Adalbert von Chamisso francia német
1781. január 30. (Boncourt-kastély, Châlons-en-Champagne mellett, Franciaország) – 1838. augusztus 21. (Berlin, Németország)
Tudástár · 5 kapcsolódó alkotó
Teljes név | Louis Charles Adélaïde de Chamissot de Boncourt |
---|---|
Katalógusnév | Chamisso, Adalbert von |
Nem | férfi |
Életrajz |
Könyvei 6
Kapcsolódó kiadói sorozatok: A modern könyvtár Athenaeum · Officina Könyvtár Officina · Magyar Helikon minikönyvek
Antológiák 16
Népszerű idézetek
– Csak rövid ideig voltam olyan szerencsés, hogy az ön közelében tartózkodjam, de engedje meg, uram, hadd mondjam meg önnek, ez idő alatt is kimondhatatlan csodálattal nézegettem az ön szép, igen szép árnyékát, ezt a pompás árnyékot, itt a lába előtt, amelyet ön nemes nemtörődömséggel, szinte gondtalanul vet a napfényben. Bocsásson meg, ha egy minden bizonnyal merész ajánlattal lépek ön elé. Nem adná el nekem az árnyékát?
25. oldal
Életemben már máskor is, s általában a világtörténelem folyamán, igen gyakran esemény pótolta a tettet. Ezúttal is így történt. Később megbékültem önmagammal. Elsősorban is megtanultam tisztelni a szükségszerűséget, hiszen mi lehetne szükségszerűbb, mint a végrehajtott tett, a megtörtént esemény! Aztán megtanultam tisztelni a szükségszerűségben a bölcs gondviselést, amely áthatja ezt a nagy, mozgó gépezetet, s amelybe mi csak közreműködő, forgatott és forgató kerékként avatkozunk bele. Aminek meg kell lennie, az megtörténik, aminek meg kellett történnie, megtörtént, s mindebben része van a gondviselésnek, amelyet végül még a magam s a hozzám hasonlók sorsában is tisztelni tanultam.
49. oldal
Er nahm nach einem Augenblick des Schweigens wieder das Wort: »Während der kurzen Zeit, wo ich das Glück genoß, mich in Ihrer Nähe zu befinden, hab’ ich, mein Herr, einigemal – erlauben Sie, daß ich es Ihnen sage – wirklich mit unaussprechlicher Bewunderung den schönen, schönen Schatten betrachten können, den Sie in der Sonne, und gleichsam mit einer gewissen edlen Verachtung, ohne selbst darauf zu merken, von sich werfen, den herrlichen Schatten da zu Ihren Füßen. Verzeihen Sie mir die freilich kühne Zumutung. Sollten Sie sich wohl nicht abgeneigt finden, mir diesen Ihren Schatten zu überlassen?«
Kapitel 1
[…] Az ünnepség forgatagában csak egy lányon járt az eszem. Későn érkezett, koronával a fején, s ő volt az ünnepély koronája. Szendén követte a szüleit, mintha nem is tudná, hogy ő itt a legszebb. Bemutatták az erdész urat, feleségét meg a lányát. Sok szívélyes és kellemes dolgot tudtam mondani az öregnek, a lány előtt azonban úgy álltam, mint egy megpirongatott iskolásfiú, s egy szó sem jött ki a számon. […]
68. oldal
Mi hasznát venné egy láncravert rab, ha szárnya volna? Kétségbeesése még csak borzasztóbbra válnék.
46. oldal
Adalbert von Chamisso: A Bering-szorosban
A dalok, melyek búban és örömben
ifjú szívemből szálltak szabadon,
visszhangot vertek, elszakadva tőlem,
a szívben, melyhez szóltak, jól tudom;
zengő szavak, elzengtek az időben;
légy néma, lélek, ne sírj károdon! –
Szerelmem, életem, mind oda rég már,
elszállt dalommal. Fázom, és a tél vár.
Élet s halál egyformán megraboltak,
barátok hulltak sírba, s oly korán;
fejem már mélyre, mind mélyebbre horgad,
s csak baktatok botommal tétován
és botladozva, fáradtságom oly nagy,
amerre sírom célja vár reám.
Zsákmányom – pelyva, s oly kevés a mag.
Virágot szedtem, s csak szénám maradt.
Ez volt a sorsom, ez sorsom ma is még:
virágot gyűjtök, s csak szénám marad.
„Botanizálás" – mondja rá a köznép,
és másként úgy is hívják: gyáva vagy.
Így kóborol az ember egyre, kincsét
hajszolva mindig újabb ég alatt,
s társa a bánat. Vissza-visszaréved:
lehull az estem s feje csupa dér lett.
Így borzongok, látjátok, tört derékkal,
ha köd borong a bosszús tengeren;
panaszaimtól visszhangzik a jégfal,
s megfagy hangom a dermedt szirteken;
ha szólok is, szavam rekedt, sötét jaj;
zátonyra futott félszeg életem;
úgy térek haza, ahogy útra egykor:
gyermek, akit fojtogat az öregkor.
Ha újra pálmák szellős koronája
virul majd rám egy kékebb ég alatt,
s egy dúsabb földre izzón néz alá a
vidám magasból a királyi nap,
fölenged dermedt tagjaim fagyása,
s a vér szívembe fürgébben szalad: –
eloszlik akkor e kietlen álom,
s karom feléd panasztalan kitárom.
289-290. oldal (Európa, 1966) · Adalbert von Chamisso