ppeva MP
Czipper Ágota: 144 ártatlan nap 73% ↑ 6%
Véletlenül került a kezembe, de egyáltalán nem véletlenül olvastam el. A tágabb családomból valaki hasonlót élt át, igaz, az ő története közel öt évig tartott… Tehát kifejezetten azért olvastam el ezt a könyvet, hogy több fogalmam legyen arról, mi történik egy ilyen helyzetben. Egész konkrétan: egy görög börtönben.
Ez a könyv egy terápiás könyv. Nem az olvasónak, hanem annak, aki írta. Azért írta, hogy föl tudja dolgozni magában a vele történteket.
Én viszont, mint olvasó, elégedettebb lettem volna a 248 oldalból mondjuk egy remekül összesűrített 30 oldallal. A többi folytonos ismételgetés volt, és mikor a százvalahányadik oldalnál azt írta, hogy eltelt negyvenvalahány nap, felsóhajtottam: Te jó Isten, akkor még végig kell kínlódnom ebben a stílusban vagy száz napot! (A férjem, akinek először gyanútlanul odaadtam elolvasásra, kb. itt le is tette azzal, hogy attól, hogy valakit ártatlanul bezárnak 5 hónapra, sajnos még nem lesz író…)
Próbáltam úgy olvasni, hogy gondolatban lehántottam a szövegről az egyre idegesítőbb részeket. És bár próbáltam fékezni magam, és nem ítélkezni, de nekem (csupán az olvasottak alapján) nem kellett ahhoz 160 oldal, hogy rájöjjek, milyen hihetetlenül üres és önző ez a lány… (Igen, erre ő a 160. oldalon ő maga is rádöbben – igaz, utána is pont olyan önzőn és üresen viselkedik.) Az, hogy minden fejezet elejére egy bölcs és magvas gondolatot tűzött, és fél oldalanként ezoterikus és pozitív szósszal öntött le mindent, ennek fényében nekem egy idő után különösen sok volt. És hiteltelen. Leginkább ahhoz hasonlított, mikor egy gyerek hajtogatja a sötétben, hogy „nem félek, nem félek”. Teljesen érthető magatartás, de ezt ennyi oldalon olvasni egyre lelombozóbb, hiszen én egy könyvet szerettem volna olvasni.
Sajnálom, de nem tetszett. A három csillagot meg arra a jól elrejtett 30 oldalnyi érdemi részre adtam.
(A vele történtek miatt őszintén együtt érzek a szerzővel – itt most csak a könyvről szerettem volna elmondani a véleményemet.)
Jacek Hugo-Bader: Fehér láz ↑ 33% Delirium tremens
Teljesen egyetértek Mariusz Szczygiellel (ld. fülszöveg) – Hugo-Bader helyettem (is) ment el mindezeket a kalandokat megélni. Gyerekkorom óta azt a vágyat dédelgettem magamban, hogy egyszer majd eljutok Szibériába meg a Bajkál tóhoz, és megnézhetem, átélhetem mindazt, amiről annyit álmodoztam meg összeolvastam. Igaz, azzal, hogy ő ott járt, és ilyen fantasztikusan leírta mindazt, amit tapasztalt, illúziók tömegét rombolta le bennem… Mert ez a világ már rég nem az a világ. És talán sosem volt olyan, igazán olyan, amilyennek magamban elképzeltem. Meg merném kockáztatni: még csak nem is hasonlított. Utólag azért meglepett, hogy Hugo-Bader kalandjait olvasva egyáltalán nem irigykedtem (sőt, inkább örültem, hogy nekem nem volt részem bennük…), csodáltam viszont a merészségét, a bátorságát, a szakmai hozzáértését, azt, hogy bárhol és bármikor szót tud érteni minden rendű-rangú emberrel.
Amit Hugo-Bader látott ("kóbor kutya perspektívából"), az valami hihetetlen keresztmetszetet ad a birodalom-ról. És olyan pengeélesen vág és sebez, olyan pontos és közben sírnivaló látleleteket tereget elénk, hogy az embernek eláll a szava tőle. A Delírium tremens mint alcím roppantul találó – láthatjuk, hogyan issza/kábítózza halálra magát egy birodalomnyi ember… Mert nincs jövő, jelen sincs, és múlt is egyre kevésbé. Ez a minta, a lehetőség és a menekülés.
Nem bánom, egyáltalán nem, hogy vesztettem az illúzióimból. Nagyon örülök, hogy találkoztam ezzel a könyvvel, és mindenkinek csak ajánlani tudom.
Ha ez tetszett, → Jacek Hugo-Bader: Fehér láz
olvasd el ezt is. → Ryszard Kapuściński: A birodalom
Marta i jej przyjaciółka Aneta znajdują dwa trupy i z różnych powodów zamiast zgłosić sprawę na policję… ukrywają je w piwnicy. Mają z tym trochę kłopotu – najpierw kupują wielką zamrażarkę, potem zakopują zwłoki w piwnicy. Tymczasem po piętach depczą im przestępcy, którzy szukają ukrytego przed laty cennego łupu, policja, tajemniczy przystojny mężczyzna, były mąż Marty i szalona staruszka.
