A. J. P. Taylor brit

Ekkor történt meg utoljára, hogy Franciaország tüsszentett, Európa többi része pedig megfázott tőle.

19. oldal (2. 1848)

A jó konzervatív az, aki lefekvés előtt még az ágya alá is benéz, hátha egyszer egy ott lapuló radikálisra bukkan.

13. oldal (1. Metternich)

Az Olaszország elleni 1916-os hadjárat, melyre CONRAD nagyszerű terveket készített, nem hozott döntést, hacsak a Monarchia hanyatlásának bizonyossá válását nem számítjuk annak – az a nagyhatalom, amelyik még az olaszokat sem tudja legyőzni, mindenképpen a végét járja.

279. oldal (18. fejezet Az erőszak jutalma - A Habsburgok bukása (1914-18))

Ha Napóleon 1917 elején föltámadt volna, nem talált volna semmi olyasmit, ami meglepte volna, vagy legalábbis amit ne tudott volna megérteni: nagyjából ugyanazok az európai hatalmak, mint az ő korában, vívták nagyjából ugyanazt a fajta háborút, csak jóval nagyobb méretekben. Fölismerte volna a cárokat, a császárokat, még a liberális politikusokat is. De ha mondjuk néhány hónappal elhalasztja a feltámadást, és az év végén tér vissza, zavarba ejtették volna a látottak. Európa egyik szélén megjelent a bolsevizmus, egy teljesen új gondolkodási és kormányzati módszer. Európa másik szélén az Egyesült Államok, egy Európától független nagyhatalom olyan mértékben kezdett befolyást gyakorolni a világ ügyeire, hogy nemsokára háttérbe szorította az összes hagyományos nagyhatalmakat együttvéve. 1917-ben a régi értelemben vet európai történelem véget ért. Megkezdődött a világtörténelem. Ez az év Lenin és Wodrow Wilson éve volt, akik mindketten elutasították a politikai magatartás hagyományos normáit. Mindketten utópiát hirdettek, a földi paradicsomot. Ez volt mai világunk megszületésének pillanata: a modern ember létének drámai pillanata.

Clemenceau azt mondta: „A háború túl komoly dolog ahhoz, hogy a tábornokokra lehessen bízni”. A tapasztalat azt mutatta, hogy ahhoz is túl komoly, hogy a politikusokra lehessen bízni.

A megcsonkított Ausztria német lakossága most, hogy a Habsburg birodalom megszűnt, Németországhoz akart csatlakozni, elképzelni sem lehetett ennél magától értetődőbb nemzetegyesítést. A franciák azonban tiltakoztak, hogy akkor mire való volt az egész háború, hiszen a győzelem megcsúfolása lenne, ha Németország nagyobb lakossággal kerülne ki a háborúból, mint amekkorával elkezdte! Az érvet elfogadták. Ausztria nem egyesülhetett Németországgal, csak a majdani Népszövetség jóváhagyásával. A franciák okoskodása nagyjából elfogadható volt. A németeknek egyébiránt bármiféle jóváhagyás nélkül sikerült szert tenniük egy osztrákra. Az illető Adolf Hitler volt. Talán jobb lett volna, ha megkapják a többi hat millió osztrákot is.

Németország és Nagy-Britannia barátságosabb viszonyban volt, flottavetélkedésük háttérbe szorult a bagdadi vasút ügyében kötött megegyezés és a portugál gyarmatok majdani föloszlatása mögött. Franciaország is közeledett a Németországgal való megbékéléshez. 1914 áprilisában a franciaországi általános választásokon a radikálisok és szocialisták békepárti többsége győzedelmeskedett. A német gyáriparosok sem akartak háborút. Meg voltak róla győződve, mégpedig alapos okkal, hogy Németország nemsokára Európa vezető nagyhatalma lesz pusztán gazdasági ereje révén. Emellett Angliában és Franciaországban is sokkal jobban tartottak Oroszországtól, mint Németországtól. A józan ítélők szerint a jövő útja a három nyugat-európai nagyhatalom- Franciaország, Nagy-Britannia és Németország- szövetsége volt az orosz kolosszus ellen. Minden e legkedvezőbben alakult Németország számára. Mi értelme lett volna háborúval elrontani?

Aki valaha is közelebb került a történelemhez, annak ismerősen hangzik Bismarck neve. A porosz miniszterelnököt „vaskancellárként” szoktuk emlegetni, s ezzel közismert politikai ars poetica-jára utalunk. Az elnevezés eredete 1862-re, kancellársága legelejére tehető. Ez év szeptember 29-én megjelent a költségvetési bizottság előtt, s a következő kijelentést tette. „Napjaink fajsúlyos kérdéseit nem határozatokkal és többségi szavazatokkal fogják megoldani, hanem vassal és vérrel – ez 1848/49 nagy tanulsága.” Az idők folyamán azonban megfordult a szavak sorrendje, mert manapság a „vérrel és vassal” kijelentést szokták idézni – immáron tudjuk, hogy pontatlanul. (Úgy látszik, a történelmi szállóigéknek is megvan a maguk sorsa.)

Az emberek túlságosan lusták ahhoz, hogy a meggyőződéseik szerint cselekedjenek, hacsak nem kivételes szükség kényszeríti őket a tettekre.

64. oldal