vargarockzsolt P

minden tartalma blogbejegyzései (231) borítói (134) értékelései (995) eseményei (1) észlelései (14) fülszövegei (147) hírei (14) idézetei (813) karcai (2233) kiadásai (18) könyvei (117) olvasásai (1129) polcai (22) szavazásai (2) témái (9)

Egry József: Önarckép (1928-1930 között)
„Festő szerettem volna lenni, folyton festettem”
Máté-Tóth András írása a Tiszatájban:
http://tiszatajonline.hu/?p=29380&fb_action_ids=10200376796155821&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map={%2210200376796155821%22%3A177414995751219}&action_type_map={%2210200376796155821%22%3A%22og.recommends%22}&action_ref_map=[]

Ezzel ma estére elleszek.
https://www.youtube.com/watch?v=ug1Vg1_VTDs

Felnőtt tartalom

J. O’Higgins: Önt hallgatva Casanova híres formulája jut az eszembe: „A szerelemben az a legnagyszerűbb pillanat, amikor megyünk a lépcsőn fölfelé.” Ezt nagyon nem tudnám elképzelni egy homoszexuális szájából.

Michel Foucault: Valóban. Egy homoszexuális inkább a következőt mondaná: „A szerelemben az a legnagyszerűbb pillanat, amikor a partner a taxiban távolodik.”

J. O’Higgins: Önkéntelenül is arra gondolok, hogy az Eltűnt idő nyomában című könyvben szerepel Swann és Odette kapcsolatának egy többé-kevésbé pontos leírása.

Michel Foucault: Igen, ez bizonyos értelemben igaz. De, jóllehet itt férfi és nő közötti kapcsolatról van szó, mégis tekintetbe kell venni az e kapcsolatot megalkotó képzeletet.

J. O’Higgins: És tekintetbe kell venni e kapcsolat patologikus természetét, ahogy Proust megalkotta.

Michel Foucault: E kontextusban a magam részéről figyelmen kívül hagynám a patológiát. Inkább ahhoz a megjegyzéshez tartanám magam, amellyel megnyitottam beszélgetésünk e részét, mármint hogy egy homoszexuális szempontjából a szerelemben valószínűleg az a legjobb pillanat, amikor a partner a taxiban távolodik. Amikor az aktus beteljesedett és a fiú már elment, akkor kezdünk a testének melegéről, mosolyáról, hanglejtéséről álmodozni. A homoszexuális kapcsolatokban elsősorban az aktus emléke a fontos, nem pedig az előzetes eltervezése. Ez az oka, hogy kultúránk nagy homoszexuális írói (Cocteau, Genet, Bourroughs) olyan elegánsan tudták leírni magát a nemi aktust: a homoszexuális képzelet lényegileg az aktus emlékéhez kapcsolódik, nem pedig eltervezéséhez.

Szexuális választás, nemi aktus (fejezet cím) 141. oldal

Felnőtt tartalom

J. O’Higgins: De beszélhetünk-e egyáltalán homoszexuális stílusról vagy érzékenységről? Például Richard Senenettnek az a véleménye, hogy nincs különbség homoszexuális és heteroszexuális stílus között. Ez az ön nézete is?

Michel Focault: Igen. Nem hiszem, hogy volna értelme homoszexuális stílust emlegetnünk. Természeti szinten a homoszexualitás fogalma nem jelent semmit. Éppen egy érdekes könyvet olvasok, amely mostanában jelent meg az Egyesült Államokban: Proust and the Art of Loving. A szerző rámutat a tényre, mennyire nehéz értelmet adni annak a kijelentésnek: „Proust homoszexuális volt.” Azt hiszem, hogy itt teljesen inadekvát kategóriával van dolgunk. Inadekváttal, mert egyrészt a viselkedések nem csoportosíthatók, másrészt viszont ez a fogalom nem ad számot a szóban forgó élményről. Voltaképpen mondhatnánk, hogy létezik „meleg” stílus, vagy legalább is állandó kísérletezés bizonyos életstílus, létforma, vagy életmód újraalkotása irányában, amely „melegnek” nevezhető.
Hogy a képmutatásra vonatkozó kérdésére is válaszoljak, igaz ugyan, hogy például a XIX. században bizonyos mértékig titkolni kellett a homoszexualitást. De a homoszexuálisokat hazugnak tekinteni annyit tenne, mint hazugnak tekinteni az ellenállókat egy katonai megszállással szemben. Vagy „uzsorásnak” tekinteni a zsidókat olyan korszakban, amelyben nem is választhattak más foglalkozást, mint az uzsorást.

Szexuális választás, nemi aktus (fejezet cím) 137. oldal

Posztnemzeti irodalom?
(Jürgen Habermas: A posztnemzeti állapot című munkája nyomán)

Vagyis Habermas végkövetkeztetése, hogy nemcsak eltűnik a nemzeti konszenzus, a nemzeti kánon és kultúra, hanem végső soron még arra sincsen esély, hogy helyébe kialakuljon egy „európai nemzeti” konszenzus, kánon, kultúra.
Mindez a habermasi vízió, vagyis a „posztnemzeti állapot” a nyelvhez, Közép- és Kelet-Európában a nemzeti fejlődéshez olyanynyira kötődő irodalom számára igencsak sötét jövőt jósol. A konszenzushiányt, ami kétségtelenül már napjainkat is jellemzi „posztnemzeti” irodalmunkban, felválthatja egy tökéletesen individualizálódott irodalom, atomizálódott kultúra, szubkultúrák sokasága jöhet létre, amely „sokaság” semmilyen módon nem kötődik nemzeti hagyományokhoz, pontosabban nem jobban kötődik, mint bizonyos világirodalmi alapvetésekhez.
Petőcz András: Idegennek lenni. 21-22. oldal

Az avantgárd Soros.
(Soros pénzt ad Erdélynek.)

Erdély Miklós mesélt egy történetet, talán fél évvel halála előtt, hogyan találkozott Soros Györggyel. Utolsó napjai voltak New Yorkban, amikor Soros váratlanul beállított Erdélyhez, a szállodaszobába, letett az asztalra valamennyi (elég sok) dollárt, és azt mondta: „Nem tudom, ki maga, nem ismerem. De mindenki azt mondja, adjak magának pénzt.” Erdély, amikor ezt a történetet mesélte nekem, hozzátette azt is, hogy „ abban a pillanatban Soros volt az avantgárd, nem én.”
Petőcz András: Idegennek lenni. 61-62. oldal

Emlékezés Orbán Ottóra

„ha innen nézed Babilon
ha onnan tadzsik és kalmük
lázár ervin meg bab ilon
és az ő őrült szerelmük”

Szóval, az a helyzet, hogy miközben „hugyoztunk a kert végiben”, ahogy Az újság című versben írja, és valóban ott volt „körben a huszadik század”, azt azért meg lehetett tanulni, hogy többnyire „egyet nyersz vesztesz százat / van okod bízni az égiben”. És, ha van okod bízni bármiben is, akkor nem kell mást tenni, mint hogy ne vegyük olyan nagyon komolyan a dolgokat. „Csaklizzunk el” egy látcsövet, ha lehet, és nézzünk bele mindkét végéről, és, ha belenéztünk, azt láthatjuk majd, hogy „ha innen nézed babilon / ha onnan tadzsik és kalmük / lázár ervin meg bab ilon / és az ő őrült szerelmük // vagyishogy minden relatív”.
Petőcz András: Idegennek lenni. 52. oldal