Noro  MP 421


Összes kitüntetés 54


Kedvenc könyvek 58

Kedvenc sorozatok: A Malazai Bukottak Könyvének Regéje, Black Company, Burton & Swinburne, Confluence, Discworld, Eternal Sky, Hyperion Cantos, Ködszerzet, Kultúra, Liveship Traders Trilogy, Night's Dawn, Őrség, Revelation Space, Takeshi Kovacs, The Age of Unreason, The Legends of Camber of Culdi, The Runelords - Earth King, The Uplift Cycle, Xeelee

Kedvenc szereplők: Anton Gorogyeckij, Benjamin Franklin, Éjszem, Hídégetők, Moist von Lipwig, Shrike, Sir Richard Francis Burton, Takeshi Kovacs, Vészmadár

Kedvenc alkotók: Alastair Reynolds, Brandon Hackett, Brandon Sanderson, China Miéville, Dan Simmons, David Brin, David Eddings, Elizabeth Bear, Glen Cook, Greg Keyes, Harry Turtledove, Juliet E. McKenna, László Zoltán, Liz Williams, N. K. Jemisin, Neal Stephenson, Paul McAuley, Peter F. Hamilton, Robin Hobb, Stephen Baxter, Steven Erikson, Szergej Lukjanyenko, Terry Pratchett

Kedvenc kiadók: Angry Robot, Corgi, DAW, Del Rey, Orbit, Pyr, Spectra, Tor Books


Aktuális olvasmányok


Utolsó karc

+
>!
Noro MP
Sci-fi

Gondolatok az űroperáról
(háttérmalmozás a http://moly.hu/kihivasok/a-tovisszuro-csalad-faja-uropera-regen-es-ma kihíváshoz)

Az első tudományos igényességgel megírt űrutazás története alighanem H. G. Wells: Emberek a Holdon c. regénye. Találkozhatunk benne futurisztikus találmányokkal, földönkívüli kultúrával, és akciódús jelenetekkel egyaránt. Kvázi akár űroperának is nevezhetjük, de kétségtelen tény, hogy az elnevezést egy kicsivel későbbre szokás datálni.

Az űropera „feltalálását” általában E. E. 'Doc' Smith nevéhez kötik, aki az 1920-30-as években számos űrhajós kalandrengényt alkotott. Ezek közül a Skylark és a Lensman sorozatcímekről érdemes tudni, hogy mi fán is termettek. Mindkettő a kemény öklű, de tudományosan képzett és intelligens hősök világa volt, akik félelmet nem ismerve megmentik a világot a gonosztól, általában idegen lényektől. És közben még a fogságba esett nőket is kiszabadítják. Tulajdonképpen e kalandok nem sokban különböztek koruk fantasy történeteitől, csak a játékszerek kaptak tudományosnak tűnő neveket, és a cselekmény nagyságrendje öltött sokkal nagyobb méreteket. Általában minimum az emberiséget kellett bennük megmenteni, ha nem mindjárt a galaxist.
Ezzel az irodalmilag, valljuk be, felejthető munkásságával Smith le is fektette az űropera két fontos alapelvét: a látványos technológiákat és hatalmas nagyságrendek, drámai jelenetek alkalmazását.

Az első, aki komolyabb tartalmat adott a hasonló történeteknek – és mellesleg az első, aki magyarul is olvasható – A. E. van Vogt. Tudományos szempontból ő sem törekedett realitásra, amivel erősen szembe is ment a Hugo Gernsback és John W. Campbell által meghatározott, hard SF aranykorával. Karakterei gyakran kimondott „szuperhősök”, emberentúli erőkkel, de nála először bizonyos mértékű karakter-ábrázolással. Világai és történetei pedig továbvitték a látványos gépezetek és kozmikus események hagyományát.

Ha időrendben haladunk, akkor Asimov sci-fije következik, amelyet a maga korában természetesen senki sem nevezett volna űroperának. Sőt, az Alapítványra néha még hard sci-fiként is hivatkoznak, amiben én azért bizonyos sznobizmust vélek felfedezni. E könyvek ugyanis sosem törekedtek kifejezett mérnöki realizmusra, mindig is egy galaktikus társadalom bemutatása állt a középpontjukban.
A modern űroperának pedig igen fontos eleme a részletes és nagyléptékű jövőbeli kultúrák bemutatása, vagy ahogy néha nevezik, a „future history”, jövőbeli történelem. Így lesz visszamenőlegesen űropera kora egyik legkomolyabb sci-fi ciklusából anélkül, hogy ezzel az átcímkézéssel bárkit is megsértenénk.
Később persze mások is csatlakoztak hozzá: Arthur C. Clarke Űrodüsszeia ciklusa és egyéb realista űrhajós történetei – amelyektől már valóban nem áll távol a hard sci-fi címke – vagy Frederik Pohl karakter-központú alapműve, az Átjáró is tökéletesen megfelel a modern űropera feltételeinek.

Amit ebben az időszakban űroperának neveztek, az például Harry Harrison: A rozsdamentes acélpatkány könyveiben, vagy Poul Andersontól A nagy keresztes hadjáratban testesül meg. De említsük meg még Jack Vance tollából a Space Opera c. regényt, amely egy űrutazó operaénekes társulatról szól :) Könnyű űrkalandok ezek, sok klisével, de nem minden mondanivaló nélkül. Mögéjük nézve gyakran találhatunk szatirikus célzásokat a XX. század világára. A mai űroperákhoz képest viszont bizony sok hiányossága van világábrázolásuknak, ezért az átcímkézést továbbgörgetve én ezeket űroperettnek hívom.

Az űroperettről hivatalos meghatározást ne is keressünk, angol nyelven alighanem maga a fogalom sem létezik, de a szó fel-felbukkan, amikor önmagukat kevéssé komolyan vevő, egyszerűbb sci-fi kalandregényekről beszélünk. A mai űroperával szemben én elsősorban úgy határozom meg az űroperettet, mint ami nem törekszik árnyalt világábrázolásra, nem épít fel részleteiben is koherens világokat, és minden esetben cselekmény-központú. De ide tartoznak azok az egyébként klasszikus értékű művek, amelyek magát az űroperát parodizálják: A galaxis útikalauz stopposoknak vagy a Bill, a galaktika hőse.
A jegyzőkönyv kedvéért: ide sorolok még minden kortárs logós univerzumot is, a Star Warstól a különféle játékokból írt regényekig, amíg valaki meg nem győz az ellenkezőjéről.

Visszatérve az űropera történelméhez, lassan eljutunk az első olyan művekhez, amelyek az űropera „hivatalos” újraértelmezésére törekednek. Az 1970-es évekről van szó, amelyből sajnos nem sok idevágó alkotás jelent meg magyarul. Megemlíteném mindenképpen Joe Haldemantól az Örök háborút, amely a maga idejében talán a legtartalmasabb, leginkább elgondolkodtató űrháborús regény lehetett. És persze a Csillagok háborúja, bár korántsem ehhez az újraértelmező irányzathoz tartozik, mindenképpen felhívta a figyelmet a hasonló történetek létjogosultságára
Az 1980-as években olyan könyvek vették át a stafétát, mint a Orson Scott Cardtól Végjáték és folytatásai, majd következett Dan Simmons és a Hyperion, amelyről már egyszer megírtam, hogy szerintem egymaga új időszámítást vezetett be a zsánerirodalomban.

Az „újhullámos”, vagy a Cambridge Companion to Science Fiction szerint „posztmodern” űropera történeti szempontból Doc Smith és Asimov közös örököse. Nem szégyelli tehát a látványos technológiák szerepeltetését és a kalandos cselekményszövést, de ugyanolyan fontos számára a világteremtés, a komplett csillagbirodalmak és jövőbeli történelmek alapos kidolgozása. Mindezeken túl pedig az 1980-as évektől már mindenképpen törekednek az emlékezetes karakterek szerepeltetésére is, amely a korábbi generációk idején talán épp az űroperákból hiányzott a legfeltűnőbben.

Megemlíteném még, hogy az űropera technológiai aspektusának szerintem van egy alternatívája, ez pedig az idegen lények szerepeltetése. Ami talán még az eddigieknél is jobban félreismert területe a sci-finek. De felejtsük el az UFO-mítoszra épülő történeteket, ahol a földönkívüli valami csodálatos és felsőbbrendű lény, vagy éppen agyatlan gonosz, és hagyjuk figyelmen kívül a hegyesfülű emberek kliséit is. Ami marad, az ember és idegen lény közti kapcsolat krémje, vagy egy több fajból álló kultúra színes ábrázolása, adott esetben képes ugyanazt a hatást elérni, mintha telezsúfolnánk űrhajókkal az egész könyvet. Így lesz nálam űropera A holtak szószólója vagy a Lord Valentine kastélya is.

Kapcsolódó könyvek: E. E. 'Doc' Smith: Galactic Patrol · H. G. Wells: Emberek a Holdban · A. E. Van Vogt: Linn varázslója · Isaac Asimov: Alapítvány · Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia · Frederik Pohl: Átjáró · Harry Harrison: A Rozsdamentes Acélpatkány · Harry Harrison: Bill, a Galaktika hőse · Poul Anderson: A nagy keresztes hadjárat · George Lucas: Csillagok háborúja · Joe Haldeman: Örök háború · Orson Scott Card: Végjáték · Dan Simmons: Hyperion · Edward James – Farah Mendlesohn (szerk.): The Cambridge Companion to Science Fiction · Orson Scott Card: A holtak szószólója · Robert Silverberg: Lord Valentine kastélya · Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben · Alastair Reynolds: Napok háza · Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.

Kapcsolódó alkotók: A. E. van Vogt · Isaac Asimov · Arthur C. Clarke · Frederik Pohl · Joe Haldeman · Dan Simmons · Orson Scott Card · Harry Harrison · Poul Anderson

6 hozzászólás