Merielle

>!
Merielle

Elisabetta Gnone – Fairy Oak – Az ikrek titka (Fairy Oak I.)

„Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszorkáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…” Sorozat : Fairy Oak I. Hogy …

>!
Merielle

Richelle Mead – Vámpírakadémia (Sorozat: Vámpírakadémia I.)

„A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia. De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon…

>!
Merielle

Szépek ezek a borítók, vajon belül is azok?

Imádom a borítókat, sokszor ez alapján is választok egy könyvet az olvasásra. Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de van, hogy még a fülszöveget sem olvasom el, egyszerűen csak megfog a külsője és tudni akarom, hogy miről szólhat a könyv. Szerintem fontos az, hogy egy könyvnek milyen a borítója, elvégre elsősorban ez hívja fel magára a figyelmet. Itt most összeszedtem pár szép borítót, hátha valaki másnak is megtetszenek, és kedvet kapnak a könyvhöz. Laurell K. Hamilton ~ Végzetes flört Anita Bla…

>!
Merielle

Nicholas Evans – A suttogó

„Ősidők óta léteznek olyan csodálatos képességgel megáldott emberek, akik belelátnak a lovak lelkébe. Hangjuk lecsillapítja a megvadult állatokat, érintésük begyógyítja lelki sebeiket. Suttogóknak nevezik őket. Egy ilyen férfi miatt teszi kockára fényes karrierjét és házasságát, s utazza át fél Amerikát a lányával egy anya. Kétségbeesett helyzetében tőle várja, hogy helyreállítsa lovuk – és az egész család – lelki békéjét. Zarándok, a ló és Grace, a kislány szörnyű balesetet szenvedett. Grace ö…

Kapcsolódó könyvek: Nicholas Evans: A suttogó

Nicholas Evans: A suttogó
>!
Merielle

Leiner Laura – A Szent Johanna gimi 7. – Útvesztő ~ Közzétett borító

Szent Johanna Gimi 7. – A borító és az információk Figyelem! A bejegyzés tartalmaz spoiler információkat a többi részre vonatkozóan, csak saját felelősségre olvasd el, ha még nem olvastad a többi részt! <Katt a képre a nagyobb méretért> Tegnap a Ciceró könyvkiadó közzétette a hetedik rész borítóját, így már el is indult a mozgolódás, hogy vajon mit fog rejteni az új kötet? Elemezzük csak sorban a dolgokat. Borító: Én személy szerint imádom ezt színt, viszont a szépséggel nem biztos, hogy …

>!
Merielle

C. S. Lewis – Narnia Krónikái – A varázsló unokaöccse

„A Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár a lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű. Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodal…

Kapcsolódó könyvek: C. S. Lewis: Narnia Krónikái – A varázsló unokaöccse

C. S. Lewis: Narnia Krónikái – A varázsló unokaöccse
Hirdetés
>!
Merielle

Neil Gaiman – Sam Kieth – Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök (Sandman I.)

„A mágus és okkultista Roderick Burgess 1916-ban, Angliában, különös szertartásra készül. Célja, hogy megidézze és csapdába ejtse a halált… Ám a kísérlet balul üt ki, és Halál helyett testvére, az Álmok Fejedelme, Sandman esik a mágus fogságába; így indul az utóbbi idők legnépszerűbb, többszörösen díjnyertes képregénysorozata. A SANDMAN borongós hangulatú, zseniális eposz, Neil Gaiman választékos prózájában és a képregényszakma legkeresettebb rajzolóinak értő tolmácsolásában tálalva, a modern m…

Kapcsolódó könyvek: Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök

Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök
>!
Merielle

Májusi portörlés ~ Claudia Gray – Evernight – Örökéj / P. C. Cast – Kristin Cast – Megjelölve / Charlie Huston – Félholtak

A tegnapi nap folyamán kiválogattam a régi (még nagymamám birtokában őrzött) könyveinket. Akadt a polcon mindenféle krimi, horror, szépirodalmi és romantikus történet is. Átnézegetve a régi, megsárgult lapokat, találtam egy adag olyat is, amiket esetleg a közeljövőben el szeretnék olvasni, úgyhogy ezeket szépen feltettem a polcomra, ráérnek várakozni. Ilyen volt pl. a Monte Cristo grófja; A sziget (Robert Merle-től), Bűn és Bűnhődés, vagy a még sárga borítójú P. Howard, azaz Rejtő Jenő kötetek.…

Kapcsolódó könyvek: Claudia Gray: Evernight – Örökéj · P. C. Cast – Kristin Cast: Megjelölve · Charlie Huston: Félholtak

Claudia Gray: Evernight – Örökéj P. C. Cast – Kristin Cast: Megjelölve Charlie Huston: Félholtak
>!
Merielle

Lisa Jane Smith – Vámpírnaplók I. – Ébredés

„Elena: az üdvöske. A királylány, aki minden fiút megkaphat, akit akar. Stefan: komoly és rejtélyes. Szemlátomást az egyedüli, aki ellen tud állni Elenának, még ha próbálja is védelmezni saját múltjának kísértő retteneteitől. Damon: szexi és veszélyes. Hajtja a bosszúvágy Stefan ellen, aki elárulta. Elszántan próbálja megszerezni Elenát, és gyilkolni is hajlandó érte. Két vámpírfivér története a gyönyörű lánnyal, aki nem tud választani közülük. Pillants bele a Vámpírnaplókba és merülj el elborz…

Kapcsolódó könyvek: Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók 1. – Ébredés

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók 1. – Ébredés
>!
Merielle

Leiner Laura – A Szent Johanna Gimi III. – Egyedül

„Reni a hosszú és unalmas nyári szünet után alig várja, hogy viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt… Tizedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz (és ezúttal nem egy tinibálványba), Kinga újabb és újabb mániákkal áll elő, na és Cortez… őrajta aztán végképp nem lehet kiigazodni. Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást…” Hogy találtam …

Kapcsolódó könyvek: Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 3. – Egyedül
+

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Rafał Kosik: Félix, Net, Nika és az elméletileg lehetséges katasztrófa

Tedd a kívánságlistádra, hogy megnyerhesd a Pongrác Kiadó által kisorsolt 5 példány egyikét!