2010.06.08-án a Bp-Nyíregyháza vonaton Piroska merült bele. Néha a víz alá merült táj nézelődésébe is, de a könyv is lekötötte. Ruházatában dominált a piros és árnyalatai: bordó felső, piros farmer, rikítóvörös papucs, még a dossziéja és az esernyője is pirosas. Kedvenc színének látása és láttatása is hozzájárult érzelmi jóllétéhez.
padamak észlelései
Dr. Csernus Imre: A nő
2010.06.08-án a püspökladányi vasútállomáson vonatra várva egy sportos idős nő, göndör fekete hajjal, az épület felé fordulva minden zavaró körülményt kizárva bújta. Az elején járt. Azért a pesti gyors bejelentésére a könyvet elrakta, s magát a vonatra felrakta…
Nemere István: Az anyák éjjel sírnak
Nem ilyen borítóval, de ezt olvasta egy nyugdíjaskorhoz közeli nő, orrhegyére csúsztatott szemüveggel, drapp bársonynadrágban, lila flanellfelsőben a 2010.05.05-én Záhonyból Bp-re tartó vonaton. Az út elején kezdhette, szépen haladt. Szolnoknál, a könyv harmadánál leszállt.
Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
2010.04.19-én délután a Debrecen-Berettyóújfalu buszon egy elegáns és pedáns 25 év körüli hölgy magassarkúban, fekete farmerban, begombolt szövetkabátban, helyetfoglalását követve elrendezte esős cuccait, majd a végéből hátralevő kevés részbe kezdett nagy koncentrációval. Az se zavarta, hogy valaki a mobilján sokat beszélve zavarta…
Dr. Lawrence Crabb: Mélybenéző
2010.04.12-én a BTA mesterképzésének felvételijére jött az egyik jelölt ezzel a kezében. Felvételihez méltó öltönyt viselt.
Biblia
2010.04.12-én üzletnyitások idején a Westend emeletén egy aránylag csendes bőrfotelben mélyedt nagyon bele egy fejtetőn összefogott fekete hajú, farmerkabátos, drappszoknyás 25-30 körüli hölgy. Kb. valamelyik nagypróféta kötötte le.
A. J. Cronin: Északi fény
2010. április 7-én reggel a Nyíregyháza-Bp. vonaton egy nyugdíjas korú néni (szürke sportcipő, trapézfarmer, kötött pulóver, festett rövid haj) a II-V. fejezetet olvasta. Többre nem jutott, mert bealudt…
Louis W. Meldman: Misztikus szex – Szerelem, eksztázis és misztikus élmény
2010. április 7-én este a Bp. Keletiből induló Corona nemzetközi gyorsra a barátjától elbúcsúzva szállt fel egy rövid fehér pólós, koptatott farmeres lány. Lábát az ülésen maga alá húzva Püspökladánynál kezdte – kicsit szégyenlősen – olvasni e könyvet.
Dr. Szenczi Miklós: Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul!
2010.03.03. a Záhony-Bp gyorsvonatra Karcagon fel, majd Cegléden leszállt ifjú pár rövidhajú férfi tagja drapp nadrágban, középen szürkesávos piros pullóverben bújta alaposan. Pedig már rongyosra szakadt példány volt – a könyv…
Charlaine Harris: Élőhalottak Dallasban
2010.02.19-én reggel egy huszonéves lány kék koptatott farmerben, fehér cipőben, a középtáján járt, a Békéscsaba-Miskolc buszjáraton. Debrecenben hátizsákjába tette s leszállt.
Gárdonyi Géza: Mai csodák – A természet mindenségéből
2010.02.09. reggel a Záhony-Bp. gyorsvonaton egy 30év körüli fiatalasszony hosszú egyenes fekete hajjal, hosszú fekete kabátban, hosszú fekete magassarkú csizmában, el-elmosolyodva és -gondolkodva kezdte olvasni – nem túl hosszú ideig.
Szilágyi Lajos – Fucskó Ferenc: Trixi nyaralni megy
2010.02.09. reggel a Záhony-Bp. gyorsvonaton egy 8-9éves kisfiú olvasta félhangosan édesanyja és nagymamája büszke tekintete és a többi utas mosolya közepette.
Kemény Zsigmond: Zord idő
2010.02.09. reggel a Záhony-Bp gyorsvonaton egy ősz-szakállú-hajú 70es férfi narancssárga bőrcipőben, zöld farmerban, szürke kötött kardigánban. A vége felé járt. Kérdésemre elmondta, hogy már másodszorra olvassa, és eladná nekem 200Ft-ért. Nem vettem meg… (itthon megvan)
Dan Brown: Az elveszett jelkép
2010.02.09 de. 10 körül a Bp. VI. ker. Munkácsy utcában velem szembejövő két lány közül az alacsonyabbik szorongatta a kezében, ujját a harmada körül a lapok közé téve hevesen magyarázott a társának.
fr. Dr. Barsi Balázs OFM: A megkísértés misztériuma
2010.01.30-án a Biharkeresztes-Püspökladány hajnali személyvonaton egy festettvörös hajú, zöldsálas, virágmintás farmerben utazó 40es éveiben járó hölgy fogta – de inkább szunyókált még.
Michael Palmer: Gyilkos dózis
2010.01.30. Záhony-Bp gyorsvonaton egy szemüveges, kék pulóveres, lila selyemsálos középkorú hölgy kb. a harmadánál járt, de hamar belealudt.
Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék
2010.01.30. Záhony-Bp gyorsvonaton egy rövid, szőke göndör hajú kismama az ölében ülő 4-5éves szemüveges kislányának olvasta fel. Aranyosan kuncogtak olykor. Cegléden leszálltak.
Louis L'amour: Az ezüst kanyon
Egy hatvanas éveiben járó férfi a debreceni klinika szájsebészeti várótermében mackóalsóban, pirosas dzsekiben. „Mit tetszik olvasni?” kérdésemre mentegetőzött: „Gyerekkori kedvenc…”
Sandra Brown: Kimondhatatlanul
Első észlelésem!
Tegnap hajnalban a berettyóújfalui vasútállomás pénztárosa, a műszak végén, jegykiadás előtt. Mintha végzett volna vele.





















