motyi11 P értékelései 484

Csupa jelkép, csupa vágyakozás és várakozás, csupa szeretet és fájdalom.
Időről-időre fel kellett állnom mellőle, és valami mást csinálni. Megkínzott rendesen.
Rettenetesen nyomasztó, mégis szép regény.

Bevallom, én nem éreztem együtt Nyúllal, sőt… Miért is kéne? Az iskola sztárja volt, és azóta is azt az érzést hajszolja, úgy gondolja, neki minden jár: család, szerető, megbocsátás első szóra, sőt, együttérzés. Végtelenül önző, képtelen felelősséget vállalni, nem dönt, csak sodródik, a tettei következményeivel nem néz szembe. A fülszöveg szerint „alapjában véve jóérzésű fiatalember”. Én nem így látom, leginkább undort éreztem iránta. Isten óvjon minden nőt az ilyen férfitól.

Nagyszerű könyv, olyan, amit majd szívesen adok a gyerekeim kezébe. Varázslatos történet, tele könyvekkel, a fejezetek elején mindig az adott fejezethez passzoló idézettel. Nagyon szép a nyelvezete, de nem túl nehéz, középfok körüli nyelvtudással bátran bele lehet vágni. Egyedül a filmből származó fényképek rontottak az élményen, érdemesebb talán másik kiadást olvasni, vagy a képeket szigorúan csak a könyv olvasása után megnézni. Jöhet a következő rész!

Szerintem ezt a könyvet leginkább szöveg nélkül fogjuk nézegetni. Lenyűgözőek a rajzok, mindig újabb és újabb vicces részletre bukkanunk és minden oldalon lehet keresgélni az eltűnt testvérkét (nem mindenhol találtuk meg). A szöveg nélkül is megállná a helyét, nem feltétlenül kellett volna történetet írni hozzá.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nyelvtanuláshoz ideálisak Christine Nöstlinger művei, bár inkább Ausztriába készülőknek ajánlanám, mert tele van csak itt használt szavakkal, kifejezésekkel.
Wir pfeifen auf den Gurkenkönig: A zsarnok uborkakirályt elűzik fellázadt alattvalói, egy családhoz menekül, tőlük várva segítséget hatalma visszaállításához. Csak az apa veszi pártfogásába az alattomos kis lényt, a többiek néma ellenszenvvel figyelik az eseményeket. Mire véget érnek a bonyodalmak, a családban is átrendeződnek az erőviszonyok.
Der Hund kommt!: Történet egy kutyáról, akinek a felesége meghalt, a gyerekei már felnőttek, így elindul a nagyvilágba, hátha valahol még hasznát vehetik. Közben mindenféle kalamajkába keveredik, és egy igazi jó barátra is szert tesz.
Der Zwerg im Kopf: A hatéves Anna fejébe beköltözik egy törpe, és amilyen ijesztő ez eleinte, olyan jó barátok lesznek később. Szó van benne az elvált szülők gyerekeinek problémáiról, gyerekszerelemről. Kicsit féltem, hogy a végére a bonyodalmak újra összehozzák a szülőket, de nem, és így volt jó. Ez tetszett a legjobban, bár néha felmerült bennem, hogy egy 6-7éves gyerek nem használ ilyen kifejezéseket és nem gondolkodik ennyire éretten, de ki tudja? Még soha nem volt hatéves gyerekem.
Az első és a harmadik nagyon kedves kis történet, a középső nem igazán tetszett.

Nem szerettem ezt a könyvet. Tele van rejtéllyel, titkolózással, elhallgatásokkal. Sokszor utalásokból, félszavakból kellene a szereplőknek megérteniük egymást, ez olykor sikerül, máskor nem. (Érdekes lenne összeszámolni, hányszor szerepel a könyv lapjain az ért/megért és különböző alakjai.) Senki nem őszinte és egyértelmű, a párbeszédeket sokszor nehéz volt kibogozni, lehetett találgatni, agyalni, kiről vagy miről van éppen szó, de annyira sajnos nem érdekelt a könyv, hogy ebbe sok energiát fektessek. Nem tudom, a fordításnak mekkora szerepe van ebben, nem volt kedvem összevetni az eredeti szöveggel, a lévén szót mindenesetre indokolatlanul gyakran és néha helytelenül használta a fordító.

A Boribon-könyvek a kisfiam kedvencei, és én is szívesen olvasom őket, de ezen meglepődtem. Túl együgyű egyszerű, a Boribon autózik és a Boribon kirándul sokkal jobban tetszett.

Fontos, hiánypótló könyv szép illusztrációkkal.

Tartalmilag és formailag is nagyon szép.

Fura könyv. A három főszereplő három rövid és egy hosszú fejezetben más-más körülmények között jelenik meg, Lorrie Moore anagrammaszerűen újra-és újrarendezi az életüket, az egymással való kapcsolatukat.
Nagyon érdekes, nagyon szomorú és egyben nagyon vicces is, bár a humorához időnként kevésnek bizonyult az angoltudásom.

Vannak benne jó ötletek, de szakácskönyvként nem nekem való. Polcz Alaine életszeretete, derűje és humora miatt viszont kifejezetten szórakoztató olvasmány.

Nem szokványos Agatha Christie-krimi, de nagyon tetszett. És kivételesen arra is rájöttem már a könyv kétharmadánál, hogy ki a gyilkos.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kamaszkoromban kimaradt ez is, valamiért nem tetszett a pöttyös könyvek borítója :)
Nem szerettem azt a Borit, akit a könyv elején megismertünk, taszított az önzése, de azért sajnáltam is. Nagy teher az egy gyereknek, ha örökké egy, csak az apja emlékeiben élő, idealizált nagynénihez mérik, akinek a nyomába sem érhet. Hát persze, hogy lázad!
Aztán egy csapásra, számomra kicsit hihetetlenül, minden megváltozik, Borit megérlelik a történések, és felnő a feladathoz.
A didaktikussága ellenére nagyon szép történet. Remélem a valóságban is vannak ilyen közösségek, mint Boriék őrse. Nekem nem volt benne részem, hátha a gyerekeimnek nagyobb szerencséjük lesz.