Morn

minden tartalma blogbejegyzései (2) borítói (273) értékelései (671) eseményei (1) észlelései (128) fülszövegei (159) hírei (4) idézetei (730) karcai (357) kiadásai (89) kihívásai (4) könyvei (159) olvasásai (794) polcai (30)

Inkább nem is csillagozom, mert nem tudnám mi alapján odaítélni. Eleve fintorogva álltam neki, ugyanis én a kételkedők csoportjába tartozom, rohadt rasszista is vagyok egy kicsit, szóval lehet gondolni… Úgyhogy szívtam, hogy ez egy tétel, bízom benne, hogy nem fogom kihúzni. Írni sem nagyon akarok róla, átfutottam rajta, megvolt, kész, ennyi. Így is épp elég szánalom, hogy kötelező volt általánosban megnézni a filmet – sőt, szerintem egy olyan kb. velem korú emberrel nem találkoztam, akinek ne lett volna kötelező. Úgyhogy inkább nem is folytatom, mert csak köveket kapnék. :P

Néhol érdekes volt, amit írt, néhol viszont szenvedtem vele, és félreraktam napokig. Sosem éltem pusztán, tanyán, falun, ízig-vérig városi vagyok és az is maradok. Így nehéz megértenem, egyes emberek hogy tudnak ragaszkodni ilyen helyekhez. Engem legjobban a pletyka készít ki, túlságosan ragaszkodom a privát szférámhoz, ne akarjon minden öregasszony arról beszélni, hogy még is ki fia-borja vagyok. (Az utóbbi egy évben kb egy falura szoktam oda kicsit, és már ott is be se lépek első alkalommal a boltba, már tudják… rohadt idegesítő, nem?)
Meg kell hagyni, tartottam ettől a könyvtől, de pozitívan csalódtam Illyésben. Nem számadatokkal volt tele, melyet már akkor elfelejtek, mikor olvasom, hanem jó részt személyes tapasztalatokkal, élményekkel, pletykákkal, amik lendítettek rajta, és még élvezhetővé is tették – bizonyos szinten.
Valószínűleg inkább velem van a gond és a témával, mivel már most alig tudok visszaemlékezni egy-két dologra a könyvvel kapcsolatban. Nem nekem való a szociográfia. :)

Ha sokat olvasol egyben, akkor már nem olyan húdejó, no meg van, ami sokszor szerepelt – például a chili. Amúgy nem volt rossz, jókat derültem néhány helyen, de valahogy több humort vártam tőle. Inkább történelmi tudást gazdagít.
A Rettentő Töri és társai szintjét azért nem üti.

Mikor a kezembe vettem, fogalmam sem volt róla, miről fog szólni, csak hát ha kötelező, akkor kötelező. Pozitívan csalódtam. :)
Szerettem olvasni, mármint nehéz volt letenni. Az embert vitte tovább, hogy mi lesz még, mi lesz a továbbiakban, mert mire végre odáig jutottam, hogy najó, aludni is kéne, akkor történt valami, ami meg szorongatott, hogy basszus, akkor most mi is lesz? Teljesen átélni nem tudtam, mert a végén már belezavarodtam, hogy most akkor Medve kéziratát olvassuk vagy Bébé mesélést vagy a jelen időt vagy most éppenséggel mit is?
Olyan, hogy lázadás, nincs. Nem győzhetsz. Ha kipécéztek magadnak, így jártál. De ez ma is így van, akárhova mész. Megpróbálhatsz lázadozni, győzni az igazadért, de a legtöbbször jobb, ha hagyod a fenébe és inkább behódolsz – mert legalább van munkád, például.
Nekem kicsit furcsa volt, se füle, se farka. Mintha csak kiragadott volna néhány pillanatot az életből, elmesélte, aztán valahogy lezárta. Nem éreztem teljesnek. De ettől függetlenül tetszett.
Azt hiszem, hogy ennek hatására kérdezgetni fogom a volt katonákat a régi életről. Egyelőre csak egy sztorit tudok – mikor micsoda mázli volt, hogy csak egy kis fejmosás kapott az elhagyott, más által megtalált fegyverért az illető. No meg azóta nem bír ránézni se a májkrémre.