tigi5 ♥ értékelései 1026
http://moly.hu/ertekelesek/1109063
Mit is tehetnék ehhez hozzá?
Szóismétlések, néhány stilisztikailag felejthető megoldás, egy-két elbitangolt betű, rag, sőt egy név is :(
Azt még csak sejtem, hol járt a fordító agya, de hogy a szerkesztő se vegye észre. Nem is tudom, minek néznek át egy könyvet háromszor-négyszer.
És ennek ellenére imádom. Még az eredetiben hozzászoktam, hogy ez a Vere nem ugyanaz a Vere, akivel a harmadik kötetben megismerkedtem, innentől kezve szerelem második olvasásra. Aki nem szereti a kardos menyecskéket (nem kedvelte Jessicát), azt valószínűleg Grenville is idegesíteni fogja. Én csak a belső nyavalygásoktól kaparom le a tapétát, minden más nagyon tetszett. Pl. a kutya, a szereplők remek humora, ill. humoros helyzetek sora, Trent románca, Dain szerepeltetése, Vere Lydiára aggatott jelzői, titkok, a „könyv” a könyvben… és hosszú a sor (na jó, a szerelmetes jelenetektől sem zuhanok hanyatt, de nincs mit tenni, valami érthetetlen oknál fogva szex nélkül ma már nem könyv a könyv;) igen, tudom, hozzá tartozik az élethez:P)
Mindent egybevetve, a könyv felkerült a Chase-könyvek dobogójára, és megy a kedvencek közé.
:)
Imádtam! És nem csak a cica miatt (persze felmentem a Youtube-ra megnézni). Lenyűgöző, megható, szívderítő, szívszorító…
Persze elgondolkodtam, mit szólnak a nem tudom milyen terrierek tulajdonosai a legs*ggfejezéshez, milyen érzés lehet a Covent Garden metróállomás kellemetlenkedő dolgozóinak olvasni saját szemétkedésükről… stb. (És egy fordításbeli apróság, ami talán csak engem zavar: angolos létemre az issue szó automatikusan [isjú]-nak „olvasódott” a fejemben, épp ezért sehogy se tudtam mit kezdeni a toldalékolásnál betett „é” betűvel, pl. Issue-ét, Issue-éval, stb. Félreolvastam volna? Na, majd ha visszakapom a könyvet, újra nekigyűrkőzöm:)))
Egyelőre teljesen tanácstalan vagyok.
Tetszett is meg nem is.
Volt egy időszak az életemben, amikor jóformán nem is olvastam mást, csak megtörtént bűnügyeket és nyomozófeleségnek készültem, hogy majd én megmutatom…
Egy kicsit ezekre a dokumnetumszerűen felidézett történetekre emlékeztetett a könyv. Ez a része tetszett is nagyon. Amivel viszont nem tudtam mit kezdeni, a történelmi bevágások a boszorkányokról, boszorkányperekről. Bár érteni vélem, miért kerültek bele, nekem mégsem illenek bele a könyvbe. Mintha két különböző pakli kártyát (egy römi, egy magyar) kevertem volna össze, olyan élesen válik el a két dolog egymástól.
A stílus jó, olvasmányos, kár, hogy a szerző magyar létére nem ismeri a változat szót, s ő is verziókban gondolkodik (fél csillag levonás:). Ha már az íróink sem törekedne a szép magyar nyelvre…
Remélhetőleg BP nem adja fel az írást. Szívesen olvasnék még tőle valamit, mielőtt eldöntöm, az ott kell lennie a polcomon kategóriába tartozik-e.
:)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Közel akkorra hatást sem tett rám, mint a Kanyargó ösvény, pedig a téma nagyon jó. Igaz, a halálbüntetésről nagyon régen kőbe vésett, megváltoztathatatlan véleményem van, az is nyilvánvaló volt, hogy jó vége lesz (még szép!), tehát semmi katartikus élmény nem ért. Kb. úgy csordogáltak az események, ahogy vártam is, kivéve a közepe táján, a fél padlás tele van Joe és Darrell bedobozolt holmijával… résznél. Az egész helyzet szinte ordított, hogy most azonnal engedélyt kérni, és szálanként átnyálazni a dobozokat. OK, értem én, hogy nem lehet a felénél befejezni a könyvet… :) ennek ellenére kiábrándítóan hatásvadász, hogy már leszíjazzák Danielt a kivégzéshez, amikor megérkezik a halasztás. Talán ártatlan süldő lányka koromban még tövig rágtam volna a körmöm izgalmamban, most csak csalódást éreztem. Igaz, már az eleje sem jól indult, amikor az első két oldalnál háromszor kaptam elő a piros tollat, majd megnéztem, ki fordította, és volt-e lektor. Jó, semmi durva, inkább csak morgok, mintha csuda okos lennék. A „nővérkék”-re viszont muszáj volt átprogramoznom az agyam, részint mert a nővérke szó számomra kizárólag az ápolónőt jelenti (kivéve egy E/1 formát: pl. a nővérkémmel elmentünk…), és ilyen nagyszerű programra egyszerűen idegesítően idióta a kicsinyítő képzős elnevezés… ill. engem borzasztóan idegesített.
Ja, hogy öt csillagot adtam?
Mert amúgy imádtam a sztorit, a szereplőket, az elkötelezettséget… tulképpen mindent. És különben is, ha a Kanyargó ösvény megér 20-30-50 csillagot, akkor ez is megkaphatja az ötöt. ;) Jó kis könyv ez, még ha messze el is marad az előző résztől (nem is tudom, ezek után mennyire vagyok kíváncsi az első vagy a negyedik részre:).
:)
Próbáltam kicsit szigorúbb lenni a csillagozásban, hiszen vannak Garwoodnak ennél jobb könyvei is, de nem igazán tudtam megkeményíteni a szívem, és a fél csillag levonás is inkább az eszméletlen ronda, fél fejnek szól a borítón. :)
Most se nem ismételném magam, nem igazán változott a véleményem az angol változat elolvasása óta:
http://moly.hu/ertekelesek/1069256
:)
Nem hiszem, hogy újat tudnék mondani az előző értékelésemhez képest. :)
http://moly.hu/ertekelesek/962573
Mondanám, hogy magyarul is tetszett, de… $
Mindenesetre ott a helye kedvenc NR könyveim közt.
:)
Ez nem igazság! Nem is szeretek olvasni. MJP-t különösen nem! Ki sem lenne szabad adni a műveit…
De ha már megtették, az a minimum, hogy hatáságilag betiltják a munkát és megállítják az időt, amikor az ember leánya kezébe veszi valamelyik könyvét.
Délelőtt bejelöltem, ebédkor belekezdtem. Gondoltam néhány fejezet, pihi, aztán jöhet a munka.
Nem jött.
Olvastam az értékelések között, hogy néhányan csalódtak Simon történetében, így némi aggodalommal fogtam az olvasáshoz. Imádom MJP-t, nem akartam csalódni. Elég volt AQ jövőlátomása…
Nos, nem csalódtam.
Simon már az első részben is nagyon rokonszenves volt, most pedig újabb nagy szerelem született… első olvasásra. Sajnos, nem jegyzeteltem, és túl friss az élmény, de imádtam minden sorát, minden szereplőjét; na jó, pozitív szereplőjét, Drayton azért nem nyerte el osztatlan tetszésem, viszont nélküle honnan is derült volna ki a jókról, hogy milyen jók.
Csak azt sajnálom, hogy a magyar kiadók többsége nem képes egy sorozatot sorrendben kiadni. Próbáltam elhelyezni a négy fiatalt és persze Jeant a harmadik kötetben, amely annak idején nem igazán tetszett, de sehogy sem jött össze. Úgy érzem, kénytelen leszek újra olvasni a Bűvöletet.
Önként vállalkozót keresek, aki beugrana helyettem dolgozni.
:)
ui.: a tízes skálán természetesen minimum 12-15 pont!
Tanácstalan vagyok. Itt ülök már fél órája a billentyűzet fölött, és nem tudom, mit írjak.
Olyan barátaim ajánlották a könyvet, akiknek az értékítéletében feltétlenül megbízok, különösen ilyen témában. Ja igen, istenhívő vagyok, valláshívő viszont nem.
Azt érteni vélem, miért ajánlották, mitől lett sikerkönyv. Sok szív(em)hez szóló, nekem tetsző gondolat vagyon benne, de semmi eget rengető, semmi igazán új, olyan, amellyel a témában jártas emberke ne találkozott volna már valamilyen formában.
A Missy-féle tragédia erősen megviselt, ráadásul nem volt rokonszenves Mick, nem tudnám megindokolni, miért, de az egész család, különösen az Istent Papának nevező Nan valahogy hamis érzetet keltett.
Ezzel együtt nem írom le a könyvet, sőt hosszabb idő eltelte után újra fogom olvasni, hátha kiderül, mit hagytam ki. Egy dologra mindenképpen jó volt: szomorúan kell belátnom, hogy fényévekre vagyok még az elfogadástól…
Ez sem az igazi, de legalább AQ-es.
Ha ezt olvasom először, talán még hatost is kaphatott volna az ötös skálán, de így…
Már olvasás közben is elgondolkodtam, mi értelme volt jelen-múlt-jövő időrendben kiadni, és ahogy akkor nem találtam rá választ, most sem értem. Egyszerűen semmi sem indokolja számomra a felborított sorrendet.
Ami igazán bosszantó volt, az a sok ismétlés. Quick tulajdonképpen újra megírta az első kötetet a múltba helyezve. Néhol szinte ugyanazok a párbeszédek, és már valahol a közepén azt mondtam, hogy ha a harmadik kötetben megint el kell olvasnom ugyanezt, simán kivágom az ablakon.
Azért adtam mégis egy csillaggal többet, mint Az átoknak, mert számomra egyértelműen ez az első kötet, egyenes folytatása a Tökéletes méregnek, méghozzá nagyon jó folytatása. Első kötetnek remek, csak kár volt a „másodikat” és harmadikat megírni hozzá. :D
Nem is tudom, zavarban vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy egy AQ-et nem a legmagasabb pontszámra értékelek, még akkor sem, ha történetesen JAK-nak híják.
Igazából csalódás volt a könyv. Talán az is zavaró volt, hogy nem sokkal előtte olvastam el a Tökéletes méreg c. remek Arcane történetet, és folyton a visszafelé utalásokat kerestem. (Mivel a névmemóriám komoly fejlődésre szorul, igencsak bosszantó volt, hogy most találkoztam ezzel a névvel vagy sem.)
Ami azonban igazán elvette az élvezetet, az az volt, hogy képtelen voltam a mai környezetet elfogadni. Ez annál is furcsább, mert egyébként ezotéria kedvelő vagyok, nem kevés könyvet olvastam a témában, és mégsem. Oly idegen, megfoghatatlan volt. Kezdem nem bánni, hogy az első sorozat JAK néven írt 2., 3. és 6. kötete nem jelent meg magyarul.
Mondanám, hogy ezek után el sem tudom képzelni a jövőt, de mivel már végigolvastam a sorozatot…
Összegezve: nagy csalódás.
Huh, ez nem volt gyorsolvasás! Igen nehezen lendültem bele. Ez valami tendencia lehet, hogy iszonyú unalmas a könyv eleje. Ha nem lett volna "muszáj"…
Hanem a vége… no meg ami a kettő közt volt.
Tőlem lehet Dain könyve a top, nekem ez jobban tetszett.
Ami gondot okozott, az a főhős. Nem tudom, ki hogy vagyon véle, de a harmadik részből Ainswood rövid felbukkanása nyomán határozottan egy bugris bunkó képe maradt meg bennem. Nem is voltam képes összeegyeztetni azt a Vere-t ezzel a Vere-rel. Egyszerűen nem állt rá az agyam. A könyv közepén is túl jártam már, mire képes voltam felfogni, elfogadni a férfi főhőst.
A nő a romantikus irodalomban megszokott határozott, önálló, kardos menyecske, akinek semmi szüksége pasira. Majd még föladja a szabadságát… még mit nem! :)
A nászéjszakán jót kacarásztam. Nem akármilyen előjátékot adtak elő. :D Persze, a leánykérés sem volt szokványos.
Régi ismerőseink közül pedig ott van Trent és Dain, hogy teljes legyen az élmény.
Mindent összevetve nagyon tetszett. A végét már olyan gyorsan, türelmetlenül olvastam, hogy a felét sem értettem. Sebaj, majd a magyar változat megvilágosít (mer' ha nem, akkor igen nagy gondban leszek:)))
A sorozat negyedik kötete (a novellával együtt az ötödik), fellépett a dobogó II. helyére rögtön a második kötet mögé.
:)
http://moly.hu/ertekelesek/923592
Megnéztem, hogy mit adtam az eredetire, de fel nem foghatom, miért kapott tőlem majdnem max. pontot. Talán megcsusszant a kezem. :))
Sok újat nem tudok mondani ahhoz az értékeléshez képest. Szerintem nagyon érződik, hogy mennyiségre fizetnek (azóta túl vagyok a második részen is). Ha úgy cirka felét-harmadát kigyomlálnánk, szerintem nagyon jó kis könyv lehetne, de így csak azt tudom javallani az olvasóknak, hogy ne adjátok fel. Amikor úgy érzitek, hogy most lövitek főbe magatokat, ha nem történik valami, lapozzatok, és keressétek a cselekményt. Mert ahol történik valami, ott azért jó a könyv. Nekem kicsit levon az értékéből, hogy a szerkesztő – ki tudja, miért – eltüntette a dőlt betűs részeket. Pedig nem véletlenül van nyomaték egy-egy szón… Sosem fogom megérteni a szerkesztőket, s nagyon örülök, hogy én nem vagyok az.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Csak rászánom magam pár gyors sorra.
Az biztos, hogy jobb, mint az első kötet. Míg abból minimum a felét kihagytam volna, itt legfeljebb 100-120 oldalt gyomlálnék ki. Amikor ötvenedszer olvasom ilyen, olyan, amolyan megfogalmazásban, hogy Alice szobalány volt, hogy Miles mekkora korhely, milyen cinikus, érzéktelen, stb., hogy csak a lány pénze kell neki, ja, meg a teste természetesen… és a végtelenségig folytathatnám az ismétlések sorát, no olyankor nagyon szívesen mondanék valamit az írónőnek.
Viszont, amikor történik valami, az nagyon jó, a párbeszédek élvezetesek, pergők, humorosak. Miles anyja tipikus arisztokrata mama, s néha a könnyem is potyogott, ahogy Miles a pokolba kívánta az egész kedves családot. Felbukkannak az előző részben megismert szereplők (ezt különösen szeretem a sorozatokban), köztük Tom is, aki megszökik a börtönből, így legalább a bonyodalom is képviseltetve vagyon, főleg hogy Lydia Cole sem veszett el.
Tom szökésének hála a három jó barát nem unatkozik, nyomozhat tovább, s meg kell mondanom, az eredménnyel sikerült is meglepniük. Csak azt nem tudom, mi lesz a következő részben (azonkívül persze, hogy a harmadik páros is összejön:), mert itt már mindent megoldottak, gyilkos leleplezték, Alice-t megmentették, és mindenki „heppi”.
Ajaj, sok a szöveg.
Szóval a lényeg, ha az ember túl tud jutni az unalmas, ismétlős részeken, akkor nagyon jó könyvecskét kap a kezébe.
:)
Annyi sok szép csillagot kapott a könyv, hogy nem is nagyon merek semmit írni.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszett. A jó öreg kiszámítható Nora most sem okozott csalódást, sőt ebből a részből már kiderült a másik két páros is. Gondolom, most Laurel jön, és a végére tartogatják Parkert. Majd meglátjuk.
Ami miatt mégsem bírok pontot adni, igazából az én problémám (és valszeg rajtam kívül senkinek fel se nem tűnt).
– Szia, Mrs. G.
Egyszerűen sírva fakadtam rajta.
:'(
Igazából – idő- és teljes kötet hiányában – csak Loretta Chase-t olvastam el, mert kíváncsi voltam „három és feledik” részre is, amit nálunk nem jelentetnek meg… sajnos. Mivel csak egy novellát olvastam el a négyből, nem ér csillagozni, így csak itt jegyzem meg, hogy LCh öt csillag, ha valaki kedveli (mint pl. én), négy-négy és fél, ha valaki nehezen viseli a lassú építkezésű műveket (mint pl. a sorozat első kötete). Ahogy a RÍT-en írtam:
„Chase szokás szerint nem kapkodja el az indítást, de ha az ember nem hajigálja el az elején, a végén már le sem tudja tenni. :) ”
Dorian főhősnek igazán remek, de nekem Gwen tetszett nagyon. Nemhiába Jessica unokatestvére (3. rész), belevaló nő! (Amúgy egy-két említés erejéig felbukkan Dain és Jessica is a könyvben… és babát várnak:)
Melegen javallom mindenkinek, akinek egy kicsit is tetszett az első három részből bármelyik is.
Talán nem ér meg öt csillagot, de… nemhiába Garwood a gyengém! :)
Nem hiszem, hogy bárkit is meglepetés ér, aki szereti JG FBI-os történeteit. A pasi simán tökéletes egy hozzá hasonlóan tökéletes társsal (még szép, egy történetbe minimum két szuperhős dukál!:). A csaj belevaló jó fej, a szokásos szörnyű családi háttérrel, és ahogy az már szintén lenni szokott, legalább egy normális családtaggal. Van kisgyerek, nincs kutya vagy macska. Nem hiányoznak a humoros részek, a romantika, az izgalom. Szóval minden megvan benne, amit Garwoodot könnyen olvashatóvá és szerethetővé teszi.
Nem rossz. Átlagos, kiszámítható NR történet.
Ami tetszik benne, a négy lány barátsága, aranyos volt a csetlő-botló, végtelenül türelmes és a hivatását nagyon szerető és egyébként is remek irodalomtanár. Kár, hogy a fordító olyannyira ismeri Shakespeare-t, hogy nem is tartotta szükségesnek utánanézni a címeknek, így lett a Vízkeresztből Tizenkettedik éjszaka. Aranyos!
Nem olvastam el előre a fülszövegeket, s most kíváncsian várom, valóban annyira kiszámítható-e NR, mint gondolom. Emma kirohanása után úgy tippelem, hogy valamelyik kötetben össze kell jönnie Jackkel. Majd meglátjuk…
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
http://cariad5.blogspot.hu/2012/10/tiffany-reisz-siren.html
:)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Hm, érdekes egy könyv. Fiona nem kapkodja el az elejét, lassan csordogálnak az események. Ahhoz azonban elég jól időzít, hogy amikor éppen letenné az ember, hogy uncsi, történik valami. Nem nagy dolog, de épp elég ahhoz, hogy tovább olvasd. Ezzel együtt azt mondom, az első háromszáz oldalt akár a felében is meg lehetett volna oldani. Persze lehet, hogy csak szimplán türelmetlen vagyok.
Ami tetszett, az a korszak. A legtöbb történelmi romantikus, amit olvastam, vagy skótos volt a XI-XII. századból, vagy jóval később, a Regency korában játszódott. Érdekes volt abból a korból származó romantikát olvasni, amikor még oly keveset tudtak az emberi testről, és az egyház tiltotta a holtestek boncolását. Ami azt illeti, az egész könyvben a témába vágó, fejezetek előtti „Örök Rózsa” könyv idézetek tetszettek a legjobban. El is határoztam, hogy kigyűjtöm őket külön kis „könyvecskébe”. :)
A női főszereplőtől nem zuhantam hanyatt, de egy kicsit meghatott, hogy a végére csak sikerült megtanulnia, mi is az a család. Viszont nagyon örültem, hogy nem vagyok a helyében, mert fogalmam sincs, hogy tudnék a két pasiból választani. A festőgyerek pontosan az a jópofa, az élet dolgaiban magát feltaláló emberke, akire mindig számíthat a nő, akibe beleszeret és elszökik véle. A vőlegény, a valaha bosszantó könyvmoly kamaszfiú, mostanra férfivá érett, odaadó és hű férfivá, akire mindig számíthat a nő (bár a kornak megfelelően, de mai szemmel nézve meglehetősen lökött dolgai vannak arról, hol a nő helye:), s akibe beleszeret és hozzámegy feleségül.
Na, erre köss csomót!
Fiona nagyon okosan nem is választ a kettő közül, hagyja, hogy az olvasó körmét lerágva felkutassa a világhálót az amúgy még meg sem írt második kötet után…
:)
