Ady Endre magyar
1877. november 22. (Érmindszent) – 1919. január 27. (Budapest)
Katalógusnév | Ady Endre |
---|---|
DIA | pim.hu/hu/dia/dia-tagjai/ady-endre |
Képek 22
Könyvei 119
Kapcsolódó kiadói sorozatok: Libri díszkiadások Libri, Scolar, Jaffa · Talentum diákkönyvtár Akkord · Osiris Klasszikusok Osiris · Populart Füzetek Interpopulart · Osiris Diákkönyvtár Osiris · Füveskönyvek Lazi · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · A magyar próza klasszikusai Unikornis · Helikon klasszikusok Magyar Helikon · Életreszóló olvasmányok Kossuth · Sziget Verseskönyvek Sziget · A magyar irodalom gyöngyszemei Kozmosz Könyvek, Móra · A magyar irodalom remekei II. Népszabadság · Klasszikus magyar líra Kossuth · NTK-klasszikusok Nemzeti Tankönyvkiadó · Kiskönyvtár Szépirodalmi · Művészet és elmélet Corvina · Hangzó Helikon Helikon · Esztétikai kiskönyvtár Kossuth · Megmondja Corvina · Fehér verseskötetek Szépirodalmi · Arany klasszikusok Kossuth · Arany Könyvtár Szépirodalmi · Nemzeti könyvtár · Tevan könyvtár Tevan · Magyar esszék Nap · Fekete verseskötetek Szépirodalmi · Várad, villanyváros · Magyar Helikon minikönyvek · Válogatott versek Tóth · Klasszikusok diákoknak műelemzéssel Alexandra · Díszkiadás Pallas-Akadémia · Korunk mesterei Athenaeum · Írók karácsonya Noran · Magyar költők Hungaroton · Válogatott mesterek · Európa Diákkönyvtár Európa · Millenniumi Könyvtár Osiris · A magyar költészet kincsestára Unikornis · Tanulók könyvtára Dacia · Szépirodalmi kiskönyvtár Szépirodalmi
Fordításai 8
Antológiák 240
Róla szóló könyvek 98
Kapcsolódó zóna
Kiemelt alkotóértékelések
Népszerű idézetek
Ady egyik orvos ismerőse a lipótmezei tébolydában dolgozott, akit időnként felkeresett, és ilyenkor elbeszélgetett a betegekkel is. Nagyot derült, amikor levelet kapott egyiküktől: „Baj van, Bandikám, itt a tébolydában rajonganak érted a bolondok, s azt mondják, hogy értik a verseidet.”
A fekete zongora
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
A HALÁL ROKONA - Vér és arany (1907)
Ady Endre: Kis, karácsonyi ének
Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.
Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.
(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)
Jóság síró vágya
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Buzgóságban sohsem lohadni,
Semmit se kérni, el se venni,
Nagy hűséggel mindent szeretni:
Milyen jó volna mindig adni.
Még az álmokat se hazudni,
Mégis víg hitet adni másnak,
Kisérő sírást a sirásnak:
Milyen jó volna áldni tudni.
Meleg karokban melegedni,
Falni suttogó, drága szókat,
Jutalmazókat, csókolókat:
Milyen jó volna jónak lenni.
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szívemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.
A fekete zongora
Már vénülõ kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülõ szememmel
Õrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S õrizem a szemedet
Ady Endre: Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
„Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, mondván:
„Bűn és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”
(1900)
HA SZERETLEK…
Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.
Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom –
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.
Ha szeretlek… Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!…
De mért?… Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt –
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!…
Kosztolányiné egyik levelében így írt férje utolsó nagy szerelmének [Radákovich Máriának]: „Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyen szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől – sajnos joggal – rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szemeláttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.”
Jegyzetek - 1. Góg és Magóg fia vagyok én...