Morn értékelései 671
Inkább nem is csillagozom, mert nem tudnám mi alapján odaítélni. Eleve fintorogva álltam neki, ugyanis én a kételkedők csoportjába tartozom, rohadt rasszista is vagyok egy kicsit, szóval lehet gondolni… Úgyhogy szívtam, hogy ez egy tétel, bízom benne, hogy nem fogom kihúzni. Írni sem nagyon akarok róla, átfutottam rajta, megvolt, kész, ennyi. Így is épp elég szánalom, hogy kötelező volt általánosban megnézni a filmet – sőt, szerintem egy olyan kb. velem korú emberrel nem találkoztam, akinek ne lett volna kötelező. Úgyhogy inkább nem is folytatom, mert csak köveket kapnék. :P
Néhol érdekes volt, amit írt, néhol viszont szenvedtem vele, és félreraktam napokig. Sosem éltem pusztán, tanyán, falun, ízig-vérig városi vagyok és az is maradok. Így nehéz megértenem, egyes emberek hogy tudnak ragaszkodni ilyen helyekhez. Engem legjobban a pletyka készít ki, túlságosan ragaszkodom a privát szférámhoz, ne akarjon minden öregasszony arról beszélni, hogy még is ki fia-borja vagyok. (Az utóbbi egy évben kb egy falura szoktam oda kicsit, és már ott is be se lépek első alkalommal a boltba, már tudják… rohadt idegesítő, nem?)
Meg kell hagyni, tartottam ettől a könyvtől, de pozitívan csalódtam Illyésben. Nem számadatokkal volt tele, melyet már akkor elfelejtek, mikor olvasom, hanem jó részt személyes tapasztalatokkal, élményekkel, pletykákkal, amik lendítettek rajta, és még élvezhetővé is tették – bizonyos szinten.
Valószínűleg inkább velem van a gond és a témával, mivel már most alig tudok visszaemlékezni egy-két dologra a könyvvel kapcsolatban. Nem nekem való a szociográfia. :)
Mikor a kezembe vettem, fogalmam sem volt róla, miről fog szólni, csak hát ha kötelező, akkor kötelező. Pozitívan csalódtam. :)
Szerettem olvasni, mármint nehéz volt letenni. Az embert vitte tovább, hogy mi lesz még, mi lesz a továbbiakban, mert mire végre odáig jutottam, hogy najó, aludni is kéne, akkor történt valami, ami meg szorongatott, hogy basszus, akkor most mi is lesz? Teljesen átélni nem tudtam, mert a végén már belezavarodtam, hogy most akkor Medve kéziratát olvassuk vagy Bébé mesélést vagy a jelen időt vagy most éppenséggel mit is?
Olyan, hogy lázadás, nincs. Nem győzhetsz. Ha kipécéztek magadnak, így jártál. De ez ma is így van, akárhova mész. Megpróbálhatsz lázadozni, győzni az igazadért, de a legtöbbször jobb, ha hagyod a fenébe és inkább behódolsz – mert legalább van munkád, például.
Nekem kicsit furcsa volt, se füle, se farka. Mintha csak kiragadott volna néhány pillanatot az életből, elmesélte, aztán valahogy lezárta. Nem éreztem teljesnek. De ettől függetlenül tetszett.
Azt hiszem, hogy ennek hatására kérdezgetni fogom a volt katonákat a régi életről. Egyelőre csak egy sztorit tudok – mikor micsoda mázli volt, hogy csak egy kis fejmosás kapott az elhagyott, más által megtalált fegyverért az illető. No meg azóta nem bír ránézni se a májkrémre.
Durell plecsnit akartam vele, csak rosszul emlékeztem a dátumra. Arra viszont büszke vagyok, hogy a könyvtárban elsőre kiszúrtam, hogy talán ez a 3. Durell-családos, pedig nem tudtam a címét. :)
Nekem a felnőtt Durell sztorijai kevésbé hatottak, hiányzott a família… Larryt szerettem meg nagyon, pedig az első részben nem bírtam – legközelebbi olvasásnál biztos jobban fogom értékelni. Megy is a kívánságlistára az első meg a harmadik, szegény Madarak, vadak, rokonok ne legyen egyedül a polcomon. :)
Az első sztori volt a legjobb! :) Még több Durellt fogok olvasni, amint lesz időm a könyvtárban kedvemre garázdálkodni és válogatni. ^^
Már értem, miért ez anyu egyik kedvenc Kingje. (nagy Martina Cole rajongó)
Hol szerettem, hol nem, hogy egybe van ömlesztve az egész – tovább és tovább akartam olvasni, nem letenni, de közben meg mikor muszáj volt, akkor meg nem volt semmi fejezetvég, ahol félbehagyjam, és mire észbe kaptam, már 20 perce próbáltam lerakni, de csak olvastam tovább.
Megértem Dolorest. Ugyanígy cselekedtem volna én is – csak annyi eszem nem lett volna, hogy bármit is álcázzak. :)
Nekem olyan nem-Kinges volt, de még így is élvezhető, és csak megerősít abban, mennyire sokarcú ez a pasi.
I love Mr Spock! The space is dull without him! (Wait until I'll read the Star Wars triology.) I am jealous of Crispin, because she is a Star Trek fan and she had a chance to write a story about her favourit sci-fi! But I'm glad, the characters come from the Original Star Trek series (I don't see other Star Trek series, just the movie from the close past.), that's the best!
I can't imagine Spock has a child… it is weird. :) Zar is different. He is not a real vulcan. But I like him – not too much. :)
I enjoy the people's trait. Spock's eyebrow's move, Scott scottish accent, McCoy's cures… :)
Regret to didn't get other Star Trek books from rukkola… :(
Szerettem. Esténként olvasgattam, lefekvés előtt, hátha baglyokkal álmodom. Hát… nem sikerült. :) Sajnos előbb jött el a ráérek könyvtárba menni nap, mint a ráérek molyolni idő, úgyhogy most nincs itt mellettem a könyv. Nem szeretek így értékelni.
Az olvasása közben jöttem rá, hogy tudatlan vagyok a baglyokkal kapcsolatban. Úgyhogy azt hiszem, amint lesz egy kis levegőm, előveszem az örökölt madaras, állatos könyveket, biztos vannak bennük baglyok. :) Addig meg marad a youtube videó arról a Drakuláról váló bagolyról (milyen fajta vajon?), amit ha eszembe jut, úton útfélen mutogatok.
Nem hiszem, hogy képes lettem volna így élni, pedig milyen jó lehet egy ilyen szerető lénnyel, társsal együtt élni. Csak az más, hogy könnyebben megsérülsz mint egy egyszerű ember esetén. :)
Azoknak is ajánlom, akik nem olyan nagy bagolymániások. Szeretem a baglyokat, de nálam mindig a macskák (kicsik is és nagyok is) az elsők. Így is tudtam viszont élvezni, és igen csak elgondolkodtam, milyen lehet felnevelni egy kis gyöngybagolyfiókát.
Nem volt unalmas, pedig az elején tartottam tőle, hogy olyan lesz mint Homér, a vak kis cica. Az ő műve kevésbé tudta fenn tartani az érdeklődésem. Talán attól is függ, hogy hiába nem lát az a cica, még is csak egy macska, amit ismer az ember, egy bagollyal meg ritkán futsz össze, eteted meg és figyeled meg a szokásait.
Jaj, és szerintem az eredeti cím sokkal találóbb és jobb! Bár szó szerint magyarul nem lenne olyan jó.
Kb a háromnegyedéig azt mondogattam, hogy ezt leteszem, ezt nem olvasom el, minek töröm ilyen szarral magam, mikor így sincs időm olvasni, és… aztán mégis. Ez a hülye fel nem adási kényszerem. (pedig raktam már félre könyvet) Annyira ébresztette fel bennem a kíváncsiságot, mint a vágyat, hogy éjszaka felkeljek, kimenjek az előszobába az órához, hogy mennyi az idő. Egyedül a francia táj tetszett meg, a képzeletemben megelevenedett kis ház, ahol ez az íróforma éldegél.
Az eleje már szarul indult, mert azt hittem, az a vörös pipi lesz a főszereplő, aztán hirtelen váltás. Akkor minek kellett így indítania? Meg aztán ezek a játszogatások, falusi pletykák… legalább utóbbi hozta egy eldugott falu érzetét.
Nem tudom, én változtam-e meg, de az Ötnegyed narancs óta két csalódásom volt csak Harristól. A Csokoládé volt még az esélyesek között, hogy na őt mindenképp, de most elbizonytalanodtam. Mennyi esélyt adjak még neki?
Gondoltam jó lesz egy kis esti olvasgatásnak, de jaj, jól le is fárasztott. Valószínűleg már gyerekként is elkezdhettem mert találtam benne egy papírfecnit (nem fejeztem be ezek szerint), ami könyvjelzőnek indult és rá van írva: „Üdvözöljük az ovisokat! A 2. c osztály és Kriszta néni Puszi” Virágokkal meg miegyebekkel, a másik oldalán meg Garfield és Ubul. Ezek szerint nem adtam oda az ovisoknak. Ejj. :)
Piripócs városa kedvelt lehet a gyerekeknek, de idősebbként sokszor a fejed fogod rajta. Mert hát kicsit tömény volt így egyszerre, meg hogy valakik ennyire ostobák legyenek, az tényleg röhögős „jajj”-okat okoz. De hát meg kell hagyni, hogy furfangosak is, hiszen a végén milyen jól belejöttek a vadászatba! Vagy talán a piripócsi állatok még a piripócsiaknál is butábbak?
Azért kár, hogy a kéményekbe írt korom-üzeneteket az író nem találta meg, és így nem fogunk tudni többet olvasni a derék piripócsiakról.
Mindig elfelejtem, Fekete István bácsi milyen jó. Ilyenkor szeretnék igazán valami kis békés falun élni (pedig aztán nagyon városi vagyok!), és kőkányulni vagy lyukbavágni! Vagy akár befogadni egy kis egeret az ibolyám mellé (le a muskátlival!). Máskor azonban megfájdul kicsit az ember szíve, hogy hát a vén satrafák is mit foglalkoznak olyan lényegtelen dolgokkal, hogy valaki törvényes-e vagy sem.
Kéne majd még olvasnom tőle, elvégre gyerekként is végig mentem az állatos polcon Lutrán, Csín, Kelén… megmelengeti az embör szívét. :)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Szinte kézikönyvként is szolgálhat, ha egyszer valamiféle ösztökének engedve sorozatgyilkosnak állok. Mert most már tudom, hogy lehet eltávolítani a vért kényes anyagokból, tapétából, hogy lehet eltüntetni a golyó ütötte lyukat a falon.
Maga az ötlet nagyon tetszett, bár az ilyen szektásokra továbbra sem tudok nem ferde szemmel nézni – őrült mind. Bár én eleve minden ilyen hiszékenységgel hadilábon állok – istenben nem hiszek, a szellemekben annál inkább.
Vajon Junior Bransont mi mozgatta, hogy hajlandó volt a média bábujává válni? Lehet, én siklottam el dolgok felett, de nekem túl hirtelennek és furcsának tűnt a váltás – nem látszott pénzéhesnek, később pedig ajakírért nyafogott mint egy rossz, gazdag picsa.
Na és vajon milyen lehet úgy élni mint Fertility? Így szemébe hazudni munkaadóknak – bár ez is érdekes módja a béranyaságnak, úgy hiszem. Az már más, hogy minden tragédiát előre lát, szerintem én is megöltem volna magam helyette. Vagy írni belőle egy sorozatot és eladni az amcsiknak.
A borító amúgy irtó ronda, szerintem Odegnál Róbert nem is olvasta el a könyvet, hanem nagy vonalakban elmondták neki, miről szól. Mert a repülőre való utalás is irtó béna azzal a papírrepülővel. No meg a könyv címe is! Az eredeti sokkal jobb.
Nagyon-nagyon szenvedtem vele. Biztosan a mazochizmus egyik jele, hogy mégis folytattam és befejeztem. Alig fogtam fel belőle valamit, folyton elkalandoztam. Pedig milyen pozitívan és lelkesen álltam hozzá… No mindegy. Visszarakom a polcra, hátha máskor, később, többet fog adni. Ki tudja, lehet meg is szeretem. :)
Csillaggal nem tudom értékelni, mert gyors kihíváshoz kellő olvasás volt, nem pedig szimpla érdeklődés (nézegettem már de mindig elhessegettem). Azt viszont meg kell hagyni, hogy nagyon szép maga a kötet kívülről, még esetleg a védőborító is.
Tartalmaz egy-két sztorit – köcsög törökök –, a miniatúrák pedig nem igazán kötöttek le.
Csak azért kap 4 csillagot, mert amúgy tök jóóó! Csak hát magyarul nem. Amiket eddig láttam neten, mind angolul jobban tetszett (hú, pedig ez is ritka nálam!). Sokkal jobban illik Darth-hoz a „Don't make bubbles!” mint a „Ne játssz az italoddal!” (vagy valami hasonló). Szandiban olvastam el pofátlanul, mert már régóta kíváncsi voltam a teljesre. Rötyögtem is egy kicsit, de hát az eredeti kéne nagyon ide itthonra sokszor elővenni és akkor nagyondenagyondenagyon jó lenne. :))
I love this book! I read it on the Internet first, and after first days, I usually looking for Cyanide and Happiness. So when I meet this book in a bookoutlet in Veszprém, I need to buy it myself. I don't have enough comics for bad days, so it was a good and very cheap choice, because I just to pay 300 HUF. :) I love the axe murderer and gallows pole and headshot joke and… and nearly all. :) Some is too repulsive and bad joke for me. I don't like the pregnant-problem solved comics, but my feminist self like the other problem solved comics. ;)
Nehezen vettem kézbe, mert olvasás előtt nem túl pozitív véleményekkel találkoztam a művel kapcsolatosan. Azonban néhol élveztem az olvasását, sőt, inkább az volt a több. El lett húzva kicsit, meg felhúztam magam azon, ahogy régen a nőkkel bántak: megerőszakoltak? akkor egy erkölcstelen luvnya vagy! Az is zavart, hogy egyszer sem lett képen törölve a drágalátos D'uberville uraság – bár tény, hogy könnyen beszélek, ma már ezt akárki megteheti.
Lehet, hogy majd még előveszem – pl. amikor már idős leszek és romantikusabb lelkületű. Inkább olvassak ilyet, mintsem nézzem az undorító szappanoperákat a romantika tv-n. Meg valamiért nagyon szerette a végét a kiadó a műnek, mert pár oldal nálam duplán szerepelt.
Hajjaj, Charlotte drágám, ez nem a legjobb műved. Az elejét nagyon untam, végig az motoszkált bennem, hogy de hát emlékeim szerint Jane Eyre jó volt, szóval biztos csak valami ócska bevezetés… Utána már jobb is volt. Viszont buktatók így is voltak. Shirley sokszor idegesített – tökéletes nő nem létezik és kész! Nekem ő túlontúl agyon lett dicsérve, hogy ilyen szép meg olyan szép meg blabla. No meg amilyen szenvedéseket leműveltek… mikor Mrs Pyrorról derült ki az a dolog (nem spoilerezek). Meg a végén mikor már ki lett bogozva hogy ki kivel… hajj. Ezt rövidebben és jobban is lehetett volna. Kihagyva az olyan kiskölyköket mint a kis York.
Elmegy kategóriás volt. Régóta szerettem volna valamit olvasni a szerzőtől, nem ezzel akartam kezdeni, de hát így alakult. Néhol unatkoztam rajta. A szereplők nem voltak rosszak, csak nekem hirtelen túl sok volt a bombanő egy rakáson :) (oké, főszereplő szemszögéből, de akkor is). A vége nem lepett meg túlságosan, talán nagyobb durranásra számítottam.
Nagyon-nagyon! Nem akartam addig aludni, míg be nem fejezem, csak hát sajnos győzött a kimerültség.
Főleg az tetszett benne, hogy követni kell az álmainkat. Én is ezt akarom tenni, és talán itt az ideje, hogy tanuljak a hibáimból és megpróbáljam rendbe szedni az életem. És elérni valamit. Elérni azt, amiről eddig csak álmodoztam, hogy áh, úgyse sikerül… Pedig ha nem próbálom, sosem tudom meg.
A színekkel kapcsolatosan meg – a fehértől tartok én is, túl üres, szimpla; viszont a feketétől még jobban. Úgy érzem, az az őrültség, kilátástalanság, teljes reményvesztettség színe, mely örvénynek szakadékán táncoltam már egyszer, és nem szeretném még egyszer megtapasztalni vagy teljesen belefulladni. Ennek ellenére ezzel a színnel szeretnék majd a csuklómra örökre egy szót, hogy mindig emlékeztessen.
Sajnos azonban a vége kicsit visszavett az élményből, mert a szép, számomra nem tocsogó, tini lovestoryból visszavett, megváltoztatta és nem a szám íze szerint. Mégsem tudok rá kevesebbet adni és nem kívánságlistázni.
Rájöttem, Durrell tök jó, ha épp el akarod terelni a figyelmed, vagy pihizgetés és jegelgetés közben. Legalább addig sem piszkálom a cérnát… amilyen a macska, olyan a gazdája… Pödi is ivartalanítás után kiszedte magának a cérnát.
Jobban élveztem, mint az első részt, úgyhogy maradhat is a polcomon. Lehet, hozzá kéne gyűjteni a többit is. :) És már megint az jutott eszembe, hogy basszus, ennyi erővel én is írhatnék a családomról. Van itt minden, talán csak szándékosan elkövetett emberölő nincs. (no persze nem szűket tekintve)
Gyerekként biztos jobban élveztem volna, és hazatelepítettem volna mindenféle rovart, nem csak kajáztattam, odaszoktattam és beszéltettem volna a kóbor macskákat. Bár most is van pók a szobámba, már kettő is, nem bántom őket. Amíg ők sem engem. :)
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Most már biztos, hogy megkedveltem Billyt. És Allent. És Tommyt. És Ragent. És Kevint. És úgy mindenkit, aki hozzá kapcsolódik, aki végül ő maga lesz, mint ahogy mindig is ő maga volt, csak elkülönítve.
A törvénnyel vívott harcok közben nagyon felment bennem a pumpa, leginkább azért sem nézek híreket, mert a mai napig mennek ezek az igazságtalanságok, egészségügyben levő leszarások, és a többi. Ennyiben sajnos, hogy mindenhol emberek dolgoznak, mert ugyanúgy hibáznak, ugyanúgy éreznek, és ha dühösek, nincs ott más, rajtad vezetik le. No meg ha ragaszkodsz egy teóriához, jelen esetben, hogy valaki igen is kerüljön még börtönbe is, mindent megteszel azért, hogy ez így legyen, és neked legyen győzelmed. Sajnos túl könnyen ítélkezünk. Ahogy ma egyik tanárom mondta, annyira alapvetővé vált, hogy jóformán észre sem vesszük, de már elítéltük a másikat egy olyan ki nem mondott gondolattal is hogy „nézd már, milyen bénán öltözött fel!”.
A vége számomra vegyes. Örülök Billynek, tényleg, nagyon, hogy idáig jutott, hogy új ember lehet, mindennek. Viszont az fájt, hogy el kellett búcsúzni 23 másik barátomtól.
Másra számítottam, így nem okozott olyan nagy örömet (kivéve a farkas részek :D). Ugyanezeket a dolgokat már tudja az ember lyánya a Micimackóból és a Micimackó kuckójából, no meg volt, amit vagy kétszer is elismételt az író, csak icipicit máshogy fogalmazva (ki kellett tölteni a helyet?).
Attól még megtartom és kerül a polcra és szeretettel nézegetem, mert hát Füles! Apro(po)pó, nincs ilyen tigrisesben is?
Sajnos kínlódtam vele. Főleg az elejével, majdnem el is aludtam olvasás közben. Nagy nehezen átrágtam magam rajta, utána már könnyebb volt olvasni, de akkor is volt az az érzés, hogy inkább verem a fejem a falba, mert az a mazochizmusnak szerényebb fajtája e könyv olvasásának folytatásánál. Aztán valahogy még is elküszködtem a végéig, de többet nem szeretném a kezembe venni.
Ejj-ejj, Dosztojevszkij, pedig a Bűn és bűnhődést szerettem.
Durva. Mindig is hittem és érdekelt ez a téma, de így olvasni róla… Hihetetlen. Mintha tényleg több, különböző főszereplőnk lett volna, akik élik a maguk világát és közben átverik a körülöttük levőket azzal, hogy egy személyként jelennek meg. Furcsa jelenség vagy inkább betegség ez, és elgondolkodtató, hogy mi alapján lesz egy amerikai srácnak pl jugoszláv személyisége?
Sajnáltam Billyt, hogy a média és a közvélemény így bánt vele. Hiszen amint az ember elkönyvelné bűnözőnek és támadná, felbukkan az egyik gyermek és már nem tud rá ferde szemmel nézni.
Akit érdekel a megsokszorozódott személyiség témája, annak csak ajánlani tudom.
Jaj de gagyi! Jó útra tért beképzelt pöcs, nyafogó picsák, ostoba dámák, maffiózók, izompacsirta kisfiú, balekok, tiptop agyanincs ribik és a többi. Gáz. Az egész úgy ahogy van, gáz. Néha lehetett elkapni egy-egy poént vagy talán-lesz-ebből-valami-normális érzést, de… összességében kár volt rá az idő és energia. A harmadik részt nem fogom elolvasni.
Sajnáltam, hogy elvitték rukkolán, mert hát szerettem volna előtte elolvasni, gondoltam, kutyának se kell. Úgyhogy szerencse, hogy az embör lánya nem tudott aludni. Így már nem is bánja, hogy elvitték.
Nem igazán kötött le, untatott is. Annyira elnyújtotta a dolgokat, hogy az valami hitetlen. No meg hogy tudták összeválogatni ezt a két novellát / kisregényt, hogy mindkét főszereplő keresztneve Émile?!
A költözködésben szereplő kíváncsiságot nem tudtam teljes mértékben megérteni. Mert lehet, én is így cselekedtem volna, ha van rá lehetőségem, mert ez is emberi bűneink közé tartozik, hogy néha túl kíváncsiak vagyunk (bár attól is függ, mások mennyire szolgáltatnak ki figyelemfelkeltő infókat). Viszont ilyen bénán rendezni? Szerintem még egy általános iskolásnak is jobban ment volna… A vége zavaros volt számomra, nem is teljesen értettem meg.
A macska érdekelt inkább címileg, és az jobb is volt, hiába volt kevesebb benne a mozgás. Kicsit hihetetlen, hogy az ember ilyen makacssággal, gyűlölettel találkozik – bár az utóbbi érzést nem is biztos, hogy 100 %-osra kell venni.
Kicsit bizonytalan voltam a csillagozáskor – lehet ezt egyáltalán csillagozni? Ötösre értékelni ezeket a borzalmakat? Próbáltam gépszerű maradni olvasása közben, és inkább akkor vettem elő, amikor voltak körülöttem emberek vagy közvetlenül utána, hogy könnyen vissza tudjanak rántani a mai világba. Nem tudtam teljesen átérezni, nem is lehet, és nem szeretném soha megtapasztalni ezeket az érzéseket. Talán most már jobban megértem az őrnagyot is Örkény Tóték c. művében. Hasonlóan lennék én is.
Számomra a kezdés nehéz volt, egy kis kínlódás volt vele. De azért kitartottam, mert ha @Ciccnyog azt mondta, hogy jó, akkor biztos úgy is van! :)
Amint túl lettünk a vízbámulós részeken, máris jobban tetszett – Territóriumok első megemlítésével. Onnantól kezdve már tetszett az egész sztori, egy kis fantasy is volt benne, Kingre jellemző nem gyerekes sérülések és borzongás. Bár sajnos itt nem élveztem annyira az elnyújtásokat. A végével szenvedtem a leginkább, a helyzetet tekintve szerintem ezt gyorsabban is meg lehetett, meg kellett volna csinálni, legalábbis én biztos máshogy viselkedtem volna.
A reklám is igen zavaró, most szegény Straub miért van elnyomva? Nem tudom, hogy oszlanak meg az arányok, egyáltalán hogy működik ez a ketten írunk egyet dolog, de elég zavaró, hogy csak King a lényeg.
Imádtam! Legszívesebben most újra elkezdeném és csak ezt olvasnám egy darabig. Az biztos, hogy többször újraolvasós lesz. :)
Tetszett, hogy több ember mesélte el a sztorikat, és sokszor nem stimmeltek a dolgok. Tetszett, hogy emberi oldalukat is megismerhettük, a végére Tommy és Mick lett a szimpatikusabb, bár az örök szerelem továbbra is Nikki és meg kell hagyni, Vince-ben volt valami k.rva szexi, mikor a kezdetekben a klipekben táncolt. És őt sajnáltam a legjobban is, azt a bizonyos fejezetet nagyon nehéz volt végigolvasni.
Nagyon sajnálom, hogy nem ebbe a korszakba születtem (bár tuti gruppie lettem volna), szerintem nekem oda kellett volna, abba az Amerikába. Úgy elráztam volna a bőrszoknyás seggem egy akkori Mötley koncerten… Bár azt még jobban sajnálom, hogy akárki kérdezte, mit olvasok, idétlenül nézett, mert még a nevüket se hallotta. Szomorú.
Meglepődtem, hogy jé, ezt egész jó! Voltak benne gyengébb novellák is, de a többségük jól eltalált volt. Tetszett, hogy az emberi kapcsolatok egy-egy részét, a viselkedésünket bemutatta. Legalábbis nem egyszer a világunkra, vagy éppenséggel magamra ismertem.
Úgyhogy ajánlva van és tényleg kell olvasni elfeledett könyvet is, mert lám, ez is milyen jó!
Nekem ez annyira nem kosztolányis volt. Pedig én őt szeretem. Nem olvastam minden művét, de eddig pozitív tapasztalataim voltak, még Esti Kornél volt gyenguszabb nekem. Viszont ez… néhol le tudott kötni, de amúgy meg sokszor unatkoztam. Meg undorító részei is voltak. Hülye volt ez a Nero. Meghagyom a polcomon (csak még nem döntöttem el, melyik kiadást tartsam meg, mert ingyér' beszereztem még egyet), hátha később jobb viszonyban leszünk. Bár az ilyen ostoba, beképzelt emberekkel nem tudok jóban lenni, max színleg, ha muszáj. Meg az azért szomorú, hogy az elején ő sem így kezdte.
Ez izgalmasabb volt mint az első rész. :) Csak már kevésbé tudott újat mutatni, de még mindig élveztem. A szereplők egész jól összejöttek, hogy mindenki maradt, kit az előző részben megismertünk. Bár először kicsit furcsa volt az ilyenfajta összefogás a részükről.
Nem éreztem az első rész főszálához kapcsolódónak (kivéve egy momentumot, de nem lövök poént), de attól még jóféle volt. És Zúzó nagyon édes lehet! *-* Bár nem hiszem, hogy kéne nekem egy olyan kiskutya, aki fogpiszkálónak akarja használni a bokámat.
Köszönöm, @Panda a kölcsönzést! :*
Érdekes volt, majd ha lesz időm, szeretnék rákeresni néhány dologra. De azért vicc, hogy nyomtassuk nagy betűkkel, hogy többnek tűnjön könyv tipikus esete, és emiatt vált dögnehézzé és nehezen cipelhetővé (és nyafogott a tulaja vagy két hétig, mire volt helyem visszavinni).
A végével nem vagyok elégedett, kicsit másra számítottam. Meg olyan dolgokon bénáztak, hogy az valami hihetetlen. Pl. Newton esetében. Nekem tök egyértelmű volt a dolog, szerintem másnak is, úgyhogy ez a rész elég gagyi volt. Az elsőt még megértem, mert azt én sem tudtam volna, de ez… röhejes.
Azért megérte elolvasni, de nem vagyok elájulva tőle.
Először is King-bácsinak nagy-nagy hálával tartozom, mert ha ugyan nehezen is meg akadozva, de el tudta terelni a figyelmem olyan dolgokra, amikre nem akartam gondolni, mert nem akartam elhinni sem. Lehet nem a legjobb megoldás, de én már csak ilyen menekülős-típus vagyok, és sokszor nem jó, ha a saját gondolataimmal maradok.
Meglepődtem a végén, bár számíthattam volna rá. Végig eseménydús volt számomra ez a kötet – és nagyon kegyetlen is! Néhol haragudtam is, mert persze rittig nem tud azzal szemetül bánni, akit nem bírok. Ehh…
Roland, te harcos, kellett neked ez a Setét Torony? Nem tehetsz másként, de örülök, hogy nem vagyok a helyedben. Mert azért ez is elég kegyetlen volt King részéről. De hát ő már csak ilyen, ezért is szeretjük.
~*~
A sorozat szép helyet foglalt el a szívemben, nem tudom, ki merem-e jelenteni kedvencemként, de határozottan tetszett és jó volt és hurrá! És megérte kifolyatni a szemem, még telefonképernyőn olvasva is! Úgyhogy kívánságlistám bővült, és igyekszem beszerezni őket, hátha az újrázás már mindegyik kötettel könyv alakban lesz.
Megszerettem a világot, megszerettem néhány szereplőt, még talán Rolandot is. Azért szerencse, hogy hét kötetes, mert volt idő szeretni és ragaszkodni, és sokáig élvezni ezt a világot. :)
Ez egész jó csíkos volt! Bár nekem zavaros – tény, nem voltam tiniként ilyen helyzetben, nem tudhatom, hogyan reagáltam volna Irénék helyében. Bár a családot nem szabad elítélni, korábban sem közösítettem ki senkit, akikkel kapcsolatban az idősebbek meggondolatlanul kifecsegtek egy-két dolgot.
A csillag-levonás amiatt, hogy a vége nekem kicsit kurta-furcsa volt, több magyarázatot vártam volna el.
Először is, eddig nem kerestem rá Palahniukra, de a borítón belül volt kép róla. Egész helyes. Rákerestem. Csak bizonyos beállításokban helyes. De ez azért pozitív, hogy helyes is és írni is tud, jepp!
Ez a könyve viszont gyenguszabbra sikerült. Élek-halok a Harcosok klubjáért és reklámozom is (pedig még csak egyszer olvastam), viszont ez a kötet nem váltott ki nagy rajongást belőlem. Kicsit vontatott volt, de legalább a Pokol nem volt annyira unalmasan, egymást gyilkolós hely, mint ahogy sokszor elképzelik, és tetszettek a Pokol kinézet javító akciók is. Viszont Maddyt nem tudtam kövérnek elképzelni, hiába írta le többször is úgy magát. Viszont legalább azt tudom, hogy ha érzem közeli halálomat, felveszek egy strapabíró cipőt és megtömöm a zsebeim csokoládéval.
Hát, ez elég unalmas volt. Általános iskolás koromban olvastam először, és még kis ártatlan voltam, és sok volt benne a szexjelenet, nem mertem anyuéknak elmondani, hogy olvastam, és eldugtam. Nagybátyámtól örököltem meg végül a könyvet, ami azóta is csak állt a polcon.
Maga az alapötlet nem is lenne rossz, még az rémlett a régi élményből, hogy Midian neve elvarázsolt. Azonban ez a szerelmi szál túl nyálas és ócska, a csaj idegesítő, a pasi irritáló, meg úgy az összes szereplő elmehetne a búsba. Nagyon unatkoztam. Csak hát gondoltam végig szenvedem, mert ha nagyon ócska, rukkolára kerül.
Ja, és a borító nagyon ocsmány és ijesztő. Ma az utcán, buszon is olvastam, és igyekeztem nem túlságosan mutatni, nehogy meglássa egy kisgyerek, aztán hetekig nem alszik miatta.
King mester, te olyan de olyan bolond vagy! :D Nagyon élveztem, főleg a végén levő jegyzeteket, no meg hogy te nem szépítesz a dolgokon, hogy minél jobbnak tűnjél mások szemében. Susannah lett itt a főszereplő, talán így egy kicsit közelebb is került hozzám. No meg hogy leszokott arról a számomra idegesítő szokásáról, hogy mindenkit drágámoz, édesemez, no és a mi a legborzasztóbb: mézem. A kis faragott teknősről a meg a saját kis, gyönyörű kerámia teknősöm jutott az eszembe, amit még tavasszal küldött nekem egy barátom. Most is a monitort lesi. :) Lehet ez is egy jel, és valójában mindenki a Setét Torony világának szereplője?! :O
No de egyre közelebb érünk a célhoz, és lassan ideje elkezdenem a hetedik kötetet. Sokkal jobb volt könyvalakban olvasni ezt a részt, de sajnos most vissza kell nyargalnom az ebookra. Mindenesetre már várom, hogy végződik ez a nagy kaland.
