Merítés-díj 2020 – Líra kategória
A Merítés-díj tízes listája a 2019-ben megjelent magyar verses könyvekből
Aki a kezdetektől követi a Merítés-díj történetét, az tudhatja, hogy a lírában sosincs papírforma. Évről évre tapasztaljuk, hogy eddig ismeretlen szerzők bukkannak fel szinte a semmiből, és még az utolsó egy-két hétben is átrendezik a palettát. Ahogyan a zsűritagok, úgy a végső lista is igen sokszínű lett. Bár mindenkinek megvan a maga kedvence, akadt olyan kötet, amelynek a pontszáma toronymagasan elválik a mezőnytől. De hogy melyik az, azt nem árulom el. :)
Fogadjátok szeretettel a zsűri tízes listáját, betűrendben.
Bék Timur: Aszterión
Bék Timur bemutatkozó kötete kétségkívül a legnagyobb meglepetés volt számomra. Csodálom azokat az embereket, akik szonettkoszorút tudnak írni. Ahogy olvastam a kötetet, végig az járt a fejemben, hogy ilyenek a szép versek. Ezek a versek zenélnek. Van mélységük. És közben nem tudtam elképzelni az embert, aki ezeket írta. Kortalannak tűnt. És a végén a borítón egy rasztás nálam tíz évvel fiatalabb srác, aki fontosnak tartja megemlíteni, hogy szereti a Pink Floydot. El is hiszem.
Entrópia (részlet)
Egészben maradni, élni túl nehéz.
Könnyen múlok, aggodalmatlanul.
Lótuszban ülök. Mint sűrű, sárga méz,
feltör a fény repedt bőröm alól.
Most, hogy látom torkolatát a létnek,
külön sejtenként csodálom magam.
E planétát hagyom, kutyák egyék meg;
csak az jöjjön velem, mi céltalan.
Fekete Vince: Vargaváros
Na, hát ilyen ez az ábécé, hogy megint egy személyes kedvencem következik, pedig megszenvedtem vele. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az előző két kötete (Szélhárfa és Szárnyvonal) sokkal közelebb áll hozzám: sokkal líraibbak, könnyedebbek. A mostaniért viszont kapásból odaadnám neki az életműdíjat. Fekete Vince felépített egy saját Erdélyt, kórképet a szocializmusról, egy emlékművet, mely célja szerint nosztalgiától és pátosztól mentes.
Székejfőd (részlet)
Árvalányhaj nyílik minden ablakban. Vagy muskátli. Ha nem
egyik vagy másik, akkor csak az egyik, de a másikat,
mondjuk, az árvalányhajat,
termesztik is ott a zöldségeskertben. És a mezőkön,
erdőkön. És azt meg is eszik. Nem ők, hanem
Budapesten, Michelin-csillagos vendéglőkben.
Erdélyi széna! Pohárka Erdélyi
anyák könnyeivel felszolgálva! Az 52 fokos szilvából! De csak egy-
egy cseppecskét belőle, mert drága.
Gráf Dóra: Környezetismeret
Gráf Dóra személyében ismét egy első könyves szerzőt köszönthetünk a listán. Bár maga is grafikusművész, ezt a kötetet nem ő illusztrálta. Gyakran ragad meg egy meghatározó gyerekkori élményt vagy egy hétköznapinak tűnő találkozást, mint például szolfézs óra, fogalmazás, beszélgetés a vonaton.
bagolyvonat
szimpatikus voltam, ezért gondolta, hogy megszólít,
általában szimpatikus vagyok, meg azért is, hogy ez
a vonat megy-e Fehérvárra, rossz irányba indult
Kelenföldön, lekési az utolsó csatlakozást, gyalogol-
hat majd haza, előfordul az ilyesmi, nyugtatgatom,
kifejezetten szimpatikus vagyok, elmesélem, hogy
én például egyszer véletlenül Százhalombattáig,
igaz, hogy akkor még csak a tizennégyet töltöttem,
most már felnőtt vagyok, segítőkész, teli ötletekkel,
javaslatokkal, megkérdezem, hogy nem tudna-e
stoppolni, de mire a végére érek, érzem, hogy
értelmetlen a kérdés, nekem is csak nagy sokára
szoktak megállni, hiába vagyok kifejezetten szimpa-
tikus és messziről is tisztán látható, nincs ennek
itthon kultúrája, mondom, helyesel, bólogat, így
beszélgetünk, emelt hangon, tisztes távolságból,
ketten az üres kocsiban
Győrfi Kata: Te alszol mélyebben
Emlékszem, amikor a boldog békeidőkben még eljárogattam slam poetry eseményekre, Győrfi Kata volt az, akire mindig felkaptam a fejem. Bár egy vékonyka kötetről van szó, nagyon egyben van. Az jutott eszembe róla, hogy régen voltak ilyen kis füzetkék, amelyekben minden oldalon volt egy rajz, ami csak egy kicsit különbözött az előzőtől, és ha gyorsan pörgette az ember, akkor egy mozgókép állt össze belőle.
amíg addig
az eltelt idő arrébb rakja
a körülöttem levő dolgokat.
hogy ne addig toljam az asztalt,
amíg felgyűröm a szőnyeget.
itt maradok, és várok,
amíg a hangsúly áttevődik.
amíg addig rakódnak a szavak körülöttem,
hogy kimaradok.
az eltelt idő arrébb tolja az asztalt,
a szőnyeg nem gyűrődik fel,
a várakozásnak nem marad tárgya,
és én átkerülök hangsúlytalannak
az előző mondatba.
Hegyi Zoltán Imre: mit is tanultam – négy kvartett
Hegyi Zoltán Imre az a fajta ember, aki minden nap ír. Ez persze még önmagában nem teszi se jó, se rossz költővé, emberré. Számomra a szociális érzékenysége és páratlan asszociációs képessége teszi egyedivé: az, ahogyan egyik gondolatból kibomlik a következő. @dontpanic írta az előző kötetéről:
„Olyan, mintha a lírai én folyamatos párbeszédben lenne a világgal, mintha minden és mindenki, akivel találkozik, elindítana benne valamit, inspirálná őt, és amire válaszul megszületik benne, belőle egy költemény. Mintha nem is tudna másképpen viszonyulni a világhoz, csak így, művészetté alakítva azt. És talán az az igazi művész, aki ezen a nyelven képes kommunikálni.”
ébredések (részlet)
ahogy kinéz az ablakon az elmaradt
zivatar alatt a hervadni készülő orchidea
valami nagy-nagy helyett pont elég
a szirmán az a picike fénylés
neked adom ezt a picike fénylést
azt hiszem, alapból neked vettem észre
ahogy te nekem azt a vándorló palota alakú
vicces kis felhőt
hogyan lehet ennyire mozdulatlanul vándorolni?
ezt a titkot senkinek se mondjuk el
két madár röpte rajzolja az eget
mosolyfirka az elmaradt zivatar egén
Kállay Kotász Zoltán: Káosz tejszínhabbal
A szerző eddig ismeretlen volt számomra, pedig nagyon érdekes asszociációi vannak. Emlékszem, hogy már a címen is felkaptam a fejem, hogy ez vajon mi lehet. Álhaikuk, (szó)játékok gyűjteménye. @Jucundus így foglalta össze:
„Néhol sándorgyörgyös, másutt meg fodorákosos.”
Addig pakolászott –
helyet talált
a szívkamrámban.
Csillagokat látok –
fejbe vert
a sűrű éjszaka.
Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt
Bízom benne, hogy Nádasdy Ádámot senkinek nem kell bemutatni, bár az utóbbi években leginkább Dante- és Shakespeare-fordításaival vonta magára a figyelmet. @Biedermann_Izabella ajánlja:
„Amikor jó egy vers, az gyakran létösszegző. Mindegy, öreg vagy fiatal írja, reggel vagy este, a szerelem elején vagy végén, valahogyan mindig szumma. Még ha gyakran nem is cum laude, mert a lét ugyebár nem minden pillanatában dicséretes.”
Ijedt zavarban felkapott lepel
Arany Jánoshoz
Mit tanultam tőled? Főleg a nyugalmat,
aki sokat ugrál, nekimegy a falnak.
Nem a robbanás kell: fontosabb a kontroll,
ne a kabátról írj, inkább csak a gombról,
nem a teljesség kell. A lényeg: a részlet,
csatok, övek, kapcsok, rövidárukészlet,
kis kincset keresni, sarat lepucolni,
jobb ízű a munka, ha régi a holmi.
Sorok, szavak szintjén, ott van a megoldás,
megkötni csokorba, amit elgondol más,
csak ne a sajátot, csak ne izgalommal,
foltozni kopottat, bíbelődni rommal,
háttal állni mindig, diszkrét félhomályban,
ezt tanultam tőled. Mégis fénybe álltam.
Most, árva énekem, mi vagy te? A szégyen,
önző önarcképem, szellőzés-igényem.
Ruhámat lehúztam, lenyúztam a bőröm.
Tarts vissza, szoríts le, nehezékem, őröm.
Peer Krisztián: Nem a sajátod
Peer Krisztián előző kötetével magasra tette a lécet: két éve a zsűri díját és a közönség díját is elnyerte. @Biedermann_Izabella ajánlja:
„Mit lehet tudni, az embernek miért tetszik egyik-másik vers, a másik-egyik meg nem. Hogy talán hasonló korú embereknek hasonló szenvedések, meg sebek jutnak. De ez egyáltalán nem biztos. Sőt. Valószínűleg nem is igaz. Inkább az lehet, hogy a sebek igazinak tűnnek. És hogy vannak nyilván olyan szókombinációk, amik igazabbak, mint mások.”
Életkor és társai (részlet)
Tudósnak indultam. Költő lettem.
Senki nincs felettem.
Bele se buktam, csak lebuktam:
rajtakaptak életuntan.
Megviccelt a cél, az utat utáltam,
de tovább megyek, mert jönnek utánam.
Szendrői Csaba: Mintha muszáj lenne
No, és akkor hangos meaculpázások közepette bevallom, hogy őt sem ismertem. Az Elefánt zenekar honlapja szerint Szendrői: „A hiperrealisztikus istenkeresés Don Quijote-ja. A varázslat és naturalizmus tisztatekintetű alkimistája. A pofonba rejtett csók harcművészetének megteremtője.” A kötetet @_selene_ ajánlja:
„…a dalszövegei örvényszerűen rántanak olyan lélekmélységekbe, ahonnan nehéz a visszaút a hétköznapiba. E kötet hasonló hatással bír: magába szippant és nem ereszt. Táncolnak, villannak az egymást felülálmodó képek, hordozva magukban azt az egyedi, hamisítatlan szendrőis stílust, amely az elvontságával válik oly plasztikusan igazivá.”
Dohány
Milyen monoton lett az ölelés.
Az utcalámpák is rágyújtanak.
Törött cigaretta vagy a belső zsebemben.
Szív fölött hordalak, tudat alatt.
Várady Szabolcs: De mennyire
Várady Szabolcsot a lap aljáig lehetne méltatni: költő, műfordító, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. De nekem akkor is az a figura marad, aki a Lecsó nevű irodalmi vetélkedőn mindig olyan szellemes feladványokkal állt elő, és pillanatok alatt lefirkantott egy hibátlan szöveget bármilyen versformában, bármilyen témában.
Mondd csak (részlet)
Mondd csak, emlékszel még a villamosra?
Az a bőrszíj vagy micsoda,
amit a kalauz megrántott, hogy mehet,
a lépcső, ahol lógni volt a legjobb.
Az ütközőre nem mertem soha.
A lányokat Béláék ablakából,
fehér blúzukba onnan látni be.
Jurányi utca, oda járt anyám is.
Már jött a nyár. Tényleg, hogy telt a nyár?
Verára emlékszel? De mennyire!
A zsűri tagjai: @Biedermann_Izabella, @ddani, @Jucundus, @lencsemate, @Littlewood, @LuPuS_007, @lzoltán, @_selene_, @virezma
A borítóképet @Csabi készítette.
Most rajtatok a sor! Olvassatok el minél többet a listáról (https://moly.hu/listak/2019-magyar-verseskonyvei), és szavazzatok, hogy a legjobb 10 közé került kötetek közül melyik nyerje el a közönségdíjat!
(https://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2020-ki-kapja-a-lira-kategoria-kozonsegdijat)
(Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy csak a szavazás kiírása előtt regisztrált profilokról származó szavazatok számítanak érvényesnek.)
A szavazás határideje: 2020. szeptember 23. Olvasásra fel!
