„A bőbeszédű, fürge Köszpannal ellentétben Erlepesz zárkózott ember volt. Masszív arca, robusztus termete magabiztosságot sugárzott. Amikor a dombrát kezébe vette, magába mélyedt, s mintha eltávolodott volna a hétköznapoktól, mint amikor az ember arra készül, hogy titkos vonzalmait fedezze fel magában. Miközben a dombrát felhangolta, hosszú, bölcs pillantást vetett Edigejre, és kissé kidomborodó, nagy fekete szemében fények villantak, visszaverődve, mint a tengeren. Amikor aztán rácsapott a húrokra, és hosszú, erős ujjait végigfutatta rajtuk felfelé és lefelé a legmagasabb hangokig, a dombra egész nyaka hosszában, egyszerre a hangok egész fürtjét tudta kicsalni a hangszerből, s közben újabb hangfürtöket kötött csomóba, amelyeket aztán, a témát kibontva , marokszám tépett le a húrokról – Förgeteges Edigej megértette, hogy nem lesz könnyű és egyszerű számára ennek a zenének a hallgatása.”
Csingiz Ajtmatov: Az évszázadnál is hosszabb ez a nap
299.o.
http://www.youtube.com/watch?v=PFZDufUOadg&feature=share&list=RD027_QpkcqjZD0
