RKAti P értékelései 306
Talán tudjátok, hogy van az az úgynevezett élet. Na, és akkor vannak olyan helyzetei amikből nem tudunk és nem is feltétlenül akarunk kilépni, mert az élet természetes velejárói, nyomasztó és szomorú voltuk ellenére.
Patrick Rothfuss képes rá, hogy még ilyen helyzetben is „elringasson” a meséjével.
Már máskor is megfigyeltem, hogy nehéz helyzetben, vagy amikor a fáradtság erőt „nyer” belőlem, akkor a mesékhez fordulok.
Nem is írok mást, hiszen a többiek már biztosan leírtak minden leírhatót. Majd választok egy szám íze szerintit.
Csak annyit akartam írni, hogy ha klasszikus mesére vágytok felnőtt köntösben, akkor ez telitalálat.
Nem túl gyakran olvasok sci-fit, de ez nagyon tetszett!
Jó lett volna egy szuszra elolvasni. Nagyon egyszerűen, de érdekesen ír. Aprólékosan és mégsem unalmasan.
Feszültség, izgalom, komoly gondolatok…. van ebben minden.
Egy dolgot azonban a szemére kell, hogy vessek Wellsnek, mégpedig azt, hogy egy regény közepén nem illik utalásokat tenni arra, hogy mi fog történni a végén.
Elfojtott izgalommal olvastam a könyvet, vajon mi lesz a sorsa az embersiégnek, és akkor ő arról ír, hogy mi derült ki a marslakók boncolásánál? Nahát, nahát!!!!
Viszont köszönetet mondanék, hogy gyarapította ismereteimet az állatvilágról, mert be kell, hogy valljam fogalmam sem volt róla, hogy valóban létezik tengeri nyúl.
Majd karcolok egyet a tengeri nyúlról, hogy más is részesülhessen eme tudásban!
Hrabal… Nem is értem, hogy eddig hogyan kerülhettük el egymást?! A könyveiből készült filmeket nagyon szeretem, fura, hogy nem olvastam eddig tőle semmit.
Olvastam, élveztem minden szavát, láttam magam előtt az embereket. Groteszk? Lehet. Talán azért volt olyan megnyugtató és könnyed olvasmány, mert groteszk, mert olyan távoliak a problémáik, mert annyira más a temperamentumuk, mert kockázat nélkül szerethetem őket?!
Aztán egyszer csak a döbbenet, már nem vagyok kívülálló!
Ezt kifejezetten nekem szól!
Honnan tud róla?
Mit akar mondani?
Vigasztal? Magyaráz?
Miért teszi ezt velem? Semmi köze hozzá!
Tudom, hogy ez az élet! Tudom, hogy el kell fogadni, és igen tudom, hogy nem tehetek semmit!
Gondolatok, amiket nem tudtam (és talán nem is akartam) megfogalmazni, szavak amiket nem akartam egymás mellé tenni…..
Véletlen, hogy most olvastam el?
Karin Slaughter nagyon jó krimiket ír.
Ez a könyv nem krimi.
Ez a könyv gyilkos.
Megölte a lelkem egy darabját.
Másfél- két óra tömény borzalom.
Az első mondatból kiderül egy rákos beteg utolsó napjáról olvasok.
Egy anya, egy feleség, egy tanárnő haldoklása.
Egy anya, egy feleség, egy tanárnő visszaemlékezése.
Két dologra késztetett ez a könyv, amit normál körülmények között nem szoktam tenni.
Elsőként: nem szoktam káromkodni. Nem azért, mert elveim vannak, hanem azért, mert ritkán jutok olyan lelkiállapotba, hogy ingerem legyen rá.
Munkába indulás előtt, a reggeli szendvicsem fogyasztása közben loptam egy pár percet az olvasásra. Gyanútlanul. Nem tudhattam, hogy mit fog az arcomba vágni az a pár oldal. Aztán csak ültem az autóban és azt mondogattam: „B…. meg! B…. meg!” és még egy párszor.
A második dolog, amire késztetett, hogy amint véget ért a könyv, és azt gondoltam, hogy van annyi időm, hogy egy szuszra újra olvassam, egy szuszra újra olvastam.
Nem akartam elhinni. Olyan egyszerű stílus, olyan magával ragadó, olyan hétköznapi….. én is mesélhetném …. te is mesélhetnéd…… DE remélem sosem lesznek ilyen emlékeim, remélem sosem lesznek ilyen emlékeid!!!!!!!
Ez alapvetően más volt, mint az eddig olvasott könyvei. Természetesen nem az zavart, hogy lassú volt, hiszen azt kifejezetten szeretem a könyveiben. Tudom én, hogy mit is akart érzékeltetni, de valahogy nem hatott rám, legalábbis nem a tőle megszokott módon.
A vége pedig…… egy kicsit zavarba jöttem, azt hittem van valami logikai bukfenc, de …. aztán belenyugodtam!
@peters -nek, mert szigorú és nem adja enélkül a cseh irodalmi kihívás kitüntetését!
Szeretem azokat a könyveket amiket gyerekszemmel-szájjal írnak meg. De ez nagyon nehéz műfaj szerintem. Könnyen ki lehet esni a szerepből. A gyerekek valóban speciális szemszögből látják a világot és olyan összefüggéseket vesznek észre, fogalmaznak meg, amiket felnőtt fejjel már nem teszünk (talán némi alkohol hatására). Ezt nagyon nehéz egy egész történeten keresztül tartani. Talán ezért három csillag….
Önreflexió: Hrabal sem felel meg ennek e kritériumnak és mégis….. Na, de ő Hrabal!!!! :)
Mindig utáltam amikor elemezni kellett egy irodalmi művet. Mire gondolt a költő?
Hát honnan a jó fenéből (bocs!) tudhatnám? Azt tudom csak, hogy bennem milyen gondolatok támadtak. Miért nem arra voltak kíváncsiak a magyar tanárok?
Szóval ezt a regényt olvasva folyton az jutott eszembe, ha most elemeznem kellene a középiskolában, akkor azt írnám, hogy az író bizonyára a fasizmust elterjedésének okát, lehetőségét próbálta szimbolikusan kifejezni. (egyébként valószínűleg nem :) )
Nekem mégis magyarázatként szolgált. Nem elfogadható számomra, de érthető magyarázat!
Régen láttam a filmet, így csak arra emlékszem, hogy az nagyobb hatással volt rám, mint most a könyv.
Viszont egy jó tanács a moly közösségének:
– tegyük fel, hogy hasonló helyzetbe kerültök
– tegyük fel, hogy egy élő állat hatalmas kincset és presztizst jelent
NE higgyjetek a marketingeseknek! Két nyúl, sokkal, de sokkal jobb választás, mint egy kecske!
Egy „hajdanvolthobbikecsketenyésztő” tanácsa!
Itt van.
Az enyém.
Kinyitom…. és szomorú leszek.
Eddig a lehetőség, a várakozás öröme volt… az enyém lehet, elolvashatom.
Most pedig ha tényleg elkezdem, akkor hamarosan véget ér!
Lehet, hogy rossz lesz!? Unalmas!? Csalódni fogok!?
„Aki jó hentesfeleség akar lenni, az szeresse a vért, punktum, mondta Mátyus Béci, és elegáns mozdulattal körbekanyarította a jobb első sonkát.”
Első mondat.
Csalódás? Ugyan már, hogy lehetne csalódás? :)
Most kellenek a közhelyek: „Nem a cél a fontos igazán, hanem az odavezető út!”
Így hát csak élvezem a szavait! Szavakat, amiket más leír egymás mellé, csak éppen más sorrendben.
Én ezt a sorrendet szeretem!!!!!!
Szeretem azokat a regényeket, amik olvasása közben elhiszem, hogy tulajdonképpen ez lehet valóság! Azért mert én nem vagyok más? Mert nem vagyok különleges és nem érzékelem? Attól még lehet valóság!
(mondjuk éppen ezért a hihetőségért haragudtam Daren Shan-ra, hiszen ugyanezt írta meg gyerekeknek, hihető és sajnos elég ijesztő módon)
A második történet olvasása közben jutott eszembe, hogy az Inkvizítor gondolatai, cselekedetei például milyen „értehtően” magyarázhatnák egy-egy sorozatgyilkos „küldetését”!
Attól még ….
@Lali kedvenceként találtam rá erre a könyvre. Amit ezúton köszönök! Nagyon tetszett!
Megszerettem ezt a könyvet, mert gondolkodásra késztet, mert kizökkenti az embert a sablonjaiból, és mert nem teszi lehetővé a felületes olvasást!
Én nem tudtam pl.: elalvás előtt olvasni, még éber állapotban is többször előfordult, hogy vissza kellett olvasnom, hogy tényleg megértsem az összefüggéseket!
Sikerült hétköznapi nyelven megfogalmaznia gondolatait – ez persze szükségszerű volt, hiszen ha azt akarta a szerző, hogy az „önző gén mémje” elterjedjen, akkor ……
Egyetlen nagy hátránya van a könyvnek, mégpedig az, hogy annyira szívesen idéznék belőle még-még….. de nem szeretnék túlzásokba esni.
Talán még egyet választok!? Vagy kettőt?
Jól megírt könyv, sodró, lendületes…… de ezt mégsem szerettem olvasni!
Természetesen a témája miatt. Leginkább azt nem szeretem benne, hogy elhiszem neki, hogy valóságos történet… márpedig ez borzalom!
Ez egy véletlen találkozás! Simenontól krimit kerestem, de valami egészen mást találtam.
Számomra két „gondolatkör” végiggondolását tette kötelezővé.
Az első mondhatni talán sablonos is, számtalan könyv témája ez, miért kell ahhoz egy súlyos betegség, egy tragédia, hogy elgondolkozzunk az életünkön. Sokszor „csak úgy” élünk, és sem a szépséget, sem a rútságot nem vesszük észre. Remélhetőleg a főhősnél sokkal több valódi kapcsolattal rendelkezünk, remélhetőleg érzékenyebbek vagyunk a szeretteink érzelmeire, problémáira! De bizony gyakran megesik mindenkivel, hogy elsétál egy gyönyörű pillanat, egy fénysugár, egy lombos fa, egy mosoly, egy csillogó szem, egy gesztus mellett, ami, ha egy kis időt szánnánk rá óriási értéket jelenthetne számunkra!
Nem szabad megvárnunk, amíg baj történik, néha egy-egy álmos reggelen idézzünk vissza emlékezetes pillanatokat, amikre szívesen emlékezünk, és olyan eseményeket is, amikre nem, de így lehetővé válik, hogy még egyszer ne kövessük el ugyanazt a hibát!
A másik „gondolatkör” a kiszolgáltatottsággal függ össze. Az ajánlóban írja is Simenon, hogy azoknak ajánlja a könyvet, akik beteg emberekkel foglalkoznak. Munkám során nem beszélő, értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozom, vagyis olyan gyerekekkel akik teljesen ki vannak nekem szolgáltatva. Időnként nagyon megterhelő lelkileg a felelősség, vajon eléggé figyelek rájuk, vajon eléggé rájuk hangolódtam? Jól értelmezem az apró jelzéseiket, gesztusaikat? Természetesen az elsődleges célom az, hogy megtanítsam őket valóban kommunikálni, hogy megértsék ők is befolyással vannak a környezetükre.
Érdekes volt olvasni ezt a könyvet ebből a szempontból is, hányszor fordult elő, hogy Maugrast nem kérdezték meg mit szeretne csinálni (pedig egy idő után ő írásban már tudott kommunikálni), hányszor beszéltek a feje fölött, mint egy tárgyként kezelve őt, mintha ott sem lenne. Mennyire szörnyű lehet ezt megélni! Egyrészt kiszolgáltatott vagy, ami teljesen ismeretlen érzés, kínos és rettentő lehangoló, másrészt semmilyen befolyással nem lehetsz a veled történtekre, nem kérhetsz magyarázatot, nincs választásod!
A segítő hivatást űzőknek valóban el kell olvasni ezt a könyvet, sőt mindenkinek hiszen sajnálatos módon nem tudjuk, hogy mikor kerülünk abba a helyzetbe, hogy egy szerettünknek szüksége lesz a segítségünkre!
Mostanában elég sok krimit olvasok. Mondhatni második krimi olvasós időszakomat élem. (Az elsőt 13-14 éves koromban.) Valamiért ez a történet nem ragadott magával. Igazán nem tudom miért. A történet nem annyira pörgős és véres (beteges), mint Jo Nesboé , de nem is annyira komótos, mint Simenoné. Akiket egyébként nagyon szeretek. Néha leült történet és nem azért, mert megfeneklett a nyomozás.
Mindenesetre a kíváncsiságomat felkeltette, vagyis teszek még egy próbát.
Nem tudom, hogy a fordítás miatt, de nem minden novella hatott egyformán rám. Utólag visszanéztem és Szász Imre fordításai tetszettek a legjobban.
Ami még újdonságként hatott rám az a szelíd humor, amit több írásában is megtaláltam. Két novellában is ír gyerekekről (illetve gyerekkori élményekről), egyszerűen, de valóságosan ábrázolja a gyermeki gondolkodásmódot, ami sokszor meglepi a felnőtteket, pedig nagyon logikus!!! (Az egynapi várakozás és az Apák és fiúk)
Ritkák azok a könyvek, amik többször is elérik nálam, hogy olvasás közben azt érezzem, hogy …..
Na, ezt soha nem fogalmazom meg értelmesen! :) Hátha mégis valaki érti, érzi majd!?
„Jaj, ez nagyon ….” , eltorzul az arc és mégis nevetsz!
Mert belelép a dolgok közepébe, nem szépít , leírja és rád bízza, értsd ahogy akarod! Ráadásul meg sem tudom mutatni egy idézettel mire gondolok, mert ahhoz az egész történetet kellene idézni. Talán @Ydna idézete a négy fekete ruhás férfiról, talán egy kicsit érzékelteti mire gondolok!?
