Noro  MP 187


Összes kitüntetés 55


Kedvenc könyvek 59

Kedvenc sorozatok: A Malazai Bukottak Könyvének Regéje, Black Company, Burton & Swinburne, Confluence, Discworld, Eternal Sky, Hyperion Cantos, Ködszerzet, Kultúra, Liveship Traders Trilogy, Night's Dawn, Őrség, Revelation Space, Takeshi Kovacs, The Age of Unreason, The Legends of Camber of Culdi, The Runelords - Earth King, The Uplift Cycle, Xeelee

Kedvenc szereplők: Anton Gorogyeckij, Benjamin Franklin, Éjszem, Hídégetők, Moist von Lipwig, Shrike, Sir Richard Francis Burton, Takeshi Kovacs, Vészmadár

Kedvenc alkotók: Alastair Reynolds, Brandon Hackett, Brandon Sanderson, China Miéville, Dan Simmons, David Brin, David Eddings, Elizabeth Bear, Glen Cook, Greg Keyes, Harry Turtledove, Juliet E. McKenna, László Zoltán, Liz Williams, N. K. Jemisin, Neal Stephenson, Paul McAuley, Peter F. Hamilton, Robin Hobb, Stephen Baxter, Steven Erikson, Szergej Lukjanyenko, Terry Pratchett

Kedvenc kiadók: Angry Robot, Corgi, DAW, Del Rey, Gollancz, Orbit, Pyr, Spectra, Tor Books


Aktuális olvasmányok

Steven Erikson: The Crippled God

Utolsó karc

+
>!
Noro MP
Tudomány

(Kép: Joe Bergeron)

Robert W. Bussard 1960-ban tette közzé ötletét a „torlókanalas” (angolul „ramscoop”, amit néha hibásan „ramszkópnak” magyarítanak) hajtóműről, amely ma is az utolsó szónak számít az elvben megvalósítható csillagközi utazás témájában. A képen is látható megoldás két problémát kezel egyszerre: a hajtóanyagot és az ütközések elkerülését. A hajó egy önmagánál sokszorta nagyobb térfogatra kiterjedő mágneses mezőt generál maga előtt, amellyel begyűjti az űrben található hidrogén atomokat. Ezeket átküldi egy elektromágneses gyorsítón, amelyet egy atomreaktor (ideális esetben fúziós) működtet, majd a felgyorsult részecskéket hátul kiszórja, így a jó öreg rakétaelvet alkalmazva képes a gyorsulásra. A reaktor önmagában hiába tudna évtizedekig energiát termelni, az űrben hajtóanyag nélkül ezt nem lehet impulzussá alakítani. A torlókanál viszont kifogyhatatlan mennyiségű hajtóanyagot szolgáltat. Ráadásul az így begyűjtött atomok nem csapódnak bele az űrhajó testébe, márpedig egy ilyen ütközés a relatív sebességek függvényében akár egy meteortalálattal egyenértékű is lehetne.
Sajátságos hátránya a technológiának, hogy a lassuláshoz nem lehet egyszerűen megfordítani a szerkezetet, mint egy hagyományos rakétát. A tat felől érkező atomok begyűjtéséhez ugyanis egy egészen más geometriájú mágneses mezőt kell létrehozni. (Erről szól Poul Anderson regénye a Tau Zero, az egyik leghihetőbb űrutazós sci-fi a zsáner történelmében.)

A gyors utazás előnyei a lassúhoz (a fénysebesség legfeljebb néhány százalékán történő sodródáshoz) képest talán nem feltétlenül nyilvánvalóak. Hiszen akármennyire is megközelítjük a fényt, akkor sem tarthatunk fenn a mai értelemben vett ingajáratokat két csillag között, hiszen egy út legalább egy nemzedék életén át tart. Akkor meg nem mindegy, hogy egy út száz évig tart vagy ezerig, kérdezhetnénk?
Nos, nem. A speciális relativitáselmélet ugyanis nekünk dolgozik. (Mármint az utasoknak természetesen, nem az itthon maradóknak)

Fent a kép alján látható egy képlet, amellyel meghatározható, mennyire rövidül le a fedélzeti sajátideje azoknak, akik relativisztikus sebességekkel utaznak. (Manapság egyébként a kontrakciót nem tauval szokás jelölni, hanem gammával, a tau pedig a sajátidő jele, de ez nem lényeges.) A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az embereket nem kell bonyolult módon eltárolni – fagyasztóládában vagy tudatfeltöltés révén, ha valaki hisz az ilyesmiben – hiszen egy közönséges emberi élettartam alatt megérkezhetnek. Az űrhajó szerkezeti elemei, elektronikája, a reaktor fűtőanyaga szintén csak annyit öregszik, amennyi idő a mozgó rendszerben eltelik. És gondoljunk bele, ki tud száz vagy ezer évig megbízható számítógépet tervezni? Ha engem kérdeztek, ez a science-fiction :)

Még azt kell megérteni, hogy a kontrakciós faktor tetszőleges mértékben lecsökkenthető (nulla és egy között, természetesen). A külső szemlélőnek talán mindegynek tűnik, hogy a hajó 0,99 vagy 0,99999 fénysebességgel halad. De az utasoknak nagyon is számít, hogy az ezer éves útból vajon tíz év lesz, vagy csak egy hónap! És még itt sincs vége a lehetőségeknek. Elvileg annyira megközelíthetjük a fénysebességet, hogy a kinti univerzumban évmilliárdok telnek el, amíg mi az űrhajóban egyet pislogunk. Így akár arról is meggyőződhetünk, hogy lesz-e nagy reccs, azaz egy fordított ősrobbanásban fog-e megszűnni az ismert világegyetem. Kár, hogy megfigyeléseinket ekkor már nem tudjuk továbbadni senkinek :)

Mindez a Bussard-féle hajtóművel fizikailag lehetséges, csupán műszaki – és persze pénzügyi – nehézségei vannak a megvalósításának!

Kapcsolódó könyvek: Poul Anderson: Tau Zero · Vernor Vinge: A Deepness in the Sky · Alastair Reynolds: Napok háza

Poul Anderson: Tau Zero
Vernor Vinge: A Deepness in the Sky
Alastair Reynolds: Napok háza
4 hozzászólás