madóri 0




Kedvenc könyvek 36

Mikszáth Kálmán: A fekete város
Mikszáth Kálmán: Akli Miklós
Johanna Spyri: Heidi
Fekete István: Hajnal Badányban
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön
Romhányi József: Szamárfül
Eleanor H. Porter: Az élet játéka
Michael Ende: A Végtelen Történet
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
L. M. Montgomery: Anne az élet iskolájában
L. M. Montgomery: Anne válaszúton

Kedvenc szereplők: Anne Shirley, Gilbert Blythe

Kedvenc alkotók: Fekete István, Jókai Mór, Wass Albert


Aktuális olvasmányok

Jókai Mór: A lélekidomár
>!
2014. május 1., 20:08

Utolsó karc

madóri>!

2012 számomra azért is emlékezetes marad, mert egy oly régóta türelmetlenül várt film végre bemutatásra került a mozikban: ez pedig nem más, mint az egyik kedvenc regényem és musicalem adaptációja, A nyomorultak.
Mind a könyv, mind a belőle készült zene maradandó élményt nyújtott annak idején, s most bónusz karácsonyi ajándékként a mozivásznon is megcsodálhattam. Töredelmesen megvallom, kezdetben kétkedéssel és némi fenntartással fogadtam a szereplőgárda bizonyos tagjait, hiszen itt a színészi képesség, karakterformálás mellett énekelni is tudni kell, ami nem kis feladat.
A kezdő képsorok, az első felcsendülő akkordok után a bűvkörébe vont a film, s ezt a hatást sikerült az utolsó percekig megtartania, talán még fokoznia is. Nem tagadom, hogy elfogult vagyok a művel kapcsolatban, szerintem nem lehetett volna ezt úgy megrendezni, hogy azzal én valamilyen formában ne tudjak azonosulni, hiszen az egész egyetemes erényekről: hitről, önfeláldozásról, becsületről, kötelességtudatról, szeretetről szól, ezek pedig soha el nem évülő, maradandó értékek. Persze a romantika általános törvénye itt is éles kontrasztként állítja elénk a Thénardier házaspár által képviselt megvetendő képmutatást és álszentséget.
A filmben leginkább az apró, szimbolikus mozzanatok fogtak meg, ilyen az a jelenet, mikor Javert a halott Gavroche mellére tűzi a rendőri érdemrendjét vagy a püspök felbukkanása Jean Valjean végóráinál. Lehet, egyesek majd félremagyarázzák, hatásvadásznak minősítik ezeket az elemeket, de ez nem számít, aki nyitott szívvel fogadja, ahhoz el fog jutni a jelentésük.
Minden színésznek gondolatban megköszönöm, hogy részt vett a produkcióban, és a tőle telhető legtöbbet nyújtotta, ezzel nekem felejthetetlen perceket szereztek valamennyien. Az is előfordulhat, hogy nem minden hang a kotta szerint szólalt meg, ám ez azonnal elveszti jelentőségét, amint megérzem, hogy valamit önmagából is adott hozzá: valamit, amitől még emberibb, még megindítóbb lesz a játéka… s én azt is elfelejtem, hogy nem Hugh Jackman, Eddie Redmayne vagy Anne Hathaway tekint rám premier plánban, hanem Jean Valjean, Marius és Fantine.
Ami szokatlan volt számomra, az a dalok sorrendje, néhol a hangszerelése, fájlaltam, hogy egyes számokat lerövidítettek… de így utólag nem okozott olyan nagy törést egyik sem a kész egészet tekintve. Színvonalas, könnyekig megható, katartikus film, mindenkinek szívből ajánlom, elsősorban persze a musical- és könyvrajongóknak.

Kapcsolódó könyvek: Victor Hugo: A nyomorultak

Victor Hugo: A nyomorultak