Beszámoló Kárpátalján tett látogatásunkról:
Tegnap éjszaka (május 5-ének éjjelén) érkeztünk haza a Kárpátalján tett 5 napos autóbuszos kirándulásunkról. Tizenhatan mentünk egy húsz személy utaztatására alkalmas kisbusszal. A legelső nap szinte teljes egészében az odautazásunkról szólt (a magyar-ukrán határnál 2-2,5 órát várakoztattak ami nem volt éppen felemelő és kellemes élmény:(. Felsőgereben-ben ukrán családnál töltöttünk el két éjszakát, a háziasszony nem beszélt magyarul, de jóindulatú, kedves, közvetlen volt velünk. Vacsorára hideg előétel, majd borscs leves káposztával, céklával, kis darab hússal és knédli gombás mártással volt a kiadós (három fogásos) finom vacsora. A szállásunk, a szobánk kitűnő volt, vetekedett a hazaival!:):) Megtekintettünk a Vereckei hágót és ott az emlékművet, nemzetiszínű szalagot kötve fel, tiszteletünk éas megemlékezésünk jeléül. Ezután elénekeltük közösen a Magyar Himnuszt, majd a Székely Himnuszt. Ukrajnában a közutak állapota borzalmas, az apró falvakban az élelmiszerboltban a kenyér mellett árulják a százas szegeket. A polcok néhol leszakadva, a higiénia alacsony szintű.:( Persze tudom, az itt élők (ukránok, ruszinok, magyarok, németek, cigányok stb.) naqy része szegény, de a víz és némi tisztítószer nem kerül csillagászati összegekbe, inkább az igénytelenség az a szó, amivel leginkább jellemezhető ez az állapot. A környezet, a táj, a fenyvesek, a Felső-Tisza forrása, a munkácsi vár, a huszti vár rommaradványai, a nárciszok völgye, a Sipit vízesés, a Szinevéri tó káprázatosan és egyedülállóan szép akinek lehetősége van, érdemes ezeket a helyeket felkeresni. Megnéztük Európa Földtörténeti Középpontját jelző emlékművet is. Barnamedvéket láttunk természetes közegükben, de rácsok mögött. Harmadik napon Körösmezőn volt a szállásunk egy hatalmas ( két szintes) családi házban, ahol a háziasszony értett, kicsit beszélt is magyarul, mivel a nagyszülei mindkét részről magyarok voltak. Elmondása szerint a nagyszülei aprópénzt, cukorkát adtak neki, ha az ukránon kívül maqyarul is beszélt gyermekkorában. Velem nagyjából egykorú lehet ez az ukrán asszony, akivel magyarul beszélgethettem, sőt kérte, hogy magyar nyelvű Kovács Sándor könyvből olvassak fel (engem is érdeklő részeket). A szimpátia, a rokonszenv kölcsönös volt. Olyan mérhetetlen figyelmességet, odaadást, önzetlenséget tapasztaltam a család részéről, ahol az asszony ukrán, a férj kazah származású, hogy teljesen ledöbbentem. Fantasztikusan jó érzés volt megtapasztalni ezt! A 17 . században épült faszerkezetes templomot féltucatot láttunk, fényképeztünk. A hivalkodó hagymakupolás rikító sárga-kék kupolájú pravoszláv templomok nekem természetellenesek voltak.:( A Hoverla=Hóvár csúcsai (2061 méter) havasan fehérlettek a májusi kellemes melegben. A vonatközlekedés talán valamivel jobb, mint Erdélyben, bár kisebb mértékben a pénz hiánya, nagyobb mértékben a román-ukrán ellentét, a meg nem értettség akadályozza a kényelmesebb, gyorsabb, korszerűbb vasúti közlekedést. Régi Ladákat láttunk tucatjával, de közlekednek kerékpárral, gyalogosan, sőt helyi autóbusz-közlekedés is van, de mintegy 40-50 évvel ezelőtti állapotban.Országos szinten szerintem, hozzánk viszonyítva Ukrajna 30-40 éves elmaradottsággal küszködik. Sajátos közeg, sajátos kultúra az övék. A pravoszlávoknál éppen most, ezen a hétvégén ünnepelték a húsvétot: Feketébe felöltözve fekete-vagy szürke fejkendővel fejüket bekötve vonultak a lányok, asszonyok, idős nénikék a templomba, a férfiak, a fiúk is fekete nadrágban, elegáns inget felöltve emelték az ünnepük hangulatát. Csupán azon gondolkoztam el, milyen meleg lehet a sötét öltözék ebben a nagy melegben. Ukrajna gazdasági elmaradottságát történelmi előzményeinek „köszönheti”.:( Pedig a természet felülmúlhatatlanul és egyedülállóan csodás ( pl. A szinevéri -tó hasonlít az erdélyi Szent- Anna tóhoz). A falusi turizmusból, idegenforgalomból emelni tudnák az életszínvonalat! Őszintén szólva én nem is csodálkozom rajta, hogy Ukrajna nem tagja az Európai Uniónak, úgy látom, nem tud még az uniós elvárásoknak megfelelni ( pedig könnyebb lenne az országba való be-, és hazautazás, hogy csak egy példát említsek). Rahónál meg kell említenünk, hogy 1943-ban magyar katonák védték Magyarország ezer éves határát a Vörös Hadsereg betörése/támadása ellen. Técső főterén emléktáblán olvashatóak az első ill. második világháborúban elesett magyar és ukrán katonák nevei. Tiszaújlaknál nem engedték át az ukrán határőrök autóbuszunkat, ezért vissza kellett fordulnunk, hogy Beregsuránynál várjunk a határátkelésre. Ez a határátkelés sem volt álom….pedig lehetett volna. Újra 2 óra vesztegelés után gurultunk át az ukrán határon, hogy hazafelé indulhassunk végre, és saját ágyunkban OTTHON pihenhessük ki az út fáradalmait. Néhány gondolatban szerettem volna összegezni ezen uti élményemet, amit nemcsak Salamon Pál: Sorel-ház c. családregénye ösztönzött, hanem a kínálkozó lehetőség, magyarságtudatunk, és persze a világot jobbító-és előrevivő kíváncsiságunk. Fantasztikus volt a társaság, rengeteg élménnyel gazdagodtam, tájak, helységek, épületek, utak, hidak, emberi arcok rögzültek tudatomban. Miképpen pedig igaz az a magyar közmondás, miszerint hegy heggyel nem, ember emberrel pedig (biztosan) találkozik (még)…..
