Barátnőm mutatta most olvasott könyvében.
"Élő-szó
Két magzat beszélget az anya hasában:
-Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
-Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
-Lárifári! A születés után nincs semmi: onnan még senki sem tért vissza! s különben is, hogy nézne ki?
-Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott minden hol fények vannak… s talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
-Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még hogy szájjal enni?! nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinó túl rövid.
-Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
-Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér és kész.
-Figyelj, nem tudom pontosan,mi lesz, de majd a Mama segít nekünk..
-A Mama? Te hiszel a Mamában?
-Igen.
-Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
-Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. s bizony neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
-Na most már hagyj békén ezzel az ostobasággal, jó?! Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
-Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod simogatását, érezni fogod óvó kezét."
