaltak rá. Lehetséges, hogy Christie-nek már nem volt ideje a kézirat átnézésére halála előtt. Miss Marple jobban járt Poirot-nál, mivel, miután megoldotta a rejtélyt, hazatért házába St. Mary Meadben, hogy tovább élje hétköznapi életét.

A Desert Island Discs egyik 2007-es kiadásában Brian Aldiss elmondta, hogy Agatha Christie neki azt mesélte, könyveit megírta az utolsó fejezetig, amikor is megvizsgálta, ki a legvalószínűtlenebb gyanúsított-jelölt. Azután újra átdolgozta a kéziratot, elhelyezve benne a szükséges változtatásokat, melyekkel gyanússá tette a figurát. Christie munkamódszerének bizonyítékai, melyeket egymás utáni életrajzírók írnak le, cáfolják ezt az állítást.

Agatha Christie: És eljő a halál…
Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Agatha Christie: És eljő a halál… · Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Agatha Christie csaknem összes detektívtörténete az angol közép- és felső osztályra koncentrált. Nyomozója általában vagy belebotlott a gyilkosságba, vagy egy régi ismerőse, aki érintett volt az ügyben, fordult hozzá segítségért. A nyomozó fokozatosan haladva mindenkit kihallgatott, megvizsgálta a bűntett helyszínét és minden nyomot feljegyzett azért, hogy az olvasók elemezhessék őket, és egyenlő esélyt kapjanak arra, hogy maguk oldják meg a rejtélyt. Azután, nagyjából a történet felénél, vagy néha az utolsó fejezetben/felvonásban az egyik gyanúsított meghalt, gyakran azért, mert véletlenül kiderítette a gyilkos kilétét, emiatt el kellett hallgattatni őt. Néhány regényében, köztük a És eljő a halál...-ban (Death Comes as the End) és a Tíz kicsi négerben (And Then There Were None) több áldozat is volt. Végül a nyomozó összehívta az összes lehetséges gyanúsítottat, és lassan leleplezte a tettest, miközben számos egyéb titkot is felfedett, néha harminc, vagy annál is több oldalon át. A gyilkosságokat gyakran hihetetlenül találékony módon, fortélyos cseleket alkalmazva követték el. Christie regényeire szintén jellemző a feszült légkör, és nyomasztó lélektani bizonytalanság, várakozás, melynek oka szándékosan lassú tempójú prózája.

Két esetben a történet narrátoráról derül ki meglepetésszerűen, hogy ő volt a gyilkos.

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie: Függöny
Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég

Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen · Agatha Christie: Függöny · Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég

Négy történetben Christie futni hagyta a gyilkost az igazságszolgálatatás elől (az utolsó háromban majdhogynem jóváhagyva tettüket), ezek a A vád tanúja és más történetek (The Witness for the Prosecution), Gyilkosság az Orient expresszen (Murder on the Orient Express), Függöny: Poirot utolsó esete (Curtain) és A váratlan vendég (The Unexpected Guest).

Agatha Christie: Halál a Níluson
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
Agatha Christie: A ferde ház
Agatha Christie: Találkozás a halállal
Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság

Agatha Christie: Halál a Níluson · Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság · Agatha Christie: A ferde ház · Agatha Christie: Találkozás a halállal · Agatha Christie: Hétvégi gyilkosság

Számos esetben a gyilkos nem került az igazságszolgáltatás kezére, hanem végül ő is meghalt (a halált itt mint a "jobb" végkifejletet hozta a történet zárásába Christie), például a Halál a Níluson-ban (Death on the Nile), Az Ackroyd-gyilkosságban (The Murder of Roger Ackroyd), A ferde házban (Crooked House), Találkozás a halállalban (Appointment with Death) és a Hétvégi gyilkosságban (The Hollow).

Magyarországi jelenléte

Agatha Christie: Temetni veszélyes
Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság
Agatha Christie: Poirot karácsonya
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: Mrs. McGinty halott
Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Agatha Christie: Gyilkosvadászat
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

Agatha Christie: Temetni veszélyes · Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság · Agatha Christie: Poirot karácsonya · Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya · Agatha Christie: Mrs. McGinty halott · Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt · Agatha Christie: Gloriett a hullának · Agatha Christie: Gyilkosvadászat · Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

Idehaza 1930-tól jelennek meg kötetei, szinte folyamatosan (az 1950-es éveket, a Rákosi-érát leszámítva), napjainkig, népszerűsége töretlen. Legtöbb könyvének több magyar kiadása is létezik, ill. az egyes sorozatokban egyaránt jelentek meg régebbi és újonnan készült fordítások. Néhány esetben (részben) azonos (fő)címen más-más fordítást adtak közre (a Temetni veszélyes 1958-as és 2018-as fordítása között 60 év telt el, míg a Szunnyadó gyilkosságnak három különféle fordítása létezik egyazon cím alatt). Más esetben nagyon hasonló címadások nehezítik eligazodásunkat az eltérő magyarítások között (Poirot karácsonya és Hercule Poirot karácsonya, vagy Mrs. McGinty halott és Mrs. McGinty meghalt), illetve léteznek teljesen megváltoztatott címek, mint Gloriett a hullának és Gyilkosvadászat, vagy A behavazott expressz és Gyilkosság az Orient expresszen.

Agatha Christie: A vád tanúja

Agatha Christie: A vád tanúja

Vagy éppen gyűjteményes kötetek címadásai okozhatnak zavart az egyes művek beazonosításában, ill. azonos című gyűjteményes kötetek más tartalommal bírnak (A vád tanúja). Több esetben (részben) elavult, több évtizeddel korábbi fordításokat is megjelentettek (pl. Pálföldy Margit).

Regények

Agatha Christie: The Mysterious Affair at Styles
Agatha Christie: Poirot mester
Agatha Christie: The Secret Adversary
Agatha Christie – François Rivière: Murder on the Links
Agatha Christie: Az ijedt szemű leány
Agatha Christie: The Man in the Brown Suit
Agatha Christie: The Secret of Chimneys
Agatha Christie: Királyok és kalandorok
Agatha Christie: The Murder of Roger Ackroyd
Agatha Christie: Poirot mester bravurja
Agatha Christie: The Big Four
Agatha Christie: A Négyek Társasága
Agatha Christie: A titokzatos Négyes
Agatha Christie: The Mystery of the Blue Train
Agatha Christie: A kék express
Agatha Christie: The Seven Dials Mystery
Agatha Christie: The Murder at the Vicarage
Mary Westmacott: Giant's Bread
Agatha Christie: The Sittaford Mystery
Agatha Christie: A Sittaford-rejtély
Agatha Christie: Peril at End House
Agatha Christie: A vörös sál
Agatha Christie: Ház a világ végén
Agatha Christie: Lord Edgware Dies
Agatha Christie: Az áruló szemüveg
Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála
Agatha Christie: Murder on the Orient Express
Agatha Christie: Why Didn't They Ask Evans?
Agatha Christie: Miért nem hívták Evanst?
Mary Westmacott: Unfinished Portrait
Agatha Christie: Hercule Poirot téved…?
Agatha Christie: Death in the Clouds
Agatha Christie: Poirot gyanúba esik
Agatha Christie: Halál a felhők fölött
Agatha Christie: The ABC Murders
Agatha Christie: Poirot és az ABC
Agatha Christie: Murder in Mesopotamia
Agatha Christie: Ne jöjj vissza…
Agatha Christie: Cards on the Table
Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában
Agatha Christie: Dumb Witness
Agatha Christie: A néma tanú
Agatha Christie: Death on the Nile
Agatha Christie: Poirot kéjutazáson
Agatha Christie: Appointment With Death
Agatha Christie: Hercule Poirot munkában
Agatha Christie: Hercule Poirot's Christmas
Agatha Christie: Valaki csenget
Agatha Christie: Poirot karácsonya
Agatha Christie: Murder is Easy
Agatha Christie: A gyűlölet őrültje
Agatha Christie: Ten Little Niggers
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Sad Cypress
Agatha Christie: Vádol a rózsa!
Agatha Christie: One, Two, Buckle My Shoe
Agatha Christie: Evil Under the Sun
Agatha Christie: N or M?
Agatha Christie: The Body in the Library
Agatha Christie: The Moving Finger
Agatha Christie: A láthatatlan kéz
Agatha Christie: Five Little Pigs
Agatha Christie: Towards Zero
Agatha Christie: Death Comes as the End
Mary Westmacott: Absent in the Spring
Agatha Christie: Sparkling Cyanide
Agatha Christie: Valaki hiányzik
Agatha Christie: The Hollow
Mary Westmacott: The Rose and the Yew Tree
Agatha Christie: Taken at the Flood
Agatha Christie: Crooked House
Agatha Christie: A Murder is Announced
Agatha Christie: They Came to Baghdad
Agatha Christie: Bagdadba jöttek
Agatha Christie: Mrs. McGinty's Dead
Agatha Christie: Mrs. McGinty halott
Agatha Christie: They Do it with Mirrors
Agatha Christie: Szemfényvesztés
Agatha Christie: Tükrökkel csinálják
Mary Westmacott: A Daughter's a Daughter
Agatha Christie: After the Funeral
Agatha Christie: A Pocket Full of Rye
Agatha Christie: Destination Unknown
Agatha Christie: Hickory Dickory Dock
Agatha Christie: Dead Man's Folly
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Mary Westmacott: The Burden
Agatha Christie: 4.50 from Paddington
Agatha Christie: Ordeal By Innocence
Agatha Christie: Cat Among the Pigeons
Agatha Christie: The Pale Horse
Agatha Christie: The Mirror Crack'd from Side to Side
Agatha Christie: The Clocks
Agatha Christie: Órák
Agatha Christie: A Caribbean Mystery
Agatha Christie: At Bertram's Hotel
Agatha Christie: Third Girl
Agatha Christie: Harmadik lány
Agatha Christie: Endless Night
Agatha Christie: Végtelen éjszaka
Agatha Christie: By the Pricking of My Thumbs
Agatha Christie: Hallowe'en Party
Agatha Christie: Ellopott gyilkosság
Agatha Christie: Passenger to Frankfurt
Agatha Christie: A frankfurti utas
Agatha Christie: Nemesis
Agatha Christie: Elephants Can Remember
Agatha Christie: Az elefántok nem felejtenek
Agatha Christie: Postern of Fate
Agatha Christie: A sors kapuja
Agatha Christie: Curtain: Poirot's Last Case
Agatha Christie: Sleeping Murder

Agatha Christie: The Mysterious Affair at Styles · Agatha Christie: Poirot mester · Agatha Christie: The Secret Adversary · Agatha Christie – François Rivière: Murder on the Links · Agatha Christie: Az ijedt szemű leány · Agatha Christie: The Man in the Brown Suit · Agatha Christie: The Secret of Chimneys · Agatha Christie: Királyok és kalandorok · Agatha Christie: The Murder of Roger Ackroyd · Agatha Christie: Poirot mester bravurja · Agatha Christie: The Big Four · Agatha Christie: A Négyek Társasága · Agatha Christie: A titokzatos Négyes · Agatha Christie: The Mystery of the Blue Train · Agatha Christie: A kék express · Agatha Christie: The Seven Dials Mystery · Agatha Christie: The Murder at the Vicarage · Mary Westmacott: Giant's Bread · Agatha Christie: The Sittaford Mystery · Agatha Christie: A Sittaford-rejtély · Agatha Christie: Peril at End House · Agatha Christie: A vörös sál · Agatha Christie: Ház a világ végén · Agatha Christie: Lord Edgware Dies · Agatha Christie: Az áruló szemüveg · Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála · Agatha Christie: Murder on the Orient Express · Agatha Christie: Why Didn't They Ask Evans? · Agatha Christie: Miért nem hívták Evanst? · Mary Westmacott: Unfinished Portrait · Agatha Christie: Hercule Poirot téved…? · Agatha Christie: Death in the Clouds · Agatha Christie: Poirot gyanúba esik · Agatha Christie: Halál a felhők fölött · Agatha Christie: The ABC Murders · Agatha Christie: Poirot és az ABC · Agatha Christie: Murder in Mesopotamia · Agatha Christie: Ne jöjj vissza… · Agatha Christie: Cards on the Table · Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában · Agatha Christie: Dumb Witness · Agatha Christie: A néma tanú · Agatha Christie: Death on the Nile · Agatha Christie: Poirot kéjutazáson · Agatha Christie: Appointment With Death · Agatha Christie: Hercule Poirot munkában · Agatha Christie: Hercule Poirot's Christmas · Agatha Christie: Valaki csenget · Agatha Christie: Poirot karácsonya · Agatha Christie: Murder is Easy · Agatha Christie: A gyűlölet őrültje · Agatha Christie: Ten Little Niggers · Agatha Christie: A láthatatlan hóhér · Agatha Christie: Sad Cypress · Agatha Christie: Vádol a rózsa! · Agatha Christie: One, Two, Buckle My Shoe · Agatha Christie: Evil Under the Sun · Agatha Christie: N or M? · Agatha Christie: The Body in the Library · Agatha Christie: The Moving Finger · Agatha Christie: A láthatatlan kéz · Agatha Christie: Five Little Pigs · Agatha Christie: Towards Zero · Agatha Christie: Death Comes as the End · Mary Westmacott: Absent in the Spring · Agatha Christie: Sparkling Cyanide · Agatha Christie: Valaki hiányzik · Agatha Christie: The Hollow · Mary Westmacott: The Rose and the Yew Tree · Agatha Christie: Taken at the Flood · Agatha Christie: Crooked House · Agatha Christie: A Murder is Announced · Agatha Christie: They Came to Baghdad · Agatha Christie: Bagdadba jöttek · Agatha Christie: Mrs. McGinty's Dead · Agatha Christie: Mrs. McGinty halott · Agatha Christie: They Do it with Mirrors · Agatha Christie: Szemfényvesztés · Agatha Christie: Tükrökkel csinálják · Mary Westmacott: A Daughter's a Daughter · Agatha Christie: After the Funeral · Agatha Christie: A Pocket Full of Rye · Agatha Christie: Destination Unknown · Agatha Christie: Hickory Dickory Dock · Agatha Christie: Dead Man's Folly · Agatha Christie: Gloriett a hullának · Mary Westmacott: The Burden · Agatha Christie: 4.50 from Paddington · Agatha Christie: Ordeal By Innocence · Agatha Christie: Cat Among the Pigeons · Agatha Christie: The Pale Horse · Agatha Christie: The Mirror Crack'd from Side to Side · Agatha Christie: The Clocks · Agatha Christie: Órák · Agatha Christie: A Caribbean Mystery · Agatha Christie: At Bertram's Hotel · Agatha Christie: Third Girl · Agatha Christie: Harmadik lány · Agatha Christie: Endless Night · Agatha Christie: Végtelen éjszaka · Agatha Christie: By the Pricking of My Thumbs · Agatha Christie: Hallowe'en Party · Agatha Christie: Ellopott gyilkosság · Agatha Christie: Passenger to Frankfurt · Agatha Christie: A frankfurti utas · Agatha Christie: Nemesis · Agatha Christie: Elephants Can Remember · Agatha Christie: Az elefántok nem felejtenek · Agatha Christie: Postern of Fate · Agatha Christie: A sors kapuja · Agatha Christie: Curtain: Poirot's Last Case · Agatha Christie: Sleeping Murder

Novelláskötetek

Agatha Christie: Poirot Investigates
Agatha Christie: Poirot munkában
Agatha Christie: Partners in Crime
Agatha Christie: No. 16
Agatha Christie: The Mysterious Mr. Quin
Agatha Christie: A titokzatos Mr. Quin
Agatha Christie: The Thirteen Problems
Agatha Christie: The Listerdale Mystery
Agatha Christie: Parker Pyne Investigates
Agatha Christie: Parker Pyne nyomoz
Agatha Christie: Murder in the Mews
Agatha Christie: The Labours of Hercules
Agatha Christie: Three Blind Mice and Other Stories
Agatha Christie: A karácsonyi puding
Agatha Christie: Poirot's Early Cases
Agatha Christie: Miss Marple's Final Cases
Agatha Christie: A Pollensa-öböl

Agatha Christie: Poirot Investigates · Agatha Christie: Poirot munkában · Agatha Christie: Partners in Crime · Agatha Christie: No. 16 · Agatha Christie: The Mysterious Mr. Quin · Agatha Christie: A titokzatos Mr. Quin · Agatha Christie: The Thirteen Problems · Agatha Christie: The Listerdale Mystery · Agatha Christie: Parker Pyne Investigates · Agatha Christie: Parker Pyne nyomoz · Agatha Christie: Murder in the Mews · Agatha Christie: The Labours of Hercules · Agatha Christie: Three Blind Mice and Other Stories · Agatha Christie: A karácsonyi puding · Agatha Christie: Poirot's Early Cases · Agatha Christie: Miss Marple's Final Cases · Agatha Christie: A Pollensa-öböl

Versek, mesék

Agatha Christie: The Road of Dreams

Agatha Christie: The Road of Dreams

  • The Road of Dreams, 1924 – verseskötet
  • Csillag Betlehem felett (Star over Bethlehem, 1965) – mesék, versek Agatha Christie Mallowan néven
  • Poems, 1973 – az írónő összes versét tartalmazó kötet

Színdarabok és rádiójátékok

Agatha Christie – Charles Osborne: Black Coffee
Agatha Christie: The Secret of Chimneys
Agatha Christie: Királyok és kalandorok
Agatha Christie: And Then There Were None
Agatha Christie: Appointment With Death
Agatha Christie: Towards Zero
Agatha Christie: Éjféltájt
Agatha Christie: The Hollow
Agatha Christie: The Mousetrap
Agatha Christie: Witness for the Prosecution
Agatha Christie – Charles Osborne: Spider's Web
Agatha Christie – Charles Osborne: The Unexpected Guest
Agatha Christie: A Murder is Announced
Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve

Agatha Christie – Charles Osborne: Black Coffee · Agatha Christie: The Secret of Chimneys · Agatha Christie: Királyok és kalandorok · Agatha Christie: And Then There Were None · Agatha Christie: Appointment With Death · Agatha Christie: Towards Zero · Agatha Christie: Éjféltájt · Agatha Christie: The Hollow · Agatha Christie: The Mousetrap · Agatha Christie: Witness for the Prosecution · Agatha Christie – Charles Osborne: Spider's Web · Agatha Christie – Charles Osborne: The Unexpected Guest · Agatha Christie: A Murder is Announced · Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve

  • Feketekávé (Black Coffee, 1930, majd Charles Osborne 1998-ban regénnyé bővítette)
  • The Stranger (1930-as évek)
  • Chimneys titka (The Secret of Chimneys, 1931, a Királyok és kalandorok című regény alapján)
  • Love from a Stranger (1936, a Fülemüle-villa című novella alapján)
  • Akhnaton (1937)
  • Darázsfészek (The Wasp's Nest, 1937, a Darázsfészek című Poirot-novella színpadi változata)
  • Sárga írisz (Yellow Iris, 1937, a Sárga írisz című Poirot-novella színpadi változata)
  • És már senki sem! / Tíz kicsi néger (And Then There Were None, 1943, a Tíz kicsi néger című regény színpadi változata)
  • Találkozás a halállal (Appointment with Death, 1945, a Találkozás a halállal című regény színpadi változata)
  • Halál a Níluson (Murder on the Nile / Hidden Horizon, 1946, a Halál a Níluson című regény színpadi változata)
  • Éjféltájt (Towards Zero, 1946 majd 1956, az Éjféltájt című regény színpadi változata)
  • Butter in a Lordly Dish (1948)
  • Hétvégi gyilkosság (The Hollow, 1951, a Hétvégi gyilkosság című regény színpadi változata)
  • Egérfogó (The Mousetrap, 1952)
  • A vád tanúja (Witness for the Prosecution, 1953, a A vád tanúja című novella színpadi változata)
  • Pókháló (Spider's Web, 1954, majd Charles Osborne regénnyé bővítette)
  • Personal Call (1954)
  • A Daughter's a Daughter (1956, Mary Westmacott néven)
  • Váratlan vendég (The Unexpected Guest, 1958, majd Charles Osborne 1999-ben regénnyé bővítette)
  • Ítélet (Verdict, 1958)
  • Öt kismalac (Go Back For Murder, 1960, az Öt kismalac című regény színpadi változata)
  • A páciens (The Patient, 1961)
  • Patkányok (Rats, 1961)
  • Tengerparti délután (Afternoon at the Seaside, 1961)
  • Fiddlers Three (eredetileg Fiddler's Five, 1971)
  • Gyilkosság meghirdetve (A Murder is Announced, 1977, a Gyilkosság meghirdetve című regény színpadi változata)

Színdarabgyűjtemények

Agatha Christie: Rule of Thumb

Agatha Christie: Rule of Thumb

  • Ökölszabály (Rule of Thumb; magába foglalja a következő egyfelvonásos színdarabokat: Darázsfészek, Patkányok, A páciens)
  • Hármasszabály (The Rule of Three; magába foglalja a következő egyfelvonásos színdarabokat: Tengerparti délután, Patkányok, A páciens)
  • A Poirot Double Bill (magába foglalja a következő egyfelvonásos Poirot-színdarabokat: Darázsfészek, Sárga írisz)
  • Murder in the Studio (magába foglalja a következő egyfelvonásos színdarabokat: Personal Call, Sárga írisz, Butter in a Lordly Dish)

Önéletrajzok

Agatha Christie Mallowan: Come, Tell Me How You Live
Agatha Christie: An Autobiography

Agatha Christie Mallowan: Come, Tell Me How You Live · Agatha Christie: An Autobiography

Társszerzőként

  • A sodródó admirális (1931)

Híres szereplői

  • Hercule Poirot, belga magándetektív
  • Miss Marple, amatőr nyomozó vénkisasszony
  • Ariadne Oliver, krimiírónő
  • Christopher Parker Pyne, nyugalmazott köztisztviselő
  • Harley Quin, titokzatos, tarka ruhás férfi
  • Arthur Hastings kapitány, Poirot barátja
  • James Japp főfelügyelő, a Scotland Yard főfelügyelője, Poirot barátja
  • Tommy és Tuppence Beresford, nyomozó házaspár
  • Johnny Race ezredes, Poirot barátja
  • Battle főfelügyelő
  • Mr. Satterthwaite, 60-as, gazdag agglegény, Mr. Quin barátja és segítőtársa
  • Miss Lemon, Felicity Lemon, Parker Pyne, később Poirot titkárnője
  • Georges, Poirot hűséges inasa
  • Lady Eileen Brent (Bundle), Lord Catherham vállalkozó szellemű lánya
  • Lady Frances Derwent (Frankie), Lord Marchington vállalkozó szellemű lánya
  • Dermot Craddock, a New Scotland Yard hűséges felügyelője
  • Anne Baddingfield A Kalandornő zöld szemekkel és fekete hajjal

Magyarul

1944-ig

Balogh Barna · Zigány Árpád · Földes Jolán · Kosáryné Réz Lola · G. Beke Margit

Agatha Christie: Az ijedt szemű leány
Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán
Agatha Christie: A Négyek Társasága
Agatha Christie: A titokzatos Négyes
Agatha Christie: A Nagy Négyes
Agatha Christie: Poirot mester bravurja
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
Agatha Christie: A titkos ellenfél
Agatha Christie: A titokzatos ellenfél
Agatha Christie: A kék express
Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat
Agatha Christie: A vörös sál
Agatha Christie: Ház a világ végén
Agatha Christie: Ház a sziklán
Agatha Christie: Az áruló szemüveg
Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála
Agatha Christie: Lord Edgware meghal
Agatha Christie: Chimneys titka
Agatha Christie: A behavazott expressz
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie: Poirot gyanúba esik
Agatha Christie: Halál a felhők fölött
Agatha Christie: Halál a felhők között
Agatha Christie: Poirot és az ABC
Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok
Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?
Agatha Christie: Ne jöjj vissza…
Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában
Agatha Christie: Poirot kéjutazáson
Agatha Christie: Halál a Níluson
Agatha Christie: Valaki csenget
Agatha Christie: Poirot karácsonya
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: A gyűlölet őrültje
Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
Agatha Christie: Hercule Poirot munkában
Agatha Christie: Találkozás a halállal
Agatha Christie: A néma tanú
Agatha Christie: A kutya se látta
Agatha Christie: Cipruskoporsó
Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában
Agatha Christie: Nyílt kártyákkal
Agatha Christie: Hercule Poirot téved…?
Agatha Christie: Tragédia három felvonásban
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Agatha Christie: Poirot mester
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

Agatha Christie: Az ijedt szemű leány · Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán · Agatha Christie: A Négyek Társasága · Agatha Christie: A titokzatos Négyes · Agatha Christie: A Nagy Négyes · Agatha Christie: Poirot mester bravurja · Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság · Agatha Christie: A titkos ellenfél · Agatha Christie: A titokzatos ellenfél · Agatha Christie: A kék express · Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat · Agatha Christie: A vörös sál · Agatha Christie: Ház a világ végén · Agatha Christie: Ház a sziklán · Agatha Christie: Az áruló szemüveg · Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála · Agatha Christie: Lord Edgware meghal · Agatha Christie: Chimneys titka · Agatha Christie: A behavazott expressz · Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen · Agatha Christie: Poirot gyanúba esik · Agatha Christie: Halál a felhők fölött · Agatha Christie: Halál a felhők között · Agatha Christie: Poirot és az ABC · Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok · Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak? · Agatha Christie: Ne jöjj vissza… · Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában · Agatha Christie: Poirot kéjutazáson · Agatha Christie: Halál a Níluson · Agatha Christie: Valaki csenget · Agatha Christie: Poirot karácsonya · Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya · Agatha Christie: A gyűlölet őrültje · Agatha Christie: Gyilkolni könnyű · Agatha Christie: Hercule Poirot munkában · Agatha Christie: Találkozás a halállal · Agatha Christie: A néma tanú · Agatha Christie: A kutya se látta · Agatha Christie: Cipruskoporsó · Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában · Agatha Christie: Nyílt kártyákkal · Agatha Christie: Hercule Poirot téved…? · Agatha Christie: Tragédia három felvonásban · Agatha Christie: A láthatatlan hóhér · Agatha Christie: Tíz kicsi néger · Agatha Christie: Mert többen nincsenek · Agatha Christie: Poirot mester · Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset

1945–1989

Agatha Christie: Valaki hiányzik
Agatha Christie: Gyöngyöző cián
Agatha Christie: Temetni veszélyes
Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
Agatha Christie: Poirot kéjutazáson
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság
Agatha Christie: Poirot mester bravurja
Agatha Christie: Poirot és az ABC
Agatha Christie: Ne jöjj vissza…
Agatha Christie: Poirot karácsonya
Agatha Christie: Valaki csenget
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: N vagy M
Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve
Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban
Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt
Agatha Christie: Mrs. McGinty halott
Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt
Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset
Agatha Christie: Éjféltájt
Agatha Christie: A behavazott expressz
Agatha Christie: Vádol a rózsa!
Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat
Agatha Christie: A kék express
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Agatha Christie: Gyilkosvadászat
Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában
Agatha Christie: A harmadik lány
Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Agatha Christie: Cinkostársak

Agatha Christie: Valaki hiányzik · Agatha Christie: Gyöngyöző cián · Agatha Christie: Temetni veszélyes · Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok · Agatha Christie: Poirot kéjutazáson · Agatha Christie: A láthatatlan hóhér · Agatha Christie: Mert többen nincsenek · Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság · Agatha Christie: Poirot mester bravurja · Agatha Christie: Poirot és az ABC · Agatha Christie: Ne jöjj vissza… · Agatha Christie: Poirot karácsonya · Agatha Christie: Valaki csenget · Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya · Agatha Christie: N vagy M · Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve · Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban · Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt · Agatha Christie: Mrs. McGinty halott · Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt · Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset · Agatha Christie: Éjféltájt · Agatha Christie: A behavazott expressz · Agatha Christie: Vádol a rózsa! · Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat · Agatha Christie: A kék express · Agatha Christie: Gloriett a hullának · Agatha Christie: Gyilkosvadászat · Agatha Christie: Hercule Poirot ismét munkában · Agatha Christie: A harmadik lány · Agatha Christie: Bűnszövetkezetben · Agatha Christie: Cinkostársak

  • Valaki hiányzik...; ford. Kosáryné Réz Lola; Palladis, Bp., 1947 (Detektívregények legjava)
  • Temetni veszélyes; ford. Kovács György; Európa, Bp., 1958 (Bagoly könyvek)
  • Nyaraló gyilkosok. Regény; ford. Szobotka Tibor; Európa, Bp., 1959 (Bagoly könyvek)
  • Poirot kéjutazáson; Fórum, Novi Sad, 1962
  • Tíz kicsi néger. Bűnügyi regény; ford. Szíjgyártó László; Európa, Bp., 1968 (Fekete könyvek)
  • A Bertram Szálló. Bűnügyi regény; ford. Bart István; Európa, Bp., 1969 (Fekete könyvek)
  • Holttest a könyvtárszobában. Detektívregény; ford. Pálócz Éva; Magvető, Bp., 1969 (Albatrosz könyvek)
  • Rejtély az Antillákon. Bűnügyi regény; ford. Rubin Péter; Európa, Bp., 1970 (Fekete könyvek)
  • Paddington 16.50. Bűnügyi regény; ford. Karig Sára; Európa, Bp., 1972 (Fekete könyvek)
  • Öt kismalac. Bűnügyi regény; ford. Szíjgyártó László; Európa, Bp., 1973 (Fekete könyvek)
  • Az Ackroyd-gyilkosság; ford. Szilágyi Tibor; Magvető, Bp., 1974 (Albatrosz könyvek)
  • Az ABC-gyilkosságok. Bűnügyi regény; ford. Vermes Magda; Európa, Bp., 1975 (Fekete könyvek)
  • Gyilkosság Mezopotámiában. Bűnügyi regény; ford. Szilágyi Tibor; Európa, Bp., 1975 (Fekete könyvek)
  • Poirot karácsonya; ford. Csanády Katalin; Magvető, Bp., 1975 (Albatrosz könyvek)
  • N vagy M; ford. Göncz Árpád; Magvető, Bp., 1975 (Albatrosz könyvek)
  • Egy marék rozs. Bűnügyi regény; ford. Borbás Mária; Európa, Bp., 1977 (Fekete könyvek)
  • Gyilkosság meghirdetve; ford. Réz Ádám; Magvető, Bp., 1977 (Albatrosz könyvek)
  • Hétvégi gyilkosság. Bűnügyi regény; ford. Vermes Magda; Európa, Bp., 1977 (Fekete könyvek)
  • Gyilkosság a paplakban; ford. Borbás Mária; Magvető, Bp., 1978 (Albatrosz könyvek)
  • A kristálytükör meghasadt; ford. Veres Júlia; Magvető, Bp., 1978 (Albatrosz könyvek)
  • Mrs. McGinty halott; ford. Csanády Katalin; Magvető, Bp., 1978 (Albatrosz könyvek)
  • A titokzatos stylesi eset; ford. Dezsényi Katalin / Függöny. Poirot utolsó esete. Bűnügyi regények; ford. Gy. Horváth László; Európa, Bp., 1978 (Fekete könyvek)
    • (A titokzatos stylesi eset: Poirot mester címen is)
  • Éjféltájt; ford. Fehér Katalin; Magvető, Bp., 1979 (Albatrosz könyvek)
  • Nemezis. Bűnügyi regény; ford. Vermes Magda; Európa, Bp., 1979 (Fekete könyvek)
  • Gyilkosság az Orient expresszen. Bűnügyi regény; ford. Katona Tamás; Európa, Bp., 1980 (Fekete könyvek)
  • Cipruskoporsó. Bűnügyi regény; ford. Zombory Erzsébet; Európa, Bp., 1981 (Fekete könyvek)
  • Bűbájos gyilkosok. Bűnügyi regény; ford. László Zsófia; Európa, Bp., 1984 (Fekete könyvek)
  • A titokzatos Kék Vonat; ford. Békés András; Magvető, Bp., 1986 (Albatrosz könyvek)
  • Gloriett a hullának; ford. Zentai Éva; Magvető, Bp., 1987 (Albatrosz könyvek)
  • Halál a Níluson. Bűnügyi regény; ford. Szabó Zoltán; Európa, Bp., 1987 (Fekete könyvek)
  • Fülemüle villa. Válogatott elbeszélések / Philomel cottage; vál., ford. Borbás Mária; Európa, Bp., 1988 (Janus-könyvek)
  • Nyílt kártyákkal. Bűnügyi regény; ford. László Zsófia; Európa, Bp., 1988 (Fekete könyvek)
  • Harmadik lány. Bűnügyi regény; ford. Domina Márta; Hunga-print, Bp., 1989 (Hunga könyvek)
  • Macska a galambok között. Bűnügyi regény; ford. Kosáryné Réz Lola; Európa, Bp., 1989 (Fekete könyvek)
  • No. 16. Bűnügyi regény; ford. Domina Márta; Hunga-print, Bp., 1989 (Hunga könyvek)
  • Úticélja ismeretlen. Bűnügyi regény; ford. Domina Márta; Hunga-print, Bp., 1989 (Hunga könyvek)

1990–

Agatha Christie: Herkules munkái
Agatha Christie: Órák
Agatha Christie: Az órák
Agatha Christie: Szemfényvesztés
Agatha Christie: Tükrökkel csinálják
Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás
Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála
Agatha Christie: Az áruló szemüveg
Agatha Christie: Lord Edgware meghal
Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság
Agatha Christie: Csillag Betlehem felett
Agatha Christie: Az elefántok nem felejtenek
Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek
Agatha Christie: Ellopott gyilkosság
Agatha Christie: Halloween és halál
Agatha Christie: Találkozás a halállal
Agatha Christie: Hercule Poirot munkában
Agatha Christie: Tragédia három felvonásban
Agatha Christie: Hercule Poirot téved…?
Agatha Christie: A barna ruhás férfi
Agatha Christie: És eljő a halál…
Agatha Christie: Ferde ház
Agatha Christie: A ferde ház
Agatha Christie: A fogorvos széke
Agatha Christie: Halál a felhők fölött
Agatha Christie: Poirot gyanúba esik
Agatha Christie: Halál a felhők között
Agatha Christie: A kutya se látta
Agatha Christie: A néma tanú
Agatha Christie: Nem zörög a haraszt
Agatha Christie: A sittafordi rejtély
Agatha Christie: A sors kapuja
Agatha Christie: Sors-rejtekajtó
Agatha Christie: A titokzatos Mr. Quin
Agatha Christie: Mr. Quin
Agatha Christie: A titokzatos Négyes
Agatha Christie: A Négyek Társasága
Agatha Christie: Az alibi
Agatha Christie: Balhüvelykem bizsereg
Agatha Christie: A frankfurti utas
Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában
Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?
Agatha Christie: Miért nem hívták Evanst?
Agatha Christie: Poirot első esetei
Agatha Christie: Végtelen éjszaka
Agatha Christie: Örök éj
Agatha Christie: Bagdadba jöttek
Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Agatha Christie: Gyilkosság méretre
Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye
Agatha Christie: A karácsonyi puding
Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Agatha Christie: Tizenhárom rejtély
Agatha Christie: Gyilkosság a csendes házban
Agatha Christie: Gyöngyöző cián
Agatha Christie: Valaki hiányzik
Agatha Christie: A gyűlölet őrültje
Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
Agatha Christie: Parker Pyne esetei
Agatha Christie: Zátonyok közt
Agatha Christie: Ház a világ végén
Agatha Christie: A vörös sál
Agatha Christie: Ház a sziklán
Agatha Christie: A Listerdale-rejtély
Agatha Christie: Poirot munkában
Agatha Christie: Poirot nyomoz
Agatha Christie – Charles Osborne: Feketekávé
Agatha Christie: A Pollensa-öböl
Agatha Christie: A pollensai probléma
Agatha Christie: Az álmok háza
Agatha Christie: Három vak egér
Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég
Agatha Christie: Hercules munkái
Agatha Christie: Életem
Agatha Christie – Charles Osborne: Pókháló
Agatha Christie: A vád tanúja
Agatha Christie: A harmadik lány
Agatha Christie: A láthatatlan kéz
Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán
Agatha Christie: Az ijedt szemű leány
Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt
Agatha Christie: Mrs. McGinty halott
Agatha Christie: Négy színmű
Agatha Christie: A Sittaford-rejtély
Agatha Christie: Chimneys titka
Agatha Christie: Királyok és kalandorok
Agatha Christie: Úti célja ismeretlen
Agatha Christie: Bűnszövetkezetben
Agatha Christie: No. 16
Agatha Christie: Cinkostársak
Agatha Christie: Gyilkosvadászat
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya
Agatha Christie: Valaki csenget
Agatha Christie: Poirot karácsonya
Agatha Christie: A titkos ellenfél
Agatha Christie: A titokzatos ellenfél
Agatha Christie: Frankfurti utas
Agatha Christie: Grand Tour
Agatha Christie: A Nagy Négyes
Agatha Christie: A Greenshore-gloriett
Agatha Christie: Miss Marple
Agatha Christie: A kis szürke agysejtek
Agatha Christie: A szárnyak szava
Agatha Christie: Karácsonyi krimik
Agatha Christie: Halál a Níluson
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen
Agatha Christie: Temetni veszélyes
Agatha Christie: Mert többen nincsenek
Agatha Christie: A láthatatlan hóhér
Agatha Christie: Adventi krimik

Agatha Christie: Herkules munkái · Agatha Christie: Órák · Agatha Christie: Az órák · Agatha Christie: Szemfényvesztés · Agatha Christie: Tükrökkel csinálják · Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás · Agatha Christie: Lord Edgware rejtélyes halála · Agatha Christie: Az áruló szemüveg · Agatha Christie: Lord Edgware meghal · Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság · Agatha Christie: Csillag Betlehem felett · Agatha Christie: Az elefántok nem felejtenek · Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek · Agatha Christie: Ellopott gyilkosság · Agatha Christie: Halloween és halál · Agatha Christie: Találkozás a halállal · Agatha Christie: Hercule Poirot munkában · Agatha Christie: Tragédia három felvonásban · Agatha Christie: Hercule Poirot téved…? · Agatha Christie: A barna ruhás férfi · Agatha Christie: És eljő a halál… · Agatha Christie: Ferde ház · Agatha Christie: A ferde ház · Agatha Christie: A fogorvos széke · Agatha Christie: Halál a felhők fölött · Agatha Christie: Poirot gyanúba esik · Agatha Christie: Halál a felhők között · Agatha Christie: A kutya se látta · Agatha Christie: A néma tanú · Agatha Christie: Nem zörög a haraszt · Agatha Christie: A sittafordi rejtély · Agatha Christie: A sors kapuja · Agatha Christie: Sors-rejtekajtó · Agatha Christie: A titokzatos Mr. Quin · Agatha Christie: Mr. Quin · Agatha Christie: A titokzatos Négyes · Agatha Christie: A Négyek Társasága · Agatha Christie: Az alibi · Agatha Christie: Balhüvelykem bizsereg · Agatha Christie: A frankfurti utas · Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban · Agatha Christie Mallowan: Így éltünk Mezopotámiában · Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak? · Agatha Christie: Miért nem hívták Evanst? · Agatha Christie: Poirot első esetei · Agatha Christie: Végtelen éjszaka · Agatha Christie: Örök éj · Agatha Christie: Bagdadba jöttek · Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba · Agatha Christie: Gyilkosság méretre · Agatha Christie: A Hét Számlap rejtélye · Agatha Christie: A karácsonyi puding · Agatha Christie: A karácsonyi puding esete · Agatha Christie: Tizenhárom rejtély · Agatha Christie: Gyilkosság a csendes házban · Agatha Christie: Gyöngyöző cián · Agatha Christie: Valaki hiányzik · Agatha Christie: A gyűlölet őrültje · Agatha Christie: Gyilkolni könnyű · Agatha Christie: Parker Pyne esetei · Agatha Christie: Zátonyok közt · Agatha Christie: Ház a világ végén · Agatha Christie: A vörös sál · Agatha Christie: Ház a sziklán · Agatha Christie: A Listerdale-rejtély · Agatha Christie: Poirot munkában · Agatha Christie: Poirot nyomoz · Agatha Christie – Charles Osborne: Feketekávé · Agatha Christie: A Pollensa-öböl · Agatha Christie: A pollensai probléma · Agatha Christie: Az álmok háza · Agatha Christie: Három vak egér · Agatha Christie – Charles Osborne: A váratlan vendég · Agatha Christie: Hercules munkái · Agatha Christie: Életem · Agatha Christie – Charles Osborne: Pókháló · Agatha Christie: A vád tanúja · Agatha Christie: A harmadik lány · Agatha Christie: A láthatatlan kéz · Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán · Agatha Christie: Az ijedt szemű leány · Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt · Agatha Christie: Mrs. McGinty halott · Agatha Christie: Négy színmű · Agatha Christie: A Sittaford-rejtély · Agatha Christie: Chimneys titka · Agatha Christie: Királyok és kalandorok · Agatha Christie: Úti célja ismeretlen · Agatha Christie: Bűnszövetkezetben · Agatha Christie: No. 16 · Agatha Christie: Cinkostársak · Agatha Christie: Gyilkosvadászat · Agatha Christie: Gloriett a hullának · Agatha Christie: Hercule Poirot karácsonya · Agatha Christie: Valaki csenget · Agatha Christie: Poirot karácsonya · Agatha Christie: A titkos ellenfél · Agatha Christie: A titokzatos ellenfél · Agatha Christie: Frankfurti utas · Agatha Christie: Grand Tour · Agatha Christie: A Nagy Négyes · Agatha Christie: A Greenshore-gloriett · Agatha Christie: Miss Marple · Agatha Christie: A kis szürke agysejtek · Agatha Christie: A szárnyak szava · Agatha Christie: Karácsonyi krimik · Agatha Christie: Halál a Níluson · Agatha Christie: Tíz kicsi néger · Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen · Agatha Christie: Temetni veszélyes · Agatha Christie: Mert többen nincsenek · Agatha Christie: A láthatatlan hóhér · Agatha Christie: Adventi krimik

Mary Westmacott álnéven

Mary Westmacott: Az élet súlya
Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom
Mary Westmacott: A rózsa és a tiszafa
Mary Westmacott: Befejezetlen portré
Mary Westmacott: Távol telt tőled tavaszom

Mary Westmacott: Az élet súlya · Mary Westmacott: A lányom mindig a lányom · Mary Westmacott: A rózsa és a tiszafa · Mary Westmacott: Befejezetlen portré · Mary Westmacott: Távol telt tőled tavaszom

Fordítás

Agatha Christie

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Agatha Christie című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk